Női kosár Euroliga: a vége nem sikerült, kikapott a Sopron

2023.03.14. 18:38
null
Emma Meesseman (balra) 15 pontot szerzett a keddi mérkőzésen (Fotó: FIBA)
A török csapat győzelmével kezdődött meg a Fenerbahce–Sopron párharc a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében: a házigazda isztambuliak a harmadik negyed hajrájában kezdtek elhúzni, és 82–62-re megnyerték a csata kedd esti első felvonását.

A tavalyi döntő két résztvevőjének kedd esti mérkőzését a címvédő Sopron kezdte jobban, az első kosarat Ezi Magbegor dobta, a negyedik percben, Yvonn Turner triplája után már hét ponttal vezetett a magyar csapat (3–10). Az első negyed második felében egy kilencpontos rohammal a Fenerbahce átvette a vezetést (21–14), és sokáig diktálta a tempót.

A lepattanókat – különösen a támadópalánk alatt – jobban szedő hazaiak előnye azonban nem hízott nagyra, a Sopron olyannyira látótávolságon belül maradt, hogy a harmadik játékrész elején, Alice Kunek betörése után átvette a vezetést (40–41).

A kiegyenlített harmadik játékrész hajrájában még együtt volt a két csapat (58–58), akkor azonban nagyon elkapta a fonalat a házigazda: dacára egy közbeszúrt soproni időkérésnek, zsinórban 11 pontot szerzett, és elsöprő hajrával magabiztos győzelmet aratott.

ÖSSZEFOGLALÓ

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FENERBAHCE (török)–SOPRON BASKET 82–62
(22–19, 18–16, 22–23, 20–4)
Isztambul. V: Hrusa (cseh), Tomic (horvát), Szimeonidisz (görög)
FENERBAHCE: Cakir 2, McBride 12 (12), Jagupova 13 (3), Stewart 20 (3), Meesseman 15. Csere: Sabally 13 (3), Djordjevics, Onar 3 (3), Raca, Vandersloot 4, Aydin, Stokes. Vezetőedző: Marina Maljkovics
SOPRON: Fegyverneky 7 (3), Turner 9 (3), Czukor 6, Brooks 9, Magbegor 17 (3). Csere: Époupa, Kunek 7 (3), Varga A., Sztankovics, Böröndy V. 9. Vezetőedző: Gáspár Dávid
Lepattanók: 44, ill. 33
Mezőnybeli dobószázalék: 42.6, ill. 41.9
Hárompontosok: 8/17, ill. 4/15
Büntetők: 16/18, ill. 6/9
MESTERMÉRLEG (forrás: wb-sopron.com)
Gáspár Dávid: – Azt mondtam a játékosoknak, hogy büszke vagyok rájuk, mert közel harmincöt percig jó kosárlabdát játszottunk. Mind védekezésben, mind támadásban próbáltuk felvenni a versenyt a Fenerbahcéval. Azt gondolom, sok olyan szituáció van, amin tudunk javítani, például tranzícióvédésben, kizárásban. Viszont voltak olyan helyzetek is, amik az ellenfél minőségi játékosai végett borzasztóan nehezen védhetőek. Örülök, hogy megszorongattuk őket. A végén kinyílt az olló, de a csapat játékával elégedett lehetek, és hazai pályán szeretnénk meglepetést szerezni.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc második mérkőzését pénteken játsszák Sopronban; ha szükség lesz harmadik meccsre, azt jövő szerdán rendezik meg Isztambulban.

További mérkőzések
CBK Mersin (török)–Tango Bourges Basket (francia) 84–56
ZVVZ USK Praha (cseh)–Perfumerías Avenida (spanyol) 77–56
Beretta Famila Schio (olasz)–Valencia BC (spanyol) 75–63

Legfrissebb hírek

Sallai kezd a Stuttgart ellen, a Sporting a Sahtar vendége lesz – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
2 perce

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Női kosár Ek: váratlan vereséget szenvedett a Sopron Portugáliában

Kosárlabda
2026.10.29. 22:43

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Húsz magyar pont a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.10.28. 22:59

Lemondott a vezetőedző, miután a Fenerbahce kikapott Sallaiéktól

Minden más foci
2026.10.28. 09:45

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13