Férfi kosár: börtönbe kerülhet a Partizan új igazolása

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2019.08.01. 17:43
null
Rashawn Thomas börtönbe kerülhet (Fotó: theworldnews.net)
Könnyen megtörténhet, hogy az amerikai Rashawn Thomas – aki a nyáron kétéves szerződést írt alá a belgrádi Partizan kosárlabdacsapatával – a közeljövőben nem húzza magára a fővárosi együttes fekete-fehér mezét.

 

Az Egyesült Államokban tartózkodó játékost július 29-én kábítószer-birtoklás miatt a gainesville-i rendőrség letartóztatta. A szerb sajtó információi szerint a kosárlabdázó egy éjszakát töltött a fogdában, majd miután kifizette a 32ezer dolláros óvadékot, elhagyhatta a börtönt.

Rashawn Thomast a rendőrség azért állította meg, mert gépjárműve volánja mögött ülve közlekedési szabálytalanságot követett el. A rend őreivel való beszélgetés során az egyik egyenruhásnak gyanús lett a marihuána erős illata, így úgy döntöttek, alaposan átkutatják az autót. A rendőr szaglása nem csalt, hiszen 3.5 gramm marihuánát és néhány darab ecstasytablettát, valamint kannabiszolajat találtak, amiért kettőtől tíz évig terjedő börtönbüntetést is kiróható.

Thomas július 9-én írta alá kétéves szerződését a belgrádi Partizannal, korábban az olasz Dinamo Sassari játékosa volt.

Legfrissebb hírek

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Nielsen 24 védésig, Gáncs-Pető öt gólig jutott: könnyedén győzött a Veszprém

Kézilabda
2026.10.07. 20:14

A veszprémi gyorsvonat Belgrádba érkezik

Kézilabda
2026.10.07. 10:02

Az olasz férfi kosárlabda-válogatott 19 év után visszatér Rómába

Kosárlabda
2026.10.02. 18:17

Férfi kosárlabda NB I: orrcsonttöréssel kidőlt a Szolnok légiósa

Kosárlabda
2026.09.30. 08:53

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 2026–2027

Kosárlabda
2026.09.29. 08:00

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2026.09.25. 09:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44