Amikor a magyar futball előtt kitárultak Európa kapui, leginkább a labdarúgók próbáltak szerencsét, ám az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő, hogy külföldről szerződtettek edzőt a tulajdonosok, sőt a Magyar Labdarúgó-szövetség is választott már külföldről szakembert. Azóta is tart a vita: vajon magyar vagy nemzetközi segédlettel emelhető fel a magyar labdarúgás? Sokan, köztük a pro licences tanfolyam megálmodója, elindítója, Mezey György is a honi szakemberek mellé állt, kijelentve, a modern képzésnek hála eljön az idő, amikor a legmagasabb végzettségű magyar futballszakemberekkel lesz tele Európa.
A jóslat egyelőre nem teljesült…
Mostanság az Erdélyből származó László Csabán, aki a skót Heartsnál dolgozik és a szintén erdélyi születésű Bölöni Lászlón kívül, aki a belga Standard Liége együttesét vezeti szép sikerekre, nincs ismert klubnál alkalmazásban lévő magyar szakember (Kiss László és Urbányi István a Maldív-szigeteken, Supka Attila a ciprusi Nea Salaminánál dolgozik), noha már hetven edző zsebében lapul az UEFA által is elismert pro licenc.
Úgy tetszik, mostanra nagyot fordult a világ Mezey Györggyel, az edzőképzés apostolával, az FC Fehérvár szakmai igazgatójával, aki a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy külföldi edzők kellenek a magyar futballba. Ezt alátámasztandó az FC Fehérvár a menesztett Varga István helyére Lothar Matthäusszal és Holger Osieckkel is tárgyalt, ám mindkét német szakember nemet mondott.
Mezey György vélekedése kapcsán kíváncsiak voltunk arra, miként gondolkodnak a témáról azok a jelenleg perifériára szorult edzők, akik éppen az edzőguru által indított, szorgalmazott, sőt kötelezővé tett UEFA-rendszerű edzőképzést elvégezték.
Komjáti András, az elsők között szerzett pro licencet, jelenleg a Vasas U19-es csapatánál edzősködik. A korábbi kiváló válogatott labdarúgó azt mondta: „Nincs annyi hülye magyar edző, mint ahogyan azt állítják, ezért nyugodtan választhatnának csapataink honi szakembereket. Annak idején egyébként azt mondták, hogy az A- és pro licenc megszerzése egyfajta védelmet nyújt számunkra, ebből azonban vajmi kevés valósult meg. Az viszont igaz, hogy a hazai futballberkekben manapság már jobb a külföldi edzők megítélése, mint a magyaroké. A hiszterizált világban a média sem egyforma mércével mér: a közelmúltban nagy dérrel-dúrral harangozták be a szerb Dragoljub Bekvalac érkezését, aztán se Magyar Kupát, se bajnoki érmet nem nyert csapatával…”
Pajkos János nem tartozik a megélhetési edzők közé. A pro licences szakember manapság a sikeres vállalkozásaiból él, oklevele tehát a polcon porosodik. Több klubnál dolgozott már, s nem titkolja, hiányzik a kispad.
„Tudunk annyit a szakmáról, mint a külföldiek – mondta Mezey György felvetésére reagálva a korábban Békéscsabán, Debrecenben, Diósgyőrben, Győrben is edzősködő Pajkos János, aki a DVSC-vel Magyar Kupát nyert. – Persze a top tíztől messze vagyunk. Az edzőelitbe kerülés csak álom, ahhoz, hogy odajussunk, rengeteg nagy csata, óriási tapasztalat s eredményesség szükséges. Ha Mezey György netán arra gondolt, hogy a külföldi szakemberekkel a klubtulajdonosok nem merik azt megtenni, amit velünk, magyarokkal, akkor ezzel egyetértek. A messziről jött edző előbb emel szót a fizetések elmaradásáért, a körülmények javításáért, és csakis a szakmával foglalkozik, míg tőlünk a csapatoknál nemcsak azt várják el, hogy edzéseket vezessünk, hanem hogy játékos és szponzor után is rohangáljunk – éppen ezért eredményt is nehezebben mutatunk fel.”
Pölöskei Gábor legutóbb a nyugodt hátteret nyújtó Bp Honvédnál edzősködött, ma már ő is a munka nélküli pro licences szakemberek táborát gyarapítja. Ő így vélekedik a Mezey György által képviselt új irányvonalról: „Van annyi jó edző Magyarországon, hogy lehetne közülük választani. Ennek ellenére sem vagyok a külföldiek ellensége, mégpedig azon egyszerű ok miatt, hogy ha a magyar edzők és játékosok előtt nyitva Európa kapuja, miért ne jöhetnének hozzánk is.”
Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány arról beszélt, őt soha sehol sem érte kirívó támadás, olyan, amelytől Mezey György félti a magyar edzőket, s amelyek szerinte a külföldiekről leperegnek.
„Úgy tűnik, kivétel vagyok, hiszen engem nem bántottak idehaza – mondta az Újpesttel 1998-ban bajnoki címet szerző szakember. – Még a válogatott szövetségi kapitányaként sem bántott senki, a Megyeri úton kimondottan szerettek, és Fehérváron sem volt problémám magyar edzőként, mindenhol nyugodtan dolgozhattam. Ha a médiára gondol Mezey György, akkor sem tudok nagyobb gondról beszámolni. Voltak súrlódások, ami természetes, mert az ilyesmi a szakma velejárója. Ha jó a csapat, dicsérnek, ha nem, kritizálnak. Magam Mezey Györgynél szereztem az összes edzői képesítésem, és sokszor hallottam, ki kell állnunk egymásért. Amúgy éppen akkor jártam a tanfolyamokra, amikor Lothar Matthäus volt a szövetségi kapitány, és akkor bizony elhangzott, azért kell megszereznünk a licenceket, hogy ne kelljen külföldi szakembereket szerződtetni.”