Egerszegi Tamás, az Újpest fiatal középpályása klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a Ferencváros történelmi, 6–0-s kiütésével nem elégedtek meg a lila-fehérek, hanem Debrecenben is győzelemre készülnek.
„Az ünneplésnek már hétfőn vége volt, tudtuk, hogy mindenkinek a Debrecen elleni meccsre kell koncentrálnia. Edzéseken már kielemeztük a DVSC-t, fel vagyunk készülve rá, bármilyen összeállításban is játsszon majd vasárnap" – kezdte Egerszegi.
„Az, hogy legyőztük a Ferencvárost 6–0-ra, nem jelenti, hogy ezzel megelégedett a csapat: a héten ugyanolyan keményen edzett a mindenki, mint bármikor máskor. A Loki erős csapat, biztosan nagyon nehéz mérkőzésünk lesz ellene, és a saját szurkolóink mellett biztosan nagy létszámban lesznek majd hazai nézők is, ennek ellenére én győzelemmel szeretnék távozni Debrecenből" – jelentette ki a 19 éves tehetség.
Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden
Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06
Ezek is érdekelhetik






