Női kosár NB I: hosszabbításban fordított a PEAC

Vágólapra másolva!
2022.11.05. 20:07
null
Sokáig vezetett a Ludovika, de végül nyert a Pécs (Fotó:Laufner László)
A női kosárlabda NB I 8. fordulójában ugyan két negyedet végigvezetett a Ludovika, a PEAC végül egyenlített, majd a hosszabbításban megnyerte a meccset. A Szekszárd simán legyőzte a TFSE-t és nyert a Szigetszentmiklós is.

VBW CEKK CEGLÉD–BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS

Az első negyedet követően 11 ponttal vezetett a Cegléd, a második játékrészben aztán a Szigetszentmiklós átvette a vezetést, az utolsó két játékrészben megtartották előnyüket a vendégek, a Cegléd egyenlíteni sem tudott. Végül 13 ponttal győzött a Szigetszentmiklós, amely így az utolsó helyről a 9. pozícióba lépett előre.

NKA UNIVERSITAS PEAC–LUDOVIKA CSATA

A mérkőzés előtt 9. Ludovika Csata már az első negyedben előnybe került, majd a második játékrészben még át tudta venni a vezetést a PEAC, az utolsó két negyedben is a vendégek játszottak előnyben, de a vége 78–78 lett, így következett a hosszabbítás. A ráadásban is sokáig vezetett a Ludovika, a végére azonban fordított a PEAC. A pécsiek így a harmadik helyre léptek előre.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–TFSE-MTK

Végig vezetve győzte le a második helyen álló Szekszárd a TFSE-t, így a Szekszárd a harmadik, a TFSE pedig a 8. helyen.

PINKK PÉCSI 424–SERCO UNI GYŐR

A harmadik helyen álló Győr is végig vezetve győzött a PINKK otthonában. A győriek így a 2. helyre léptek előre, míg a PINKK maradt az utolsó pozícióban.

VBW CEKK Cegléd–BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 64–77 (21–10, 10–24, 17–20, 16–23)
Albertirsa, 120néző.V:Cziffra, Balog Gy., Lengyel.
CEGLÉD:Rakita12/6,K. WILLIAMS15/9,Turudic7/3,COOPER16/12,Kobolák2.
Csere:
Laufer, BURA8,Szirony, Horváth2,Szabó P.2.
Edző:
Kostas Keramidas
SZIGETSZENTMIKLÓS:Perez15/12,Zsámár, Katona7,JONES19,DEGBEON7. Csere:VÁRI17/9,Szabó D.9/9,Kovács3,Andi, Gróf.
Edző:Gedei Tibor
Az eredmény alakulása. 4. perc:9–0.7. p.:15-3.10. p.:21–10.14. p.:21–20.17. p.:26–26.20. p.:31–34.24. p.:41–44.28. p.:47–51.30. p.:48–54.34. p.:53–62.37. p.:57–67.
Kipontozódott:Katona (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Kostas Keramidas:– Jól kezdtünk, de ezt sajnos nem folytattuk a második negyedben. Szünetben megbeszéltük, hogy keményebben, intenzívebben játszunk, de a pályán nem ez történt. Ennek ellenére mennünk kell tovább és dolgozni azon, hogy javuljon a teljesítményünk.
Gedei Tibor:– Kellett öt perc, hogy felébredjünk, mert nagyon rossz ritmusban kezdtünk. Utána összeállt a védekezésünk és ennek köszönhetően feljavult a támadójátékunk is. Gratulálok a csapatomnak, mert ezután már végig kontrolláltuk a meccset.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–TFSE-MTK 94–71 (22–10, 33–18, 23–23, 16–20)
Szekszárd, 800 néző. Vezette: Kapitány, Goda, Nyilas
SZEKSZÁRD: Studer 2, BOROS J. 13/3, Vivians 5/3, Goree 4, HEBARD 16.
Csere: MÁNYOKY 5/3, WALLACE 17, MIKLÓS M. 18/9, Holcz 10, Horváth D. 2, Szücs G. 2.
Edző: Djokics Zseljko
TFSE-MTK: DÚL P. 16/3, Pusztai P. 8, MARSHALL 26/12, Turi 2, Hegedűs J. 8/3.
Csere: Dúl T. 3/3, Király A. 8/6, Burján, Szeitl.
Edző: Magyar Bianka
Az eredmény alakulása: 4. perc: 10–2. 7. p.: 20–4. 11. p.: 22–14. 15. p.: 38–18. 19. p.:
51–21. 23. p.: 57–38. 28. p: 70–49. 30. p.: 78–51. 32. p.: 78–53. 37. p.: 88–67.
Kipontozódott: Hegedűs J. (32. perc)
MESTERMÉRLEG

Djokics Zseljko: – A győzelem mellett feladatunk volt, hogy akik a Fenerbahce elleni szerdai
Euroliga-mérkőzést szinte végigjátszották, ők tizenöt-húsz percnél többet ne játsszanak. Örülök,
hogy mindkét célunkat el tudtuk érni. Azzal viszont nem vagyok kibékülve, hogy a
védekezési intenzitásunk nem tartott ki a találkozó teljes hosszára, valamint, hogy Marshallt
nem tudtuk kikapcsolni, pedig rá külön készültünk.
Magyar Bianka: – Nagyon csalódott vagyok, a játékosoknak és nekem is el kell
gondolkoznunk és le kell vonni a következtetéseket ebből a mérkőzésből. Nem szabad
kifogásokat keresni. Annak örülök, hogy Turi Eszter megszerezte első pontjait az élvonalban.

NKA UNIVERSITAS PEACLUDOVIKA CSATA 87–85 (16–19, 14–19, 19–23, 29–17, 9–7) – h. u.
Pécs, 400néző.Vezette:Tóth C., Györfy, Kovács N.
PEAC:Laczkó3/3,CALHOUN15/15,WENTZEL22/12,BURDICK10,Kiss V.23/3. Csere:KATANIC6/3,B. Sanchez2,Simon Zs.3/3,Selcová, Szücs R.3/3.
Edző:
Jovan Gorec
CSATA:HORVÁTH B.13/9,Gábor1,Czank7/3,FUEHRING25/3,Barnai.
Csere:Gyöngyösi, J. BROWN8,SZABÓ F.14/6,JÁHNI17/6.
Edző:
Tursics Krisztián
Az eredmény alakulása. 3. perc:6–8.6. p.:15–8.13. p.:20–23.17. p.:24–30.23. p.:33–42.26. p.:38–49.33. p.:60–65.37. p.:70–71.43. p.:78–80
MESTERMÉRLEG
Jovan Gorec:– Kemény, nehéz mérkőzés volt ez a számunkra, nem a legjobb játékunkat nyújtottuk, de a végére össze tudtunk állni csapatként. Fejben még fel kell venni a szerda, szombat ritmust.
Tursics Krisztián:– Úgy gondolom, közönségszórakoztató találkozót játszottunk, amelyet negyven percen keresztül kontrollálni tudtunk. A negyedik negyedben hét hárompontost kaptunk, a végén a szerencsésebb csapat nyert. Ugyanakkor úgy érzem, szuperül kosárlabdáztunk.

PINKK PÉCSI 424–SERCO-UNI GYŐR 47–118 (14–26, 11–34, 12–33, 10–25)
Pécs, 100
 néző. V: Tőzsér, Söjtöry, Rózsavölgyi.
PÉCS: Szücs L. 2, ZSIVAJNOVICS 21, Vincze, Zsilinszki 6/6, Kovács K. 9/3.
Csere: Tenyér, Bojtár 3/3, Temes 2, Horváth Zs. 4.
Edző: Kovács Dénes
GYŐR: ELLENBERG-WILEY 19/9, DUBEI 15/3, Török 8, DOMBAI 26/18, WILLIAMS 15.
Csere: RUFF-NAGY 13/3, Oroszová 10, Weninger 6, Varga Zs. 2, Rozmán, Baffy 4/3.
Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása.  2. perc: 3–7. 5. p.: 5–11. 8. p.: 9–22. 13. p.: 16–38. 17. p.: 25–50. 21. p.:  28–62. 26. p.:  31–82. 29. p.: 33–91. 33. p.: 39–100.  38. p.: 47–112.
MESTERMÉRLEG
Kovács Dénes: – 
A találkozó előtt éppen arról beszélgettünk, hogy a hullámvölgyeinkből gyorsabban kellene kijönnünk a következő időszakban. De ezen a találkozón kizárólag hullámvölgyeink akadtak. Nagyon nagy változásokra lesz szükségünk az elkövetkezőkben.
Cziczás László: – Hatalmas alázattal, nagy akarással küzdöttünk végig. Egyszer sem lassítottunk a tempónkból, ezért nagyon megérdemelt a sikerünk.   

VASÁRNAP
18.00: Sopron Basket–DVTK-Hun-Therm

 

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 8 8 665–449 16 1.000
2. SERCO UNI Győr 8 8 740–525 16 1.000
3. NKA Universitas PEAC-Pécs 8 7 1 625–533 15 0.938
4. DVTK-Hun-Therm 7 6 1 508–414 13 0.929
5. Atomerőmű KSC Szekszárd 9 7 2 753–573 16 0.889
6. E.ON ELTE BEAC Újbuda 8 4 4 587–640 12 0.750
7. Vasas Akadémia 8 3 5 518–578 11 0.688
8. Ludovika Csata 8 2 6 566–586 10 0.625
9. TFSE-MTK 9 2 7 613–727 11 0.611
10. VBW CEKK Cegléd 8 1 7 546–627 9 0.563
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 8 1 7 498–624 9 0.563
12. PINKK Pécsi 424 9 9 481–824 9 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik