Női kézi MK: elkerülte egymást a Győr és az FTC az elődöntőben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.14. 17:56
null
Görbicz Anita és a győriek a tavalyi kupadiadaluk ünneplésekor (Fotó: Török Attila)
Hétfő délután az M4 Sport Kézilabda magazin című műsorának keretében elkészítették a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjének párosítását: eszerint a címvédő Győr a Dunaújvárossal, míg a bajnok Ferencváros a Siófokkal mérkőzik meg a fináléba jutásért.

 

A néhai szövetségi kapitány, Török Bódog nevét viselő kupasorozat négyes döntőjének helyszíne a debreceni Főnix Aréna lesz. Az elődöntőket május 28-án, a döntőt és a bronzmérkőzést május 29-én játsszák le.

Rupp István, a Magyar Kézilabda-szövetség versenyigazgatója az adásban elmondta, hogy a Magyar Kupában csak az első és a második helyezés ér nemzetközi kupaindulási jogot, és ez akkor sem változik, ha a két döntős csapat a bajnoki helyezésével is nemzetközi kupaindulási jogosultságot szerez. Mindez nem túl jó hír a Siófoknak és a Dunaújvárosnak.

Az idei négyes döntőbe jutó csapatok közül a Győr 15-ször, az FTC 12-szer, a Dunaújváros 5-ször hódította el a serleget, a Siófok egyelőre vár az első diadalára.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

FTC-Rail Cargo Hungaria–Siófok KC
Győri Audi ETO KC–Dunaújvárosi Kohász KA
A négyes döntő mérkőzéseit május 28-án és 29-én rendezik meg. Az elődöntők sorrendje és a négyes döntő pontos mérkőzésidőpontjai későbbi egyeztetések után válnak véglegessé.

Legfrissebb hírek

Harmincegy NB I-es légiós a női kézi-vb mezőnyében

Kézilabda
2025.11.26. 14:00

Újabb dán kézilabdázó igazolhat az FTC-hez

Kézilabda
2025.11.25. 20:58

Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával is hosszabbított az FTC

Kézilabda
2025.11.22. 13:31

Három klasszis érkezését jelentette be az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.11.21. 12:28

Videó: TikTok-kihívást vállaltak a győri női kézisek – ezúttal dalra fakadtak

Kézilabda
2025.11.19. 15:31

Az Odensétől igazolt olimpiai bajnok norvég balátlövőt a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.11.19. 09:16

Fodor Csenge vállalta volna a vb-t, de a győri csapatorvos szerint csak jövőre lesz játékra képes

Kézilabda
2025.11.18. 20:49

Kézilabda: Las Vegasban játszik a Szeged és a Győr

Kézilabda
2025.11.18. 10:51
Ezek is érdekelhetik