Száguldás, Porsche, szerelem

Amikor 1981. szeptember 23-án Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a bukaresti világbajnoki selejtezőn pályára küldte az akkor még nevesincs debreceni labdarúgót, sokan kérdezték itthon: ki ez az apró termetű, ifjú legény? Az akkor 21 éves Sallai Sándor azon a vb-selejtezőn újoncként leradírozta a pályáról a románok sztárját, Anghel Iordanescut, és főszerepet vállalt a számunkra értékes gól nélküli döntetlen kivívásában. Attól kezdve szerelmes levelek tucatjaival repültek hozzá a postagalambok, és a szocializmus építésében otthon és a munkahelyen jeleskedő lányaink, asszonyaink első számú kedvencévé vált. Ha hiszik, ha nem, semmit sem változott az évek során.

Mintha behajtani tilos táblát tett volna az öregedés elé, s mintha még manapság is ugyanaz a lelkes csibész lenne, mint amikor Debrecenből a korszak sikercsapatához, a Bp. Honvédhoz szerződött. Irigylésre méltó ember 45 esztendősen is. Nem sopánkodik az idő múlásán, ugyanúgy nagykanállal eszi az életet, mint tette azt húsz vagy harminc évesen. Igaz, ehhez megvan a tökéletes háttére.
Száguldás, Porsche, szerelem. Illetve a szerelem… Talán azzal van most némi bibi.

Túl a negyvenen is jól érzi magát a bőrében

Sallai Sándor, a válogatott futballistából lett sikeres üzletember egyedül neveli 14 esztendős lányát, mert évekkel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt a párja. Márpedig egy modern felfogású, fiatalos temperamentummal élő, 45 esztendős férfinak sem könnyű kiismernie magát a XXI. századi tinédzserek világában. De Sallai apuka nagy-nagy szeretettel és odafigyeléssel neveli gyermekét, emellett sikert sikerre halmozott az életben, hobbiszinten futballozik és teniszezik, olykor megjelenik valamelyik elegáns partin, néha pedig eszébe jut, hogy annak idején kilenc napot ült egy rendőrségi fogdában.
S mellesleg megfejtette Mexikó, Irapuato és a 0-6 titkát…

- Nagyjából átérzem a helyzetét, de azért csak mondja el, milyen negyvenöt évesnek lenni?
- Csodálatos, remek, fantasztikus - mondta Sallai Sándor. - Mondjak még jelzőket? Jól érzem magam a bőrömben, és egy pillanatra sem foglalkoztat, hogy negyvenöt vagyok, és majd ötvenéves leszek. Nem érdekel. Persze látok a környezetemben velem egyidős pasasokat nagy pocakkal, eltunyultan, akik úgy néznek ki, mint a saját öregapjuk, de én csak szánom az ilyen embereket. Ha valaki egyszer depressziós lesz, elkezdi sajnálni magát, mert elmúlt negyven, annak vége. Az onnantól kezdve pillanatok alatt megöregszik. Én mindig előrenézek, célokat, álmokat kergetek, s a lelkem mélyén ugyanúgy gyerek vagyok, mint tíz vagy akár harminc évvel ezelőtt. S nem mellékesen, rendszeresen sportolok, karbantartom magam. Nem is hiszi el senki, hogy néhány héten belül betöltöm a negyvenötöt.

- Ehhez a fitt életformához igencsak sok pénzre és még több szabadidőre van szükség. Merthogy hasonló korú traktoros vagy postai hivatalnok aligha élhetne így, mint ön.
- Persze, ezt tudom. Ám megdolgoztam azért, hogy most nem kell nyolc órát ülnöm egy íróasztal mögött. Mégiscsak szerepeltem ötvenhatszor a magyar válogatottban, itthon megnyertem mindent, amit csak lehetett, ott voltam két világbajnokságon, és nem mellékesen a civil életben is sikeresnek mondhatom magam. Korábban egy sportszergyártó cégünk volt. Ám most nagyon messzire kerültem a futballtól, hiszen a svájci központú cég magyarországi leányvállalatánál, az Eurolife-nál dolgozom. Sokat jelent számomra a svájciak által nyújtott biztos háttér, amit korábbról ismerek, hiszen futballoztam ott is. Valóban mindenem megvan, amire szükségem lehet, de soha nem halmoztam fel a pénzt, mindig megvettem, amihez kedvem volt. A legjobb autókat, Porschét, BMW-t, Mercedest. De nemcsak magamra költöttem, hanem azokra is, akik fontosak voltak a számomra. ---- - Ahogy elnézem, főleg, ahogy hallgatom önt, sehogyan sem tudtam elképzelni, hogy ezzel a hihetetlen szabadságvággyal és életszeretettel hogyan bírt ki kilenc napot a rendőrségi fogdában.
- Életem legborzasztóbb élménye volt, meghurcoltak, megaláztak, és hosszú-hosszú évekre tönkretettek.

- Azért, mert bundázott, nem?
- Dehogy bundáztam! A Honvéddal Debrecenben játszottunk, már bajnokok voltunk, az ellenfelünknek pedig legalább egy pont kellett a bennmaradáshoz. Emlékszem, a meccs előtt megkeresett egy férfi, aki ma milliárdos vállalkozóként él a városban, és azt mondta: "Sanyikám, te is debreceni vagy, kötelességed segíteni a csapatnak, nem eshetünk ki…" Nem csináltam mást, mint elmeséltem a csapattársaimnak, mit mondott nekem. Még az is előttem van, ahogy katonai repülőgéppel megyünk Budapestről Debrecenbe a bajnoki meccsre, amely egy egy lett. A Loki ezzel bennmaradt, de azt mondhatom, éles meccset játszottunk. Csak "prémiumkiegészítést" ajánlott fel az illető, ha a Debrecen nem esik ki. Írja csak le bátran, fejenként húszezer forintot kaptunk amolyan elismerésként. Már el is felejtettem ezt a meccset, amikor nem sokkal a rendszerváltás előtt egyszer csak eljöttek értem a rendőrök. Majdnem úgy, mint a Tanú című filmben Pelikán József gátőrért. Ballonkabátos urak ültettek be egy kocsiba azzal, hogy csak kérdezni akarnak néhány dolgot. Fogalmam sem volt, mit akarnak tőlem. Aztán, amikor már éjfél volt, és én még mindig ott ültem a kapitányságon, azt kérdezte tőlem az egyik nyomozó: "Elismeri, hogy bundázott?" Én meg erre azt feleltem, nem tudom, miről beszél. Már vittek is a fogdába, ahol kilenc napot töltöttem. Három évre tiltottak el a futballtól, huszonhét évesen gyakorlatilag kettétört a pályafutásom. Évek múltán írásbeli dorgálást kaptam, és vissza kellett fizetnem a húszezer forintot. Az évszázad bűn-ügye így ért véget. A pályafutásommal együtt.

- Mit csinált három évig?
- Tróger voltam, alkalmi munkákból éltem, és néha kispályán fociztam. Ha nincs letartóztatás, ha nincs a mondvacsinált ügy, amely egyértelműen arról szólt, hogy bűnbakot találjanak, hogy Sallai Sándor vigye el a balhét, és amelyben a politika is vastagon benne volt, hiszen rajtunk keresztül Berecz Jánost, az ismert politikust és Honvéd-szurkolót is támadhatták, akkor Spanyolországba szerződöm a Real Oviedóhoz. Ehelyett maradt a trógerolás. Később aztán szerencsém lett, mert a Svájcban játszó barátom, Nagy Antal üzent, hogy menjek ki, szerződést kaphatok. Képzelheti, leeresztett állapotban rögtön próbameccset kellett játszanom a Délemontnál, ahol azonnal szerződést kaptam. Öt évet futballoztam ott, és a harmadosztályból meg sem álltunk az első ligáig. Majdnem szobrot emeltek nekem a svájci kisvárosban. ---- - Ha maradt is önben némi keserűség, azért így is rengeteget köszönhet a futballnak és főleg a Honvédnak. Sikeres, jómódú üzletemberként nem gondolt arra, hogy egykori csapattársaival, Nagy Antallal, Esterházy Mártonnal átvegye a kispesti klub irányítását? Mert mintha lett volna ilyen tervük…
- Persze, tíz évvel ezelőtt. Akkoriban még Komora Imre ült a Honvéd kispadján, és mi, egykori kispesti játékosok elhatároztuk, hogy együtt irányítjuk a klubot. De valamiért nem kértek belőlünk. Meg nem mondom, kik miatt maradt el a szerepvállalásunk. Az a lényeg, hogy akkor nem volt rám szükség, most pedig már a helyzet nem olyan, hogy bármelyikünk is sportvezető lehetne. Drukkolok a Honvédnak, de a mai klubnak nem sok köze van ahhoz, amelyben én annak idején felejthetetlen éveket töltöttem. Amúgy is megvan a véleményem a mai futballista nemzedékről. Szegény Lothar Matthäus, nincs könnyű dolga az olyan mentalitású magyar futballistákkal, akik egyfolytában fogadkoznak, de annyira élnek sportszerűen, mint, mondjuk, most én. Ha igazán profiként élnének és meglenne bennük az alázat és a játék szeretete, akkor több örömet szereznének a szurkolóknak.



- Megjelent már több helyen, hogy egy fiatal, sikeres teniszezőnővel, Gubacsi Zsófiával élt együtt.
- Szerencsésnek mondhatom magam, a sors kegyes volt hozzám. Megajándékozott egy olyan nővel, aki mellett a korkülönbség ellenére is megérezhettem, milyen is egy igazi társ, akire nyugodtan rábízhatom magam, mert számára is azok az értékek fontosak, mint amelyek nekem. És mégis történt valami, mert már nem ülhetek a lelátón a versenyein, és felemás érzésekkel gondolok az emlékekre. Mostanában ritkán találkozunk, és ezért rossz, felemás érzések dúlnak bennem. Porschékkal jártam, de ez csak dekoráció, ennél sokkal fontosabb számomra, amit a szüleimtől kaptam, akiknek a gondoskodása és szeretete egy-egy rossz döntés után is erőt adott, és most is szükség van a megértésükre.

- Ez még nagyon friss emlék, Diego Maradona annál régebbi. Látta, hogy néz ki?
- Igen, láttam, és mondhatom, nagyon sajnálom őt. A világ legjobb játékosa volt, ezt én többször is megtapasztalhattam. Mindent elért az életben, de most már aligha cserélnék vele.
- És Mexikó emléke kísérti még? Ezt egyszerűen nem hagyhattam ki.
- Látja, Mexikó és a szovjetektől elszenvedett vereség titkát sikerült megfejtenem. De erről most ne kérdezzen többet. Lehet, hogy fogom magam, és nekiülök könyvet írni. Elvégre, ahogy ön is figyelmeztet, nemsokára negyvenöt éves leszek, van mögöttem milliónyi felejthetetlen pillanat.