Újpest: A kiállítás nélkül is legyőztük volna a Fradit - Takács

2010.09.15. 08:24
Takács Zoltán, az Újpest hátvédje klubja hivatalos honlapjának beszélt a hétvégi, történelmi lila-fehér sikert hozó derbiről, és elmondta, véleménye szerint akkor is legyőzték volna a Ferencvárost, ha a játékvezető nem állítja ki Marek Heinzet.

„Először is a szurkolóknak szeretném a csapat nevében is megköszönni azt a fantasztikus légkört, amit teremtettek a stadionban. Már a mérkőzés elején éreztük, hogy velük együtt eggyel többen vagyunk" – nyilatkozta Takács Zoltán az Újpest hivatalos honlapjának.

A hátvéd a mérkőzés egyik kulcsmomentumáról, Marek Heinz kiállításáról is beszélt.

„Az egyik jobb oldali szögletünk után Heinzhez került a labda, aki kifelé kezdte vezetni azt, én pedig tényleg »megrángattam« egy kicsit, ezért a sárga lapomat jogosnak érzem. Magát a kiállítást érő szituációt nem láttam rendesen ott a pályán, de a visszajátszásokat nézve egyértelmű a cseh csatár talpaló mozdulata. Nem mondom, hogy hat nulla lett volna a végeredmény akkor is, ha ez a kiállítás nem történik meg, de szerintem egyenlő létszám mellett is megnyertük volna a meccset" – folytatta a védő.

„Voltam már magyar bajnok és kupagyőztes is, de ez azért más érzés, mert olyan dolgot vittünk véghez, amit még előttünk senki. Jó érzéssel tölt el minket, hogy sokáig fognak ránk emlékezni az emberek. Persze nem lennék mérges akkor, ha valamikor majd sikerülne az Újpestnek túlszárnyalnia ezt az eredményt is" – tette hozzá Takács.

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
3 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
11 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
14 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06
Ezek is érdekelhetik