Videó: felrobbant a palánk a magyar kéziválogatott meccse előtt

K. D.K. D.
2020.11.28. 19:41
Mint beszámoltunk róla, a magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 28–27-re legyőzte a szintén a decemberi Európa-bajnokságra készülő Svédországot. A mérkőzés egy pillanatra sem volt unalmas, sőt, már a bemelegítésnél is akadt izgalom.

A kosárpalánk üvege ugyanis egyszerűen felrobbant a meccs kezdete előtt. A kezdést egy kicsit csúsztatni kellett, de szerencsére senki nem sérült meg.

A lefújás után Szikora Melinda a svéd köztelevíziónak nyilatkozott a mérkőzés előtti esetről. A Siófok játékosa elmondta, nagy szerencséje volt, mert a kapustársa még a labdaszedéssel foglalkozott, addig ő kisétált a kapuból.

„Tulajdonképpen megmentette az életemet, mert ha nem bíbelődik a labdákkal, akkor ott lettem volna a palánk alatt, és valószínűleg rám esik – nyilatkozta Szikora. Hozzátette, sokkot kapott, nem is tudott reagálni a szituációra. – A többiek odajöttek, kérdezték, hogy jól vagyok-e, de ledermedtem, meg sem tudtam mozdulni. Most volt a születésnapom nemrég, de a mai napot is bevésem a naptárba, mert úgy érzem, újjászülettem.”

Szikora a történtek ellenére végigvédte az első félidőt.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Videó: a Dunán focizott Szoboszlai Dominik

Minden más foci
2026.08.17. 17:40

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37