Női kézi BL: El kell viselni a terhet! – Janurik

Vágólapra másolva!
2022.03.28. 08:07
null
A Ferencváros válogatott kapusa, Janurik Kinga szerint a csapat berezelt, ezért a teljesítménye messze elmaradt a képességeitől (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A BL-negyeddöntőért vívott párharc első meccsén az egyre görcsösebb Ferencvárosnak egy idő után már semmi sem sikerült a Krim Ljubljana otthonában.

 

Már a kezdés előtt egyértelmű volt, hogy a magyar élvonalban címvédő Ferencvárosra kutya nehéz párharc vár a negyeddöntőbe jutásért a Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ezzel a zöld-fehérek is pontosan tisztában voltak. Mégis mellbevágó volt a végeredmény és ahogyan alakult a második félidő a szlovén fővárosban vívott első mérkőzésen: a rendkívül rutinos világklasszisokat bevető, a csoportkörben csak hatodikként végzett ljubljanai kirakatcsapat hét góllal, 33–26-ra múlta felül a szünet után leblokkoló ferencvárosiakat. A budapesti négyes döntős szereplést immár csaknem tíz éve hajszoló, 2016 és 2019 között rendre a nyolc között búcsúzó Fradinak a szombat délutáni érdi visszavágón gyakorlatilag csodát kellene tennie ahhoz, hogy az előző kiírással ellentétben (amikor elbukta a montenegrói Podgoricával vívott párharcot) most ne maradjon le a negyeddöntőről.

Elek Gábor együttese az első negyven percben még tartani tudta a lépést riválisával, ám a Ljubljana ezt követően az összességében 16 lövésből 13 gólt berámoló világklasszis jobbátlövő, Ana Gros vezérletével esélyt sem adott a magyar bajnoknak. A negatív spirálba kerülő Fradiban támadásban senki nem tudott vezérré előlépni, egyre görcsösebbé és pontatlanabbá váltak az akciók, így a frenetikus Gros mellett a 41 százalékos hatékonysággal védő, a gyenge vendéglövésektől naggyá tett szerb Jovana Riszovics is mennybe ment a hazai kapuban. Emellett az elmúlt hetekben láthatóan egyre hatékonyabbá és masszívabbá vált ferencvárosi védelem sem muzsikált ezúttal jól.

„Nem a legjobb utunk volt hazafelé… – szögezte le vasárnap délután lapunknak Janurik Kinga, az FTC kapusa. – Az első félidő még nagyjából úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de már akkor is elkövettünk buta hibákat, hiába beszéltünk róla előzetesen. Szünet után minden szétesett, támadásban és védekezésben is, csak kerestük önmagunkat, tologattuk a felelősséget egymásra. A szlovénok pedig éltek ezzel, teljes önbizalommal jöttek ránk, mert látták, hogy van esélyük. Nekik majdnem minden bejött. Vannak ilyen meccsek, de nekünk sajnos ez most a legrosszabbkor jött. Magunkat vittük bele hülyeségekbe, olyan helyzetekbe, amelyekből a labdákat fogó Riszovics egyre nagyobb önbizalommal került ki. Nehéz mit mondani, mert nagyon vártuk, készültünk a meccsre, hogy új játsszuk le, hogy a visszavágó már ne legyen olyan nehéz – hát ez sajnos nem sikerült.”

A válogatott kapus kiemelte, csak rajtuk múlt az idegenbeli találkozó, hiszen ha olyan felszabadultan, egyénileg és csapatként is úgy játszanak, ahogyan igazán tudnak, akkor nem ilyen eredmény születik, de nem így teljesítettek.

„A legrosszabbkor történt meg ez. Egy idő után semmi sem jött össze és a görcsösség miatt már nem mertük felvállalni a helyzeteket. Sokszor azt éreztem, hogy nem úgy játszunk, ahogyan tudunk, »betojtunk«, összevissza voltunk. Tudtuk, hogy mi a a tét, ennek azonban nem lett volna szabad nyomnia minket, hiszen, ha a négyes döntőbe szeretnénk jutni, akkor ezeket a terheket és helyzeteket el kell viselni – folytatta Janurik, aki már előre is tekintett. – Van még egy mérkőzés, van még egy esélyünk, fel kell emelnünk a fejünket. Hazai pályán szeretnénk olyan mérkőzést vívni, amit a szurkolóink megérdemelnek, győzni szeretnénk. Nem a gólokat számolgatni, hogy mi kell a továbbjutáshoz, csak arra gondolni, hogy nyerjünk, aztán majd kiderül, hogy az mire lesz elég.”

Az FTC egyébként hétfőn este ismét pályára lép, a székesfehérvári Alba FKC-t fogadja az NB I-ben – a találkozót eredetileg február közepén játszották volna, de a koronavírus miatti BL-csoportkörös halasztás okán a zöld-fehéreknek el kellett tolniuk ezt a bajnoki meccset.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
A negyeddöntőbe jutásért. 1. mérkőzések.
RK Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 33–26 (15–14)
BV Borussia 09 Dortmund (német)–Metz HB (francia) 22–30 (9–18)
Vasárnapi eredmény:
Odense HB (dán)–Brest Bretagne HB (francia) 25–24 (13–12).
A visszavágókat április 2-án és 3-án játsszák.
CSM Bucuresti (román)–CSZKA Moszkva (orosz) 20–0 – megállapított eredmény

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik