Női kosár NB I: megújult kerettel kezdi a bajnokságot a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 15:55
null
Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd
Megújult kerettel kezdi a 2023/24-es bajnokságot az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, amely Porecben, majd a szekszárdi Sió Kupán játszik felkészülési mérkőzéseket.

„Teljesen új csapatot építünk, induló fázisban vagyunk, ami látszott a PEAC elleni, elveszített felkészülési mérkőzésen is” – mondta Djokics Zseljko vezetőedző az egyesület hétfői, szezonindító sajtótájékoztatóján.

„Fontos, hogy mindenki türelmes legyen, és a szurkolók megtalálják a kapcsolatot az új játékosokkal” – tette hozzá.

Kiemelte, az egyre erősebb magyar bajnokságban reális, hogy az első hat között végezzen a csapat.

Az elmúlt bajnokságban negyedik együttesből többen távoztak, köztük Studer Ágnes válogatott irányító a török Mersin együtteséhez igazolt. Hat új játékos érkezett, köztük a szerb Aleksandra Stanacev és Horváth Bernadett magyar válogatott irányító. Új kerettag a horvát Ana Vojtulek, Jacinta Monroe amerikai center, valamint visszatért a korábbi csapatkapitány, Theodoreán Alexandra.

Djokics Zseljko megjegyezte, az Európa Kupában jó lenne túljutni a csoportkörön. A sorsolás ugyanakkor nem kedvező a szekszárdiaknak; az épülő csapatnak jobb lenne, ha az első meccseket itthon játszhatná, de a cseh Lehvarti Chomutov elleni, első hazai mérkőzés után három idegenbeli fellépés következik az Estudiente Madrid, az olasz Dinamo Sassari majd a cseh csapat otthonában - fűzte hozzá.

Szabó Noémi sportigazgató ismertette, a KSC kedden Porecbe utazik, ahol edzés mellett felkészülési mérkőzéseket játszik a szlovén Akson Ilirijával és az orosz WBC Jenyiszejjel.

Szeptember 15-én kezdődik – a szekszárdi szüreti napokkal egyidőben – az 54. Sió Kupa, amelyen a KSC a Vasas Akadémiával, az NKA Universitas PEAC a Serco Uni Győrrel játszik, a döntőt, illetve a bronzmérkőzést szeptember 17-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11

Női kosárlabda: tizenegyedik az európai klubrangsorban a DVTK

Kosárlabda
2025.06.24. 19:56

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
2025.06.20. 11:27

Női kosárlabda NB I: amerikai center érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.19. 16:42
Ezek is érdekelhetik