Sokkal több lett, mint egy kis kaland – így él Nagy Kornél és Nagy Ivett Dunkerque-ben

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 06:50
null
Nagy Kornél és családja megtalálta a számításait Franciaországban
Már több mint öt és fél éve, hogy egy csalódást keltő veszprémi idény után Dunkerque felé vette az irányt, ahol aztán újra magára talált. A 30 éves válogatott irányító-átlövő azóta családot is alapított kinn, és ha rajta múlik, az észak-franciaországi csapatban fejezi be a játékot. Az új évben is folytatjuk külföldön szereplő játékosaink pályafutásával és életével foglalkozó sorozatunkat, amelynek aktuális részében Nagy Kornél francia élményeiről olvashatnak.  

Nagy Kornél a pályafutásában meghatározó, ötéves dunaújvárosi időszak után 2010-ben igazolt Veszprémbe, ahol azonban csak egyetlen szezont töltött el, és a következő nyáron Franciaország felé vette az irányt. Azóta már több mint öt és fél év telt el, de az irányító-átlövő még mindig a Dunkerque-et erősíti.

Dunaújváros után hoztam egy jó és egy rossz döntést – mondta Nagy Kornél a Nemzeti Sport Online-nak. – Veszprémben egy olyan csapatban szerepeltem, ahol keveset játszottam, de ha nem egy ilyen szintű együttesbe kerülök, akkor lehet, a francia lehetőség sem jött volna. Hiába kerestek félévkor más magyar csapatok – például a Tatabányától korrekt ajánlatot kaptam –, mindenképpen ki akartam magam próbálni külföldön."

Ekkor jött a dunkerque-i lehetőség, amelyre először nem hosszú távú projektként gondolt: „Valóban nem úgy indult, hogy majd kinn maradok hét-nyolc évet, de így hozta a sors. Először két évre írtam alá, miközben úgy gondoltam, utána hazamegyek. Kis kalandnak fogtam fel, ahol megtanulhatok egy új nyelvet, megismerhetek egy más közeget. Mivel az első szezonomban nagyon elégedettek voltak velem, már decemberben új, három évre szóló szerződést kaptam. Nem sokat hezitáltam, mert semmi sem szólt az elfogadása ellen."

A négy év leteltét követően jött az újabb hároméves kontraktus, amely jelenleg 2018. június végéig köti a francia csapathoz Nagyot. Dunkerque Franciaország északi csücskében fekszik, közel a belga határhoz. A 90 ezer lakosú városban található az ország harmadik legnagyobb tengeri kikötője.

Nagy Kornél a PSG ellen (Fotó: AFP, archív)
Nagy Kornél a PSG ellen (Fotó: AFP, archív)

„Egyedül jöttem ki, de kiváló társaságba csöppentem, ezért az első pillanattól kezdve jól éreztem magam – folytatta a 30 éves játékos. – A klub mindent biztosított a számomra. Heti két alkalommal nyelvtanár foglalkozott velem, ami igencsak megkönnyítette a beilleszkedésemet. Sok külföldi játékosnál azt látom, hogy nem akarnak megtanulni franciául, inkább elvannak az angollal, pedig az itteniek szeretik, ha az anyanyelvükön beszélnek velük, valamilyen szinten el is várják ezt. Az első időszakban minden közös programra elmenetem, és fél év után már egész jól beszéltem a nyelvet. Az utóbbi két-három évben leálltam a tanulással, de szinte mindent megértek, inkább írásban vannak problémáim."

Nagy Ivett és Artúr Nizzában
Nagy Ivett és Artúr Nizzában

Bár ahogy fentebb mondja, egyedül vágott bele a francia kalandba, azóta már családot alapított Dunkerque-ben. Nagy Ivettel, a korábbi kiváló balszélsővel még Dunaújvárosból ismerték egymást, de igazán Kornél külföldre igazolásával párhuzamosan fordult komolyra a kapcsolatuk. Ivett akkor a Veszprémet erősítette, de a 2011–2012-es szezon felénél kérte a magyar klub vezetőit, hogy engedjék el Nantes-ba.

„Decemberben jött ki, és első körben fél évet játszott a Nantes-ban. Úgy ment haza, hogy már aláírta az új, kétéves szerződését. Nyáron már beszéltünk egymás között az összeköltözésről, de akkor még külön jöttünk vissza. Végigcsinálta a felkészülést, aztán októberben mégis követett Dunkerque-be. Nantes-ban megértőek voltak vele, és elengedték."

A Nantes pont annak a szezonnak a végén jutott vissza az élvonalba, de azt Ivett már nem várta meg. Kornél többször is hangsúlyozta a beszélgetés során, hogy felesége mekkora áldozatot hozott kettőjükért.

„Nehéz volt abbahagynia a játékot. Láttam rajta, fájt neki, hogy így zárta le a pályafutását. Nantes-ban nagyon boldog volt, felfrissült, miután kiszakadt az otthoni megszokott közegből. Még több idény lett volna benne, de a közös jövőnk miatt meg kellett hoznia ezt a döntést. A környéken nincs igazán nagy csapat, csak negyed-, ötödosztályú. Egy ideig még eljárt az egyik alsóbb osztályú együttesbe, heti egy-két alkalommal edzett velük, hétvégén néha meccset is játszott, de az már csak levezetés volt. Amikor jött a baba, végleg befejezte."

Első nap az óvodában – Artúr hamar beilleszkedett
Első nap az óvodában – Artúr hamar beilleszkedett

A fiuk, Artúr már majdnem hároméves, és tavaly decemberben megérkezett a kistestvér, Izabel is. A pár 2014 júliusában fogadott örök hűséget egymásnak, de csak szűk körben, a nagy lagzi még várat magára. „Egyelőre egyik nyáron sem tudtuk megszervezni, mindig volt valami. De mivel Ivett igazi nő, biztos vagyok benne, hogy vágyik egy ilyen napra."

A család kitűnően érzi magát az észak-franciaországi városban, szeretik őket az emberek, Artúr pedig szeptember óta már egy helyi óvodába jár. „Nagyon értelmes gyerek, abban a korszakában van, amikor igen aktív, állandóan jár-kel otthon. Szerencsére szereti az óvodát, és azt mondják, mindent megért franciául. Fontosnak tartjuk, hogy gyerekek között, közösségben legyen."

„Dunkerque itteni viszonylatban nem nagy város, de nekem tetszik, hogy mindenhol hamar ott tudok lenni. Abban a hitben jöttem ki, hogy az emberek itt, északon biztosan távolságtartóbbak, ehhez képest az ellenkezője igaz. A napokban történt, hogy egy eladó érdeklődött a feleségem felől, mert emlékezett rá, hogy hamarosan szülni fog, és felíratott a saját számlájára neki egy csokor virágot. Nyáron remek az idő, nincs elviselhetetlen meleg. Finom homokos a part, a gyerekeknek éppen ideális. A víz viszont hideg, mégis mégis mindenki belemegy. Van egy szilveszteri hagyomány, amely alapján január elsején a helyiek beöltöznek mindenfélének , és úgy rohannak be a vízbe."

Franciaországból még keveset láttak, főleg a környéket fedezték fel, de gyakran járnak át Belgiumba, ahol gyönyörű kisvárosok vannak. Bár Calais viszonylag közel van, semmit sem érzékeltek a menekültáradatból. Ha több szabadidejük van, inkább hazarepülnek, hogy lássák a családot és a barátokat. „Talán majd a pályafutásom után rászánunk egy-két hónapot, hogy rendesen körülnézzünk az országban."

A homokos partot szeretik a gyerekek
A homokos partot szeretik a gyerekek

A csapatában elsősorban balátlövőként számolnak a magyar játékossal, de az utolsó hónapokban inkább irányítót játszott. És hogy miben változott a francia kézilabda, mióta ott van?

„Minden évben egyre erősebb a bajnokság, ez talán annak is köszönhető, hogy a pénzhiány miatt sok játékos érkezett Spanyolországból, de egyre több a skandináv is. Minden csapatot több szponzor támogat, így jobb fizetéseket tudnak ajánlani a klubok. A PSG nagyon kilóg a mezőnyből, de például a Nantes a közelmúltban hét góllal le tudta győzni a párizsiakat, szóval ők sem verhetetlenek."

Ahogy Nagy Kornél látja, a francia csapatoknál mindig a kemény védekezés a legfontosabb, és az abból való gyors lerohanások. Nem a nagyon kombinatív, szép játék a jellemző, ilyen szempontból inkább a német ligához hasonlít, de nem olyan nagy a rohanás.

Hétvége Touquet-ban
Hétvége Touquet-ban

A Dunkerque csapatával az elmúlt öt szezonban több emlékezetes eredményt is elért. A városban nincs igazi riválisa a férfi kézilabdának, bár a jelenleg a harmadosztályban szereplő focicsapat is egyre népszerűbb. Nagyék rendre 2000 néző előtt játszhatnak, a nagyobb rangadókra pedig megtelik a 2500 fős csarnokuk.

„Az első évben döntőt játszottunk az EHF-kupában, amire nem számítottunk. A harmadik és második helyek után 2014-ben megnyertük a bajnokságot, így kétszer egymás után indulhattunk a Bajnokok Ligájában. A mostani idény nekem és a csapatnak is kicsit döcögősebb. Vérfrissítésre lenne szükség, és ahogy látom, ez el is fog indulni. Hat-hét játékosnak lejár a szerződése, sok új érkező lesz, ez biztos pozitív hatással jár majd."

A 14 csapatos bajnokságban jelenleg csak a 11. helyen állnak, a Ligakupában ellenben bejutottak a négyes döntőbe, míg a Francia Kupában másodosztályú csapattal találkoznak a 16 között. Nagy Kornél számára egyértelműnek tűnik a folytatás:

„Szoktunk a jövőről beszélni. Jelen pillanatban azt tervezzük, hogy még kinn maradok pár évet Franciaországban, ha lehet, Dunkerque-ben fejezném be a pályafutásomat, de utána hazaköltöznénk."

Nagy lánya, Izabel születése miatt lemarad a franciaországi világbajnokságról, de természetesen követni fogja a mieink mérkőzéseit.

„Az itteni barátaim is húztak vele, hogy pont a franciaországi vébét hagyom ki, de most így alakult, nem vagyok csalódott miatta. Az én döntésem volt, Xavi megértette, azt mondta, ő is így tett volna. Nekem most a kislányom jelenti a legtöbbet, nem akartam lemaradni az első közös pillanatokról. Követni fogom a meccseket, még ha nem is biztos, hogy Rouenba személyesen elmegyek, mert közben elkezdjük a felkészülést. Ha máshogy nem, tévén keresztül szurkolok a fiúknak, úgy látom, a lehető legjobb kerettel utaztunk ki a tornára, ezért bízom a jó szereplésben."

Hétvége a barátokkal
Hétvége a barátokkal

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik