Férfi kosár NB I: a hajrában döntött, lépéselőnyben az Olaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 19:49
null
Vojvoda Dávid tarthatatlannak bizonyult a döntő első felvonásán (Fotó: Mészáros János)
A férfi kosárlabda NB I döntőjének első felvonásán a címvédő Szolnoki Olaj otthon 86–80-ra legyőzte az Alba Fehérvárt. A mérkőzés legeredményesebbjének a 23 pontig (és kilenc asszisztig) jutó Vojdvoda Dávid bizonyult.

 

A legutóbbi öt kiírást ez a két csapat nyerte meg, igaz, ehhez a sorozathoz a fehérváriak csupán egy sikert tudtak hozzáadni, még a 2012–2013-as szezonban.

A felsőházban mindkétszer két ponttal nyert az aktuális házigazda (Szolnokon 88–86, Fehérváron 78–76 született), és ezúttal is szoros összecsapásra volt kilátás. A címvédő 4–4 után a nagyszerűen játszó Vojvoda Dávid triplájának is köszönhetően 9–4-re ellépett, majd vezetett már 14–8-ra is, de a fehérváriak gyorsan egyenlítettek (14–14).

Sztrahinja Milosevicsék sem maradtak restek, és 16–16 után egy 10–0-s etapot mutattak be (26–16) – igaz, Ryan Pearson közelijével a 14. percben ismét csak két pont volt a felek között (30–28).

A félidő hajráját ismét Vojvodáék uralták, és hétpontos előnnyel mehettek pihenőre (44–37), sőt, a 25. percben Milosevics triplájával már 13 volt közte (59–46).

A Szolnok 64–53-nál azonban ismét megakadt, Lóránt Péterék pedig egy 12–0-s rohanással fordítottak a záró játékrész elejére (64–65)!

A fordulatok csak nem akartak véget érni, előbb a Szolnok (73–67), majd a Fehérvár lendült bele (73–74), az újabb hazai roham (84–74) viszont már végzetesnek bizonyult a vendégek számára – csupán a szépítés jött össze.

A folytatás szombaton, Fehérváron.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI OLAJ–TLI-ALBA FEHÉRVÁR 86–80
(22–16, 22–19, 20–23, 22–20)
Jegyzőkönyv később.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
SZOLNOKI OLAJ–ALBA FEHÉRVÁR, AZ ÁLLÁS: 1–0
Szolnok–Alba Fehérvár
86–80
Alba Fehérvár–Szolnok
június 4., szombat
Szolnok–Alba Fehérvárjúnius 7., kedd
Alba Fehérvár–Szolnok
június 10., péntek (ha szükséges)
Szolnok–Alba Fehérvárjúnius 12., vasárnap (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek

Új vezetőedzővel és új vezetői struktúrával akarja feledtetni az elmúlt idényt az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.06.06. 12:59

Vojvoda Dávid: A válogatottban is folytatom!

Kosárlabda
2025.05.28. 08:14

Oliver Vidin: Amennyiben versenyképes gárdát építhetek, maradok

Kosárlabda
2025.05.26. 09:17

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Hiába dobott 108 pontot, a PVSK kiesett a férfi kosárlabda NB I-ből

Kosárlabda
2025.05.21. 20:15

Hosszabbítás után egyenlített a ZTE a bronzcsatában; a Sopron végzett a 7. helyen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.20. 20:17

Egyenlített a Sopron ellen a Fehérvár, ötödik a DEAC a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.18. 18:37
Ezek is érdekelhetik