Magyar öröm, spanyol bánat jöhetnek a franciák.Így lehetne a legrövidebben összefoglalni a női Euroliga alapszakaszának zárásakor történteket, mivel végül mindkét klubunk beverekedte pontosabban talán inkább bekosárlabdázta magát a legjobb nyolc közé.

Allison Tranquilli remek egyéni teljesítményére nem volt ellenszere a cseh Brnónak (Fotó: Laufer László)

Allison Tranquilli remek egyéni teljesítményére nem volt ellenszere a cseh Brnónak (Fotó: Laufer László)
Illetve a MiZo-Pécsi VSK úgy előzte meg a maga hispán ellenlábasát, hogy beékelődött közéjük a Brno is, vagyis éppen az a csapat, amely ellen szerdán győzött, sok ezer ember nagy örömére. Méghozzá úgy, hogy továbbra sincs igazi centere – bár állítólag a keresés folyamatban van… –, így aztán edző és szurkolótábor egyaránt nagyon féltette Iványi Dalmáékat a kezdés előtt. Utóbb kiderült, nem volt miért, mert a fekete-fehérek a mindössze egyetlen mezőnydobást elhibázó ausztrál Tranquilli vezérletével végig kézben tartották a meccset, néhány percet leszámítva az első negyedben folyamatosan ők vezettek. A lefújáskor tíz pont (69–59) volt a különbség a javukra, ami azért érdekes, mert december elején a hetedik fordulóban kilenccel (87–78) verte meg őket Brnóban a Brno, vagyis az egymás elleni összevetés neki kedvezett volna – ha lett volna jelentősége. Mint ahogy a riválisok közül a második helyen zárt Gdyniával és az ötödik Valenciával szemben is ugyanez volt a helyzet, kár, hogy végül a lengyelek mellett pont azzal az USVO-val ért el azonos pontszámot a PVSK, amelytől a múlt héten súlyos (97–72) vereséget szenvedett idegenben…
De utólag visszagondolva nem is ez volt az elsődleges oka, hogy végül csak egyik szemük nevet a pécsieknek, nem pedig mind a kettő: a fő baj a Parmában beszedett egypontos (78–77) fiaskó, ami ha nem lett volna, illetve ha az ottani kötelező győzelem meglett volna, most "csont nélkül" csoportelső a magyar bajnok. És akkor következhetne a magyar–magyar negyeddöntő, mert az A-csoportban negyedikként végzett Euroleasing-Orsi lenne a Rátgéber-együttes ellenfele, de most már kár ezen morfondírozni. Immár tudjuk, hogy a negyeddöntőbeli vetélytárs megint a francia Bourges, ráadásul úgy, hogy mellette szól a hazai pálya előnye, vagyis nyerni kell márciusban Franciaországban (is) a Final Four érdekében. "Igaz, nem úgy gondoltuk, hogy a legfontosabb meccset majd idegenben kell megvívnunk ellene, de mi kifejezetten örülünk a Bourges-nak – állt elő egy meglepő kijelentéssel Rátgéber mester csütörtökön. – Ugyanis már háromszor is kiejtett bennünket, és most ideje lenne ezért törlesztenünk. Mindent vissza!"
Visszatérve az alapszakaszbeli utolsó fordulóra, az sem semmi, amit a soproniak műveltek, akik valósággal legázolták (95–48) a Sportcentrumban az USK Prahát. Itt az volt a különbség a pécsi összecsapáshoz képest, hogy már az első percektől kezdve magához ragadta a kezdeményezést a magyar csapat a csehek ellen, és végül kiütéses, 47 pontos győzelmet aratott a jelek szerint az euroligás szinttől igencsek elmaradó Matovicsék ellenében. Végre sokat játszhattak a cserék is, mind a tíz ember dobott pontot, és ezzel szép sorozat végére tettek pontot a zöld-sárgák, akik remek hajrájukkal csak elcsípték a csoportjuk negyedik helyét. Mint arról már beszámoltunk, egyetlen tízezred ponton múlt az Orsi továbbjutása – na de igazán ráfért már a magyarokra egy kis szerencse. Különben is, ezért nagyon megdolgoztak Seresék, akik hazai pályán mindössze egyszer kaptak ki, és az összes olyan találkozójukat megnyerték, ahol volt esélyük a sikerre.
Szintén az ő dicséretük, hogy közülük került ki a női Euroliga harmadik legjobb dobója a 18.5-es pontátlaggal bíró szerb Kovacsevics személyében. A legjobb lepattanózók rangsorában a maga 8.7-es átlagával ötödik lett a soproniak orosz centere, Zakaluzsnaja, és a gólpasszlista élcsoportjába is jutott orsis játékos: a szlovák Bieliková 5.1-es átlaga itt negyedik helyet ért. Kettővel rosszabbat, mint a mérkőzésenként 5.7 gólpasszt kiosztó Iványi Dalmáé, akit mindössze az Aix-en-Provence ausztrál irányítója, Harrower (6.2) előzött meg, és akire nyugodtan rámondhatjuk, hogy ő a rangos sorozat legjobb magyar játékosa. Sőt az egész Euroliga egyik legjobb játékosa!
| Az A-csoport végeredménye | |||||
| 1. Jekatyerinburg | 14 | 11 | 3 | 1062– 868 | 25 |
| 2. Bourges | 14 | 11 | 3 | 984– 871 | 25 |
| 3. Aix-en-Provence | 14 | 9 | 5 | 1029– 900 | 23 |
| 4. Sopron | 14 | 9 | 5 | 1046– 930 | 23 |
| 5. Barcelona | 14 | 9 | 5 | 1086– 952 | 23 |
| 6. Chieti | 14 | 3 | 11 | 898–1118 | 17 |
| 7. Praha | 14 | 3 | 11 | 811–1018 | 17 |
| 8. Ruzomberok | 14 | 1 | 13 | 908–1167 | 15 |
| A B-csoport végeredménye | |||||
| 1. Valenciennes | 14 | 9 | 5 | 1098– 975 | 23 |
| 2. Gdynia | 14 | 9 | 5 | 1069–1019 | 23 |
| 3. Pécs | 14 | 9 | 5 | 982– 945 | 23 |
| 4. Brno | 14 | 8 | 6 | 976– 918 | 22 |
| 5. Valencia | 14 | 7 | 7 | 933– 923 | 21 |
| 6. Szamara | 14 | 6 | 8 | 933– 977 | 20 |
| 7. Vilnius | 14 | 5 | 9 | 948– 972 | 19 |
| 8. Parma | 14 | 3 | 11 | 923–1133 | 17 |
1. Griffith (Jekatyerinburg) 21.0
2. Grubin (Parma) 20.5
3. Kovacsevics (Sopron) 18.5
4. Pettis (Chieti) 17.4
5. Bibrzycka (Gdynia) 17.4
A legjobb lepattanózók
1. Griffith (Jekatyerinburg) 12.9
2. Sztyepanova (Szamara) 12.2
3. McWilliams (Parma) 10.6
4. Godin (Bourges) 8.9
5. Zakaluzsnaja (Sopron) 8.7
A legjobb gólpasszadók
1. Harrower (Aix-en-Provence) 6.2
2. Iványi (Pécs) 5.7
3. Sauret (Valenciennes) 5.5
4. Bieliková (Sopron) 5.1
5. Palau (Barcelona) 3.9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







