Veszprém: Most még jobban élveznünk kell a kézilabdát, mint eddig – Marguc

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 14:51
null
Marguc akcióban (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy hónapig egyedül kell helytállnia a jobbszélső posztján Gasper Margucnak, ráadásul nehéz meccsek várnak a Veszprémre.


Gasper Marguc, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának jobbszélsője már 2014 óta meghatározó tagja az együttesnek, amelyben eddig 264 mérkőzésen 960 gólt szerzett – ez 3.64-es meccsenkénti átlag. A több mint százszoros szlovén válogatott játékos az elmúlt négy évben honfitársával, Dragan Gajiccsal osztozott a poszton, aki azonban a nyáron Franciaországba igazolt, a helyére az orosz Danyiil Siskarjov érkezett. Ő viszont kisebb porcsérülést szenvedett a múlt héten, és az artroszkópos tisztítás után három-négy hétig tart a felépülése, Margucnak addig egyedül kell megoldania a jobbszélső feladatát. Mint mondta, a csapat szempontjából a védekezés a fontosabb, de szélsőként a támadásban nagyobb a szerepe, fő feladata a gólok szerzése.

„Szerintem nem lesz gond, hiszen korábban is fordult már elő hasonló eset. Az elkövetkező hónap talán nem is lesz olyan vészes, hiszen nincsenek válogatott találkozók. Ugyanakkor fontos mérkőzések állnak előttünk ebben az időszakban, a Barca (a spanyolok karanténba kerültek, így ez a mérkőzés egyelőre elmarad – a szerk.) és a Kiel elleni Bajnokok Ligája-meccs, de készen állok, és tisztában vagyok a felelősséggel, ami ezzel jár” 
– mondta Gasper Marguc a Nemzeti Sportnak.

Hozzátette, hogy nemcsak ő, hanem a csapat is így áll hozzá, mert bár nem sikerültek igazán jól a felkészülési meccsek, a megnyert SEHA-liga négyes döntő után óriási önbizalommal játszottak, ez látszott a pályán nyújtott teljesítményükön is. Még a koronavírus-járvánnyal járó bizonytalanságot is megtanulták jól kezelni.

„Ahogy az előző sem volt megszokott idény, a mostani sem az, erősnek kell maradnunk mentálisan, nem tudhatjuk, mi lesz holnap, milyen változás jön. Így szinte bármelyik meccs az utolsó is lehet egy ideig    – így Marguc. –  A z elsőtől a hatvanadik percig beleadunk mindent, ráadásul nekünk szerencsénk van, hogy a szurkolóink előtt játszhatunk, ezt nem mindenki teheti meg. Most még jobban élveznünk kell a kézilabdát, mint eddig.”

Szerdán a Veszprém az RK Celje csapatát fogadta a Bajnokok Ligájában, amelyen mindkét oldalon volt egy-egy Marguc: Gasper a hazai, a hét évvel fiatalabb öcs, Gal a vendégcsapatban. Mindketten jól játszottak, Gasper négy, Gal hét gólt szerzett, a meccset viszont David Davis együttese nyerte meg tizenöt góllal.

„A testvérem ellen játszani persze nem olyan, mint a többi összecsapás, kicsit mindig különleges, de az elmúlt hét évben sokszor játszottunk a Celjével, és mi is sokszor találkoztunk ellenfélként a pályán   – folytatta a 30 éves játékos. – Akkor éreztük a leginkább különlegesnek, amikor először játszottunk egymás ellen. A meccs előtt minden jót kívánunk egymásnak, viccelődünk, ugratjuk egymást, és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs egy kis verseny köztünk , mostanra már hozzászoktunk, mondhatni. Örültem, hogy mindketten jól játszottunk, de az egyértelmű, hogy a Veszprém most jobb, így a győzelmünk várható volt.”

Úgy látja, hogy a Veszprémnek jó esélye van megnyerni a Bajnokok Ligáját, de a helyzet nem szokatlan, elvégre az elmúlt években sem ez volt másként.

„Ezen a szinten már apró különbségek döntenek a csapatok között, hogy melyik gárdának van jobb napja   – mondta Marguc. – Igaz, hogy jó esélyünk van a Bajnokok Ligája megnyerésére, de nem állítom, hogy a legnagyobb favoritok lennénk. Már csak azért sem, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy szinte sosem az nyer, akit a legnagyobb esélyesnek tartanak.”   

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik