Női kézi-vb: két szélső, egy eset – Lukács és Schatzl közösen küzd az álmaiért

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 16:22
null
Schatzl Nadine és Lukács Viktória – nemcsak csapattársak, hanem jó barátnők is<br />
Mindketten második felnőttvilágversenyükön vesznek részt a válogatottal. A Ferencvárosban már bizonyították, hogy nagy értékei a magyar kézilabdának, s adva a feladat, hogy a nemzeti csapatban is letegyék a névjegyüket. A két fiatal szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine nemcsak szobatársak, hanem jó barátnők is egyben – a csoportkör számunkra döntő mérkőzései előtt velük beszélgettünk a németországi vb-n eddig történtekről.

 

Mivel a női világversenyek decemberre esnek, a Mikulás-napot a kerettagok mindig egymás társaságában töltik. Nem volt ez másként idén sem, mint ahogy az a kedves gesztus sem maradt el, hogy a lányok meglepték egymást a csapatszálláson.

„Az a szokás nálunk, hogy mindenki vesz valamit a másiknak és megajándékozzuk egymást – mondta Lukács Viktória a szerdai szünnapon rendezett sajtó-összejövetelen. – Ötödikén este már kint voltak a szobák előtt a cipők, amelyeket megtöltöttünk. Mindenki annyi csokit kapott, hogy hihetetlen. Persze nem eszünk meg mindent, de ma szünnap van, egy kicsit talán bűnözhetünk. Van, aki nagyon ötletes volt, és motiváló idézetet adott a többieknek. Mindegyikünk lelkének jót tettek ezek a kis üzenetek. Az enyém arról szólt, hogy ne adjam fel, hanem kergessem az álmaimat. Merthogy vannak álmaim, és én is sokat tudok tenni azért, hogy beteljesüljenek.”

Egyből rá is kérdeztünk, hogy melyek lennének ezek: „Klubszinten már csak egy BL-érem hiányzik, és a válogatottal is szeretnék nagy tornán felérni a dobogóra. Most itt vagyunk a vébén, úgyhogy itt tudom megcélozni az érmes helyet.”

„Egy angyalkára voltak feltűzve a személyes üzenetek. A sajátomat nem szeretném elárulni, de annyit elmondhatok, hogy csupa pozitívumot tartalmazott és arra biztatott, hogy előre tekintsek” – vette át a szót Schatzl Nadine.

Motiváló idézettel is meglepték egymást a játékosok (Fotó: MKSZ)
Motiváló idézettel is meglepték egymást a játékosok (Fotó: MKSZ)

Szinte „természetes”, hogy a másik ferencvárosi szélső is ott volt az eseményen, hiszen a két fiatal játékos elválaszthatatlan egymástól, ezúttal is szobatársak a válogatottnál.

„Az elején, amikor Nadine a Fradiba jött, nem szerettem, mert amikor az utánpótlásban játszottunk egymás ellen, mindig megvert egy csellel, de miután megismertem, az egyik legjobb barátnőm lett” – mondta klubtársáról Lukács.

Abban is hasonló utat jártak be, hogy mindketten a második felnőttvilágversenyükön vesznek részt.

„Rutinosnak korántsem mondanám magamat, már az is jó érzés, hogy újra itt vagyok a nemzeti csapattal. Felszabadultabbnak érzem magam; a tavalyi Európa-bajnokságon az izgatottság rányomta a bélyegét a teljesítményemre” – reagált Schatzl, akinek egyedüli balszélsőként kell helytállnia. Kim Rasmussen szövetségi kapitány értékelése szerint a 24 éves játékos közel van a nemzetközi klasszis szinthez.

„Ki ne szeretne a legjobb lenni? – válaszolta Schatzl. – Nem bánom, hogy többet kell játszanom, nem teherként fogom fel, hanem inkább érzem, hogy a kapitány bízik bennem. Örülök, hogy eddig tudtam segíteni a csapatot, remélem, a továbbiakban is így lesz. Védekezésben még vannak hiányosságaim, mert vagy kiugrálok vagy túl későn lépek oda, de ebben is szeretnék fejlődni.”

 

#mikulás #santaclaus

1,145 Likes, 7 Comments - Lukács Viktória (@lukacsviki) on Instagram: ”#mikulás #santaclaus”



Lukács, elmondása szerint, még nem szokott hozzá a nagy tornák hangulatához: „Szerintem nem lehet megszokni, hogy valaki egy világversenyen lép pályára, legalábbis nekem még nem sikerült. Minden egyes meccs új motivációt jelent, más hatások érnek, de ettől függetlenül próbálok csak a saját feladatomra figyelni, hogy megvalósítsam, amit a kapitány kér tőlem.”

Az első három csoportmeccsünkkel egyikük sem volt elégedett, úgy érezték, több lehetett volna benne.

„A norvégok ellen szerintem benne volt a fejekben, hogy a Möbelringen-kupán látottakból kiindulva elcsíphetjük őket – folytatta Lukács. – A svédek ellen támadásban sajnos nem tudtam hozzátenni a jobb szélről, ám az argentin mérkőzés segített abban, hogy elhiggyem, be tudom lőni a helyzeteimet, és azért vagyok itt, mert itt a helyem. Fontos volt, hogy megéreztük a győzelem ízét.”

„A svédek ellen jól lehoztuk az első félidőt, csak magunknak köszönhetjük, hogy elrontottuk a folytatást – tette hozzá Schatzl. – Szerintem az lett volna a reális, ha két meccset nyerünk a háromból. Az argentinok ellen többször voltunk eredményesek lerohanásból, ami előtte hiányzott, s az ellenfél játékerejének dacára az mindenképpen pozitívum, hogy bejöttek a megoldásaink.”

Bár a matek azt mondja, hogy a hátralevő találkozóink közül elég lehet az egyiket megnyerni, a két szélső nem szeretne számolgatni, két győzelemre törekszenek.

„Kim jól ismeri a lengyel kulcsjátékosokat, úgy gondolom, ha Kudlaczot ki tudjuk venni, azzal nagyban megkönnyíthetjük a helyzetünket” – tekintett előre Schatzl.

„A vereség nem szerepel a szótáramban, mindkét csoportmeccset meg akarom nyerni” – zárta le a kérdést Lukács.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI A B-CSOPORTBAN
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia
3
3 101–63 +38 6
2. Svédország 3 2 1 91–87 +4 4
3. Csehország 3 2 1 89–83 +6 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 2 77–70 +7 2
5. Lengyelország 3 1 2 78–94 –16 2
6. Argentína 3 3 58–97 –39 0

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!

Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik