Férfi kosár Euroliga: Hangáék 21 ponttal legyőzték a törököket

2016.12.09. 23:07
Hanga Ádám csapata, a Baskonia 73–52-re győzött a Darussafaka ellen a férfi kosárlabda Euroliga 11. fordulójában.

Azt már az elején lehetett látni, hogy nem lesz egy sokpontos meccs, miután 6 perc játék után még csak 8–4 volt az állás a hazaiaknak, a spanyolok azonban szerencsére magukra találtak, Tornike Shengelia kosaraival 18–9-re húztak el az első negyed végére. A második felvonás sem alakult sokkal jobban a törökök számára, akik egész egyszerűen képtelenek voltak pontokat a táblára pakolni a jól védekező Baskonia ellen – Brad Wanamaker -11-es, Will Clyburn -4-es VAL-lal állt a félidőben, a csapat pedig összesen 1 VAL-lal és 19 dobott ponttal.

A vitoriai együttes sem sziporkázott éppen, de Johannes Voigtmann vezetésével tovább növelték előnyüket, ami a félidőben 18 pont volt (37–19). A fordulás után is csak szenvedett David Blatt együttese, némileg jobb támadójáték mellett sem tudták egy pillanatra sem szorosabbá tenni az összecsapást, amelyet így tükörsimán nyert a Baskonia 73–52-re.

Hanga Ádám csaknem 20 perc alatt 9 pontig (3/4 dupla, 1/2 tripla), 8 pattanóig, 1-1 gólpasszig és eladott labdáig, 3-3 blokkig és beütött faultig, valamint 2 kiharcolt személyi hibáig jutott, így 17 VAL-lal a legjobb lett a spanyol együttesnél.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
9. FORDULÓ

Baskonia (spanyol)–Darussafaka (török) 73–52 (18–9, 19–10, 18–14, 18–19)
A Baskonia legjobb dobói: Larkin 14, Beaubois 12/6, Shengelia 11
A Darüssafaka legjobb dobói: Anderson 11/9

További eredmények:
Olympiakosz Pireusz (görög)–Kazany (orosz) 88–59
(24–16, 19–12, 25–14, 20–17)
Panathinaikosz (görög)–Galatasaray (török) 85–58
(20–13, 19–18, 25–14, 21–13)

 

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54