Csizmadia: semmi nem utalt a katasztrófára

2010.09.13. 08:48
null
Az Üllői úti székház előtt szombaton este a ferencvárosi játékosok próbálták magyarázni a kínos bizonyítványt (Fotó: Veres Viktor)
Kiütéses, hatgólos vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata a Megyeri úton a házigazda Újpesttől az élvonalbeli bajnokság 6. fordulójában. A találkozó érthetően mély nyomokat hagyott még az olyan rutinos, zöld-fehér játékosokban is, mint Csizmadia Csaba és Balog Zoltán.

„Nem tehettünk mást, mint hogy bocsánatot kértünk szurkolóinktól – mondta a történtek után még mindig az események hatása alatt álló Csizmadia Csaba. – Semmiféle jel nem utalt a katasztrófa bekövetkeztére. Még a találkozó eleje is úgy alakult, ahogy terveztük, aztán váratlanul minden megváltozott. Egykönnyen nyilvánvalóan nem tudjuk túltenni magunkat a szörnyű vereségen. Csak egyféleképpen kompenzálhatunk, ha a bajnokság végén nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végzünk. Persze a hat nulláról évtizedeken át beszélnek majd az emberek."

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Balog Zoltán tíz éve futballozik a Ferencvárosban, s nem először esik meg vele, hogy meccs után a szurkolók elé áll. Volt már, hogy benzinkútnál, máskor az autópályán állították meg a csapatot az elkeseredett drukkerek, és bár békés hangulat uralkodott szombat este a klubház előtt, ehhez hasonlatos kínokat még nem élt át.

„Az Újpesttől hat góllal kikapni katasztrófa – mondta Balog Zoltán. – Ám ha a sikerek idején kiállunk a közvélemény elé, a kudarcok után sem bújhatunk el. Harminc percig azt hittük, szurkolóink támogatásával kivégezzük az Újpestet, aztán hirtelen mi kerültünk a vesztőhelyre – igaz, a játékvezető Marek Heinz túl szigorú kiállításával alaposan befolyásolta az eredmény alakulását. Ennek ellenére érthetetlen, ami történt, valamennyiünket váratlanul ért a vereség. Így voltak ezzel szurkolóink is, akik közül volt, aki megértett bennünket, ám akadtak olyanok is, akik nem fogadták el érveléseinket. Mindenesetre senki sem bántott bennünket. Szeretnénk javítani, hiszen a csapat már bizonyította, hogy képes eredményes futballra, elég talán ha a Videoton vagy az ETO elleni meccset említem."

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
7 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
10 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11
Ezek is érdekelhetik