Kosárlabda: Keller Ákos szóban megegyezett a Fehérvárral

User UserUser User
2012.08.21. 10:32
Elvileg kiegyenesedett egy nagy kérdőjel az Alba Fehérvár férficsapatánál: Keller Ákos szóban megegyezett a kék-fehérek vezetőségével, és újabb egy évre elkötelezte magát a bajnoki bronzérmeshez. A 23 éves, 208 centis center 2007 óta tagja a fehérvári felnőttcsapat keretének, és úgy tűnik, még egy szezont biztosan lehúz a Gáz utcában.
„Szóban megegyeztünk, és ezt örömmel mondom, mert számítottunk Ákosra – újságolta Halm Rolland, az Alba Fehérvár ügyvezetője. – Úgy váltunk el tőle a nyár elején, amikor kiment a Phoenix Sunshoz a nyári táborba, hogy megvárjuk, mi lesz vele. Reméljük, felépülése után ismét remek szezonja lesz majd nálunk.”A válogatott kosarast két hete meg kellett operálni, a jobb térdében keletkezett porcleválást követően. A műtét sikerült, a rehabilitáció megkezdődött, és ha minden jól alakul, másfél hónap múlva elkezdheti a munkát a fiatal játékos.„Nagy reményekkel indult a nyár, aztán jött a sérülés és a műtét. Az olasz, görög és francia érdeklődés alábbhagyott, a szerb Kragujevac tartotta az ajánlatát, de vállalhatatlan kockázatokkal. Az Alba Fehérvár tűnt a legjobb választásnak Keller számára. Szóban nagyjából mindenben megállapodtunk, de a szerződés részletein még dolgozunk” – fogalmazott Vinkó László menedzser.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
2026.05.20. 21:44

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.05.18. 14:10

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Fehérvári előny az ötödik helyért zajló párharcban

Kosárlabda
2026.05.11. 20:32

Az Olaj nagy csatában, a Falco magabiztosabban nyert idegenben a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
2026.05.05. 19:58

A Szolnok és a Szombathely is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda elődöntőiben

Kosárlabda
2026.05.02. 20:05
Ezek is érdekelhetik