Hétméteresek után elbukott Lipcsében, de óv a Fradi

Vágólapra másolva!
2014.09.21. 19:02
null
Dudaszó előtt vagy után? – a hálóban a lipcseiek egyenlítő gólja (Fotó: Imago)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata hétméteresek után vereséget szenvedett a HC Leipzigtől a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így nem jutott fel a főtáblára. A zöld-fehérek a hosszabbításban már szinte megnyerték a meccset, ám óriási hibák után kiegyenlített a német házigazda, amely 5–4-re megnyerte a hétméteres dobásokat. A ráadás utolsó másodperceiben történtek miatt azonban óv a Ferencváros.

 

MEGÓVJA A MECCSET A FRADI

Bognár László, a Fradi női kézilabda-szakosztályának ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak jelezte, a hosszabbítás utolsó másodperceiben történtek miatt biztosan megóvják az összecsapást. Az FTC vasárnap este leteszi az Európa Kézilabda-szövetségnek (EHF) az 1000 eurós óvási díjat, és a szakosztály hétfőn benyújtja az óvását.

Az utolsó másodpercek történéseit egyelőre még a Fradi vezetői is elemzik a videofelvételeken, és az óvás megfogalmazását ezután pontosítják.

Egy bizonyos, sokáig emlékezetes mérkőzést játszott a Ferencváros a HC Leipzig ideiglenes csarnokában. Pedig akár sima is lehetett volna: a zöld-fehérek többször vezettek három-négy góllal a mérkőzésen – 33–30-ra a hosszabbításban is –, ám a sérülésektől tizedelt németek egy pillanatra sem adták fel, és mindig összeszedték magukat.

A Fradi nem játszott rosszul, de míg az első félidőben Tomori Zsuzsanna gyártotta a gólokat, a második játékrészben már nem volt ilyen kiemelkedő teljesítmény a zöld-fehérektől, a Fradi hiába húzott el a fordulás utáni első percekben, a hajrára nagyobb sebességgel érkeztek a lipcseiek, Karolina Kudlacz révén egyenlítettek is, és a továbbjutásért támadhattak az utolsó percben, ám Katarina Tomasevics fontos pillanatban nagyot védett.

NŐI KÉZI BL – CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport: Krim Ljubljana (szlovén), Dinamo Volgográd (orosz), Hypo Niederösterreich (osztrák), HC Leipzig (német)*
B-csoport:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Thüringer HC (német), Vardar Szkopje (macedón), Podravka Koprivnica (horvát)
C-csoport:
Győri Audi ETO KC (magyar), Viborg HK (dán), Lokomotiva Zagreb (horvát), IK Sävehof (svéd)
D-csoport:
Larvik HK (norvég), HCM Baia Mare (román), Metz Handball (francia), MKS Selgros Lublin (lengyel)

A KEK 3. FORDULÓJÁBAN
Ferencváros*–Jagodina (szerb)

* óvás alatt

A hosszabbítás jól alakult a Fradi számára, az első öt percet kétgólos előnnyel hozta Elek Gábor csapata, majd újabb fordulás után már vezetett három góllal is, amiből bő egy perccel a vége előtt is maradt két gól. Ekkor azonban jött egy érthetetlen labdaeladás – és belőle kapott gól –, majd egy fölöslegesen ellőt labda, és pillanatok alatt újra nyílt lett a meccs. Az utolsó másodpercekben pedig a játékvezetők – illetve a zsűri – is főszerepbe kerültek...

Két másodperccel a vége előtt szabaddobáshoz jutott a Leipzig, majd a sípszó után elvileg időn túlinak kellett volna következnie. Ehelyett a német pad valahogy mégis elérte, hogy visszaállítsák az órát 69:58-ra, így végül belefért egy passz is, és ahogy lenni szokott, a labda végül a kapuban kötött ki – miközben megszólalt a duda... Újabb tanácskozás – a labda hálóba érése előtt vagy után jött-e az automatikus zárójelzés? – és újabb, a Fradi számára kedvezőtlen döntés. Jöttek a hetesek, és abban törvényszerűen egy zöld-fehér hiba.

Elképesztő körülmények között nyert tehát a lipcsei csapat, kérdés, ezzel azonban a zöld asztalnál még nem ért véget a mérkőzés.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, DÖNTŐ (LIPCSE)
HC LEIPZIG (német)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 34–34 (14–15, 28–28, 30–32) – hétméteresekkel 5–4
Lipcse, 2171
néző. V: Marics, Mazics (szerbek)
LEIPZIG:
SCHÜLKE – MAZZUCCO 4, Schulze 3, Müller 2, VISSER 7 (1), KUDLACZ 9, HERTLEIN 5. Csere: Roth (kapus), Hubinger 4, Reimer, Ioneac, Urbicht, Rösike. Edző: Norman Rentsch
FTC:
TOMASEVICS – Szarka 1, SZUCSÁNSZKI 5, TOMORI 9, Mészáros 1, Soós 1, Kovacsicz 3. Csere: Szikora (kapus), Cifra, Vérten 3, Steinbach 4, Lukács, PENA 4 (4), Szamoránsky P. 3. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc:
2–5. 17. p.: 6–10. 28. p.: 14–13. 42. p.: 22–22. 47. p.: 23–26. 56. p.: 26–26. 58. p.: 28–28. 67. p.: 30–33
Kiállítások:
4, ill. 10 perc
Hétméteresek:
1/1, ill. 4/4

KORÁBBAN, A 3. HELYÉRT

Sercodak Dalfsen (holland)–BNTU-BelAZ Minszk (fehérorosz) 30–27 (14–15)

PERCRŐL PERCRE

Visser a bal alsóba pattintott. 5–4! VÉGE! A HC LEIPZIG A TOVÁBBJUTÓ.
Szucsánszki életben tartotta a Fradit. 4–4
Müller előnybe juttatta a hazaiakat. 4–3
Szarkáé az első hiba, Schülke lábbal védett.
Schulze Tomasevics lába között talált be. 3–3
Pena akárcsak a meccsen, bent a labda a hálóban. 2–3
Hubinger sem hibázott. 2–2
Steinbach bedobta Schülke feje felett. 1–2
Kudlacz nagyon bevágta. 1–1
Vértené az első hetes, bedobta. 0–1

70. Mégsem időn túli jött, visszaállították 69:58-ra az időt. Lepasszolták, a labda bement, de közben megszólalt a duda. Ment a vita, hogy dudaszó előtt vagy után volt-e benn a labda – és végül megadták a gólt... 34–34, VÉGE. HÉTMÉTERES DOBÁSOK JÖNNEK.
70.
Tomori eldobta a labdát. Időn túli szabaddobás jön.
70.
Óriási hiba!! A már megszerzett labdát Schulze fogja meg, és ziccerben bedobja a labdát.
70.
Kudlaczot blokkolták, majd a második lövése mellé ment. 33–34
69. Steinbach dobott nagyon szép és fontos gólt. 32–34
68. Schülke-védés, Kudlacz átlövésből újra betalált. 32–33
67. Szucsánszki növelte háromra az előnyt, Kudlacz gyorsan válaszolt. 31–33
67. Schulze kapott kiállítást.
66. Reimer lőtt mellé, Tomasevics nem ért a labdához, de ismét ápolni kellett.
66. Jön a hosszabbítás második fele.

65. A lipcseiek csak időn túli szabaddobásig jutottak, a sorfalban elakadt a labda. Fordulás.
65. Keményen védekezik a Fradi, túl keményen is, Kovacsicz két percre kiáll.
65. Steinbach is betalált. 30–32
64. Ismét Schulze a lipcsei gólszerző. 30–31
63. Két Fradi-gól egymás után, előbb Soós, majd Mészáros az első gólját jegyezte. 29–31
62. Schulze szerezte meg az első találatát. 29–29
61. Vérten újabb fontos gólt szerzett. 28–29
61. Elkezdődött a hosszabbítás első félideje.

60. Tomasevics nagyot fogott a végén, a játékvezetők nem akarták eldönteni, a Fradi pedig már nem tudott támadást vezetni. Huh... HOSSZABBÍTÁS JÖN!
60. Német időkérés 26 mp-cel a vége előtt.
60.
Pena lövését fogta Schülke, de Szucsánszki visszajött.
59.
Pena lövése után a kapufáról jött ki a labda, Reimer ziccerben csúnyán a kapu mellé helyezett.
58.
Tomasevics a lécre tolta Hubinger lövését! A Fradié a labda.
58. Tomori lövését védte Schülke, indulnak a hazaiak, Szucsánszki kétpercet kap 2:43-mal a vége előtt.
57. Egálban a csapatok. Ismét szétnyílt a Fradi-fal, Kudlacz használta ki. 28–28
56. Hubingert engedte át a fal, Szamoránsky gyorsan válaszolt. 27–28
55. Vérten pattintott, gól is. 26–27
55. Visser emberhátrányból lőtte ki a jobb felsőt. 26–26
54.
Kijátszott figura végén Schülke „takarta be” Kovacsiczot.
54. Miután Tomorit kiveszik a játékból, beálló nélkül a Fradi. Anne Müller sózott oda egyet Szucsánszkinak, két perc.
53. Elek Gábor időt kért. Megakadt támadásban mindkét csapat.
53.
Visser lövése ezúttal mellé szállt.
52.
Schülke nagyot spárgázott Szucsánszki lövésénél.
52.
Visser lövése után zúgó kapufa.
51.
Passzív volt a Fradi, Tomori lövését blokkolták is.
50. Visser a szélre lehúzódva találja meg a rést. 25–26
50. Szucsánszki lövése ment mellé.
48. Hubinger lőtt a jobb felsőbe. 24–26
48. Szép játék után Szamoránsky pattint a kapuba beállóból. 23–26
47. Ezúttal Tomasevicset kellett ápolni, d ő tud maradni.
47. Tomasevics védése után Kovacsicz találta meg az utat a kapuba. 23–25
46. Hertlein csúszott el a nedves talajon, fájlalja a bokáját, és lebiceg.
45. Steinbach újra, betörés után. 23–24
44. Szerencsével került vissza a kipattanó a lipcseiekhez, Mazzucco eredményes belőle. 23–23
43. Steinbach szép átlövésével újra a Fradinál az előny. 22–23
42. Elek Gábor időt kért. Újra az előny megszerzésére biztat.
42. Szucsásnszki visszajött, de kényszerhelyzetből dobott labdáját Schülke védte. Kudlacz egyenlített. 22–22
41. Kudlacz ziccerből dobott gólját már újra Tomasevics kapta. 21–22
41. Hertlein estében visszahúzta a labdát a jobb alsóba. 20–22
40.Szucsánszkit ki is állították.
40. Szikora potya gólt kapott, Kudlacz estében talált be, miután Szucsánszki „buktatta”. 19–22
39. Soós átadásából Steinbahc tört be, hetes! Penával szemben Roth, előbbi nyert. 18–22
38.
Szikora érkezett a magyar kapuba. Visser avatta fel. 18–21
Német időkérés. Eddig jól alakul a második félidő.
38.Tomori test mellett, Schülke hiába ért bele. 17–21
37. Kudlacz és Vérten villámgyors gólváltása következett. 17–20
36. Szucsánszki passzívnál kb. 15 méterről lőtte ki a bal felsőt. 16–19
35. Támadófaultok itt is, ott is, mígnem Szucsánszki találta meg az utat a hálóba. 16–18
33. Hubinger hozta közelebb a hazaiakat. 16–17
32. Pena harmadik büntetőjét sem hibázta el. 15–17
31. A Fradi gyors góljára Müller válaszolt. 15–16
31. Elkezdődött a második játékrész.

30. Vége az első félidőnek.
30. Passzívig támadtak a németek, és a maradék 20 mp-et kihasználta a Fradi Szamoránsky révén. 14–15
29. Tomori betörés után egyenlített. 14–14
29.
Nemrég még néggyel vezettünk, most már egygólos a hátrány... Még szerencse, hogy az emberfogással kivett Kudlacz előnyben nagyon akart, de hibázott.
28. Újabb Mazzucco-gól rendezetlen védelem ellen. 14–13
27. Ráadásként Szarkát kiállították.
27. Eladott labda után Mazzucco egyenlít lerohanásból. 13–13
26. Hubinger lövése csorgott túl Tomasevicsen. 12–13
25. Szucsánszki lefelé lőtt, megvan az újabb Fradi-gól. 11–13
24. Szarka ellen fújtak hetest, Visser újra eredményes. Egy közte. 11–12
23. Eddig kevés volt, most egy pontos német átlövés Hubingertől. 10–12
23.
Tomori alig tud hibázni, ezúttal a bal alsóban pihen meg a labdája. 9–12
22. Elek Gábor kért időt. Feleslegesnek érzi az erőltetett bejátszásokat, koncentrációt és pattintott lövéseket kér játékosaitól.
22. Pena lövését bravúrral kitolta Schülke, Hertlein ezúttal szélről eredményes. 9–11
21. Visser meglátta a lyukat a falban, gólt ért. 8–11
20. Tomori újra eredményes betörésből. 7–11
20. Hertlein átejtette Tomasevicset indulás után. 7–10
19.
Szamoránskynak pontatlan volt Steinbach bejátszása, a németek oldalvonalon kívülre dobják a labdát.
18.
Hubinger első lövését magabiztosan fogta Tomasevics.
17. Norman Rentsch időt kért, mérgesen beszélt lányaival.
17. Kudlacz-kapufa az egyik, Tomori-gól a túloldalon. 6–10
16. Újabb hetes, a pályára érkező Steinbach passza után ismét Szamoránsky harcolta ki. Pena ismét nyert Schülkével szemben egy pattintással. 6–9
15. Hetes a túloldalon is belül védekezésért, Visser lőtt a léc alá. 6–8
14. Szamoránsky harcolt ki hetest, Pena a bal alsóba helyez. 5–8
13. Tomori újabb gólt szerzett, már a harmadikat. 5–7
12. Müller pattintotta el a labdát Tomasevics mellett. 5–6
12. Húzás jobbra, Kovacsicz ezúttal jól fejezte be az akciót. 4–6
11.
Passzívnál Tomori lőtt mellé, de Szucsánszki leszedte az indítást.
10. Szucsánszki lövése gyenge, Hertleiné pontos, utóbbi Kovacsiczot verte meg egy az egyben. 4–5
9.
Mazzuccót ziccerben épp annyira zavarták a védők, hogy Tomasevics védeni tudott. A túloldalon Kovacsicz nem tud túljárni Schülke eszén.
8. Kovacsicz ejtésére Kudlacz válaszolt villámgyorsan. 3–5
7. Nemcsak Schülke kezdett jól, Tomasevics is, A. Müller lövését hárította.
7. Visser belemenése után jöhetett a Fradi, Tomori előbb magát gyömöszöli be lövőhelyzetbe, majd a labdát a kapuba. 2–4
6. Újabb Schülke-védés, ám a kipattanó Szarkáé, aki nem hibázik ziccerben. 2–3
5.
Schülke után Tomasevics is védett egyet.
4. Visser lőtt Tomori és Szucsánszki között a jobb alsóba. 2–2
4. Tomori válaszolt. 1–2
3.Mazzucco szélről, kiszorított helyzetből találta meg a hosszú alsó sarkot.
2. Mindkét fél részéről pontatlan az első támadás, majd Tomasevics védett. Szucsánszkié az első gól.
1. A Leipzig kezdte a meccset.


A hazaiak sárgában, a vendégek zöldben.
A mérkőzést a szerb Branka Marics, Zorica Masics kettős vezeti.

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Amikor nemrégiben a Nemzeti Sport megkérdezte Elek Gábort, mennyire kell félni a Lipcsétől, az FTC trénere egyértelmű választ adott: „Nagyon.” A németek a Minszk ellen a félidőben tízzel, a 34. percben 17–5-re vezettek, amivel el is döntötték a meccset, viszont az utolsó tíz percben csak egy gólt lőttek.

Elek azt mondta a hét végi selejtező előtt, ha Katja Schülkét legyőzik, legyőzik a lipcseieket is. Nos, a szülés után visszatérő válogatott kapus szombaton is földönkívüli módjára ugrált a kapufák között, a meccset megtekintő és rögzítő FTC-edzőnek volt min morfondíroznia az éjszakai videoelemzés során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik