Női kosár NB I: remek második és harmadik negyeddel nyert a Sopron

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.30. 19:01
null
Remek második és harmadik negyeddel nyert a Sopron(Fotó: Sopron Basket, Tóth Zsombor, archív)
A női kosárlabda NB I 7. fordulójában a Sopron Basket 73–50-re legyőzte a Ludovika Csatát, míg a DVTK 63–59-re verte a PEAC csapatát.

 

A Ludovika csata nagyszerűen kezdte a meccset a jóval esélyesebb soproniak ellen, és megnyerték az első negyedet. Azonban a következő két játékrészben a vendégek 47 pontot dobva bizonyították klasszisukat, miközben a hazaiak mindössze 16 pontot szereztek. Ezzel el is dőlt a meccs, és Gáspár Dávid csapatának még az is belefért, hogy a negyedik negyedet hét ponttal elveszítsék.

A Sopron legtöbb pontot termelő játékosa Brittney Sykes volt 16 ponttal, de a mezőny legeredményesebb kosarasát a Csata adta, Samantha Fuehring 21 pontot ért el.

Nagy rangadót vívott egymással a DVTK és a PEAC. A végig szoros találkozón végül a hazaiaknak jött ki jobban a lépés, és négy ponttal legyőzték a pécsieket.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
7. FORDULÓ
Ludovika Csata–Sopron Basket 50–73
(16–15, 8–27, 8–20, 18–11)
Ludovika Aréna, 200 néző. V: Ádám, Nyilas, Jankovics.
CSATA: Horváth Bernadett 3/3, Czank 2, Szabó Fanni 9, Gyöngyösi 2, FUEHRING 21/3. Csere: Barnai, GÁBOR 6, Jáhni 2, Toman R. 3/3, Boros B. 2. Edző: Tursics Krisztián
SOPRON: Fegyverneky 4, SYKES 16/3, Sitku Zs. 5/3, Brooks 2, Sztankovics 9. Csere: MAGBEGOR 14, Böröndy V. 5/3, VARGA A. 9/3, CZUKOR 9, Völgyi. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–6. 8. p.: 14–10. 13. p.: 17–26. 17. p.: 21–35. 23. p.: 24–44. 28. p.: 30–62. 32. p.: 36–67. 37. p.: 43–71. Kipontozódott: Sztankovics (37. p.), Fuehring (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián:
– Jelentős minőségbeli különbség van a két csapat között, ami teljes mértékben meg is mutatkozott a pályán. Nehéz értékelni egy ilyen meccset követően, sok hibával, pontatlansággal játszottunk, elfogadhatatlan volt a teljesítményünk. A kettő kettő elleni játékban számos olyan hibát követtünk el, amit nem tudok elfogadni.
Gáspár Dávid: – Voltak domináns játékaink, mind támadásban, mind védekezésben, viszont az első és az utolsó negyedben nem tetszett, amit láttam. Sok fiatalnak tudtam igen értékes játékpercet adni, ami szolgálja a további fejlődésüket. Amikor egy erős ötös volt a pályán, akkor látszott a tempókülönbség, viszont a fiatalokkal kiegészülve nem mindig volt meg a megfelelő összhang, de ez is a fejlődés része, amin dolgozni fogunk a továbbiak során.

TFSE-MTK–SERCO UNI Győr 64–81 (19–20, 21–17, 8–26, 16–18)
Városmajor, 200 néző. V: Mészáros B., Makrai, Gruber.
TFSE: DÚL T. 6, Dúl P. 7/3, PUSZTAI P. 11, Marshall 7, Hegedűs J. 7/3. Csere: HILLSMAN 18, Király A. 2, Burján L. 4/3, Szeitl 2. Edző: Magyar Bianka
GYŐR: Ellenberg 8, Dombai 7, DUBEI 8/3, TÖRÖK Á. 14/12, MOMPREMIER 15. Csere: P. Williams 8, Bach 8, Oroszová 2, RUFF-NAGY D. 11, Weninger, Varga Zs., Rozmán. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–5. 8. p.: 15–18. 12. p.: 26–24. 15. p.: 26–31. 18. p.: 34–37. 23. p.: 42–45. 27. p.: 44–57. 32. p.: 54–65. 37. p.: 61–74. Kiállítva: Dúl P. (22. p.) – két sportszerűtlen hiba után
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka:
– Láttuk, hogy jó a győriek ritmusa, nagyon gyors a játékuk, ebben próbáltuk megzavarni őket, ami részben sikerült is, hiszen az egyik legjobbjuk 0/9-es triplamutatóval zárt. Sokszor tudtuk ritmustalan dobásokra kényszeríteni őket. A fordulópont Dúl Panka kiesése volt, hiszen ő az irányítónk, akinek hiányában és sérültekkel a sorainkban egy korrekt eredményt értünk el.
Cziczás László: – Nagyon érdekes találkozó volt, számítottunk arra, hogy zónázni fognak ellenünk. Hellyel-közzel jól is kezeltük ezt, rengeteg távoli dobásunk volt. Mondhatnám azt is, hogy olyan volt az első félidő, mint egy dobóedzés, ahol nagyon rosszul dobtunk. A harmadik negyedben agresszívabban léptünk fel és ez jól sült el.

DVTK-Hun-Therm–NKA Universitas PEAC 63–59 (11–10, 13–22, 23–14, 16–13)
Diósgyőr, 1700 néző. V: Cziffra, Goda, Pozsonyi.
DVTK: Guirantes 9, Aho N. 3/3, Aho T. 2, JOVANOVICS 13/6, Green 4. Csere: Kiss A. 3, BERNÁTH 17/9, Bacsó, Garbin 2, Kányási 10/6. Edző: Völgyi Péter
PEAC: CALHOUN 16/6, Laczkó , WENTZEL 17/9, Burdick, KISS V. 11. Csere: Selcova 5/3, Szűcs R. 2, Simon Zs. , Katanics 5/3, Sánchez 3/3. Edző: Jovan Gorec.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 6. p.: 3–8. 13. p.: 11–17. 16. p.: 18–28. 23. p.: 31–34. 24. p.: 34–34. 27. p.: 39–40. 29. p.: 45–41. 34. p.: 52–49. 37. p.: 58–55. 39. p.: 60–59
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Nem tudtunk olyan felszabadultan játszani, mint az olaszországi Schióban. A vereség nyomot hagyott rajtunk. A PEAC nagyon jól kosárlabdázott, nehéz volt érvényesíteni ellenük a hazai pálya előnyét, bár ebben nagy segítségünkre voltak a szurkolók, továbbá az, hogy a meccs második részében mind védekezésben, mind támadásban feljavultunk, a végére pedig a lepattanók begyűjtésében is feljöttünk.
Jovan Gorec: – A mérkőzés nagyon izgalmas volt. Mindkét csapat nemzetközi kupameccsről érkezett, és a mi szempontunkból ez a találkozó arról szólt, hogy az itthoni és az európai elithez tartozó csapattal szemben mire leszünk képesek. Nem vagyok elégedett azzal, amit nyújtottunk, a DVTK agresszív játékára nem adtunk megfelelő választ.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós–E.ON ELTE BEAC 82–89 (18–17, 20–13, 22–29, 22–30)
Szigetszentmiklós, 300 néző. V: Nagy V., Rácz Zs., Varga-Záray.
SZIGETSZENTMIKLÓS: PEREZ 23/12, Vári 5, Gróf J., K. JONES 28/6, DEGBEON 17. Csere: Szabó D. 5/3, Zsámár P., Andi, Aldazabal 4. Edző: Gedei Tibor
BEAC: M. GREEN 23/9, Angyal B. 13/9, Orosz Zs., TÓTH F. 16/6, VOJTULEK 17. Csere: Milkovics 8/6, Juhász A., KOCH 9/9, Radócz 3/3. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–4. 8. p.: 15–9. 13. p.: 20–21. 17. p.: 32–28. 22. p.: 44–34. 27. p.: 50–52. 33. p.: 67–65. 36. p.: 72–75. 39. p.: 82–87
MESTERMÉRLEG
Gedei Tibor:
– Az első félidőben amit terveztünk, az bejött. Szinte tökéletesen koncentráltunk a három játékosukra, akik felelősek a pontokért. A második félidőt nagyon rossz ritmusban kezdtük el, nem tudtuk tartani a különbséget, amit az első félidőben kialakítottunk. Rengeteg olyan hibát vétettünk, ami nem csúszhatott volna bele a játékunkba.
Mészárosné Kovács Andrea: – Bízom benne, hogy az első félidő nem a mi arcunk. Az volt a feladat a nagyszünet után, hogy vegyük elő az agresszivitásunkat, egész pályán nyomást gyakoroljunk ellenfelünkre, nehéz labdaátvételre kényszerítsük a BKG-t. Nagyon jól működött a csapdázásunk, alapvetően ez a mi játékunk. Volt még pár dolog, amit nem jól oldottunk meg védekezésben, de összességében úgy érzem, hogy a második félidőt tudtuk irányítani.

A NŐI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Sopron Basket 8 8 665–449 1.000
2. SERCO UNI Győr 7 7 622–478 1.000
3. DVTK-Hun-Therm 7 6 1 508–414 0.929
4. NKA Universitas PEAC-Pécs 7 6 1 538–448 0.929
5. Atomerőmű KSC Szekszárd 8 6 2 659–502 0.875
6. E.ON ELTE BEAC Újbuda 7 4 3 513–554 0.786
7. Ludovika Csata 7 2 5 481–499 0.643
8. Vasas Akadémia 7 2 5 432–504 0.643
9. TFSE-MTK 8 2 6 542–633 0.625
10. VBW CEKK Cegléd 7 1 6 482–550 0.571
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 7 7 421–560 0.500
12. PINKK Pécsi 424 8 8 434–706 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik