Férfi kosár: a Körmenddel tárgyal Keller Ákos menedzsere

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 20:53
null
Keller Ákos átmenetileg hazatérhet a Körmendhez (Fotó: Szabó Miklós)
Keller Ákost a Körmend férfi kosárlabdacsapata hívja, még úgy is, hogy bármikor távozhat, ha jobb ajánlatot kap – a center menedzsere tárgyalásban áll a bajnoki ezüstérmessel.

 

A magyar válogatott csapatkapitánya, Keller Ákos tavaly nagy reményekkel igazolt a francia élvonalban szereplő Pau-Orthezhez, s vágott bele karrierje során először a légióséletbe. Ám mielőtt elkezdődött a szezon, máris kidőlt, hiszen a hollandok elleni győztes, amszterdami világbajnoki selejtező után, az olaszok elleni hazai meccs előtt vakbélgyulladással kórházba került. A 30 éves középjátékost megműtötték, rehabilitációja sokáig elnyúlt, s novemberig nem lépett pályára új együttesében. Noha többször is hasznosan játszott csereként, alapvetően kiegészítő szerepet kapott, s végül a bajnoki negyeddöntőben fejezte be a rájátszást. Szerződése lejárta után lapunknak határozottan kijelentette, semmiképpen nem akar hazatérni, türelmesen vár egy külföldi ajánlatra. Ám lehet, hogy a sors mégiscsak az NB I-et szánja neki. Ugyanis a bajnoki ezüstérmes Egis Körmend szerződtetné a 208 centis centert, még úgy is, hogy annak opciója maradna a távozásra, ha egy számára kedvezőbb ajánlat futna be. Mindezt Keller menedzsere is megerősítette, amikor a Nemzeti Sport érdeklődött arról, mi a helyzet a középjátékos jövőjével kapcsolatban.

„A nyár elején egy VTB-ligás orosz csapat nagyon erős érdeklődést tanúsított iránta, de végül az edző véleménye és szándéka ellenére másik játékost szerződtettek – mondta érdeklődésünkre Vinkó László, a Vinko Group iroda vezetője. – Eközben a megegyezés reményében visszamondtunk egy FIBA Európa-kupás klub ajánlatát, mert bíztunk az orosz szerződésben. Azután patinás európai, valamint ázsiai csapatok érdeklődtek, amelyek közül más és más okok miatt egyikből sem lett szerződés. Mivel nemsokára kezdődik az idény, Ákosnak muszáj játékba lendülnie, és csapattal edzenie, meghallgattuk a Körmend ajánlatát. A megkereséssel kapcsolatban egyelőre szóbeli tárgyalások zajlanak, semmi konkrétumot sem mondhatok. A bajnoki ezüstérmes ajánlata azért kedvező Ákos számára, mert más szerződésajánlat esetén – minden internetes híreszteléssel ellentétben – bármikor kiléphet a vasiakkal aláírt szerződésből.”

A történtek fényében Keller sorsa valószínűleg a következő napokban eldőlhet.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
2026.01.15. 23:12
Ezek is érdekelhetik