Női kosárlabda: már nem Székely Norbert a válogatott kapitánya

Vágólapra másolva!
2024.03.26. 17:27
Székely Norbert távozik a magyar női kosárlabda-válogatott éléről (Fotó: Árvai Károly)
Távozik a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Székely Norbert – jelentette be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedd délután. Utódja Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője lett.

A mai elnökségi ülésen Székely Norbert szövetségi kapitány bejelentette, hogy lemond posztjáról, amit az elnökség elfogadott – olvasható a szövetség hivatalos honlapján. A szövetség közleménye emlékeztet, hogy Székely már korábban jelezte: az olimpiai ciklus végeztével visszavonul a felnőtt női válogatott vezetésétől.

Mint ismert, csapatunk karnyújtásnyira volt attól, hogy kijusson a párizsi olimpiára, ám a soproni selejtező utolsó mérkőzésén – miután korábban legyőzte a Tokióban ezüstérmes Japánt – tetemes előnyről kikapott a spanyol együttestől, így az álom szertefoszlott.

Az elnökség értékelése szerint a válogatottat 2017 óta irányító Székely kiváló építő munkát végzett, amelynek csúcsaként a gárda negyedik lett a tavalyi Eb-n. A kontinenstornán elért eredménnyel Székely Norbert az elmúlt 25 év legsikeresebb válogatott edzőjévé vált idehaza, a csapat már 16. a világranglistán. 

Az MKOSZ elnöksége egyszersmind döntésre jutott az utódlásról is: Völgyi Pétert nevezte ki a válogatott élére. A korábban férfi szakágban magyar bajnoki címig és kupagyőzelemig jutó szakember a DVTK női együttesével idén az Euroliga Final Four küszöbéig jutott. Völgyi tavaly az év edzője lett hazánkban, miközben 2017-től tavaly nyárig az U18-as női válogatottat vezette, amellyel 2019-ben Eb-ezüstérmet szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre aláírt Sopronban

Kosárlabda
2025.06.20. 17:22

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.20. 16:16

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
2025.06.20. 11:27

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.16. 20:19

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
2025.06.16. 10:18

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45
Ezek is érdekelhetik