Női kézi BL: az ETO újból a trónra, a Fradi a legjobb négy közé jutna

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2022.09.10. 09:19
null
Estelle Nze Minko, a Győri Audi ETO 21 éves, olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok francia klasszisa negyedik évadát kezdi a Rába-partiakkal, s szeretné velük megszerezni első Bajnokok Ligája-trófeáját (Fotó: Dömötör Csaba)
Hétvégén megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében a magyar bajnok, a sorozat legutóbbi kiírásában ezüstérmes Győri Audi ETO KC és a budapesti négyes döntőbe vágyó FTC-Rail Cargo Hungaria együttese. Mindkét csapat dán ellenféllel csap össze az első körben: a fővárosiak szombaton az Érd Arénában fogadják az Odensét, míg a Rába-partiak vasárnap az Esbjerg otthonában lépnek pályára. A rajtot megelőzően mindkét magyar BL-csapat vezetőedzőjével beszélgettünk az esélyekről és az átalakuló erőviszonyokról.

– Hogy sikerült a csapat felkészülése, készen állnak a kettős terhelésre?
Ambros MARTÍN, Győri ETO: A felkészülésünk megfelelő volt, de úgy gondolom, több időre van szükségünk, hogy a csapat teljesen összeálljon a BL-re és a hazai évadra. Jelenleg még nem vagyunk készen, de képesek vagyunk rá, hogy jó versenytársak legyünk, míg a csapat nem nyeri el a legjobb formáját.

„A Bajnokok Ligája mindig különleges sorozat, amely ezúttal is tele van jobbnál jobb csapatokkal, szóval nagy versenyfutásnak nézünk elébe. Rendkívül motiváltak vagyunk, nagyon jó a hangulat az öltözőben. Néhány meccsen már pályára léptünk a bajnokságban, így láttuk, miben kell még fejlődnünk. Napról napra felkészültebbek vagyunk, de az első pillanattól kezdve összeszedettnek kell lennünk. Szeretném, ha minden meccset megnyernénk ebben a sorozatban is” – mondta Ana Gros, a Győri ETO jobbátlövője.

ELEK Gábor, FTC: Rengeteg sérülés nehezítette a felkészülésünket, amelyek, hál’ istennek, nem voltak súlyosak, de így is sok értékes időt elvettek a játékosoktól. Több fontos poszton is akadt hiányzónk, ami érződik a csapat játékán és erőnlétén is, így nem állunk még teljes mértékig készen, de azon vagyunk, hogy mielőbb formába hozzuk a csapatot.

– Mit lát a lányokon, mennyire motiváltak? Várják már a rajtot?
Martín:
Szerintem a motiváció az, ami a legkevésbé hiányzik jelenleg. Nem az a kérdés, hogy mennyire vagyunk felspannolva, mert talán túlságosan is, inkább az, hogy sikerül-e megtalálni az egyensúlyt, mert azzal mindenki tisztában van, hogy mit akarunk. Éppen ezért magabiztosan szeretnénk kezdeni a Bajnokok Ligáját, ahogy tettük azt a bajnokságban is.
Elek: Mindig elmondom, hogy megette a fene, ha egy Bajnokok Ligája-meccs előtt nem motivált a csapat. Szerencsére ezzel nem is szokott gondunk lenni.

– Mennyire tartja erősnek a csoportjukat? Melyik csapat lehet kemény rivális, és melyik, amely a legkevésbé szólhat bele a versenyfutásba?
Martín:
Nem kerültünk könnyű csoportba, de egyik nyolcasban sem lenne egyszerű feladatunk. Az elmúlt évek alapján senki ellen nem lehet biztosra menni. A csoportunkban három olyan csapat is van, amely legutóbb ott volt a legjobb négyben, mégsem tudott nyerni, így sokkal felkészültebben és motiváltabban várja a mostani versenyt, amelyben az utolsó lépést megtéve elhódítaná a trófeát. Vannak új csapatok is, amelyek először szerepelnek a Bajnokok Ligájában, ez szintén veszélyes lehet. A közeljövőre kell koncentrálnunk, és mérkőzésről mérkőzésre haladni, aztán kiderül, hogyan kezdődik nekünk az utazás a BL-ben.
Elek: Rendkívül erős csoportba kerültünk, amelyben hét nagy játékerőt képviselő csapatból egy mindenképpen kiesik. Borzasztóan nehéz ellenfeleket kaptunk, s habár a Baník Most talán kicsivel gyengébb a többieknél, egyelőre nem rendelkezünk róla elég információval, így nem mernék ennyire előre menni. A többi együttes, úgy látom, egy szinten van, bárki bárkit meg tud verni, így meg kell majd keresnünk azokat a pontokat, amelyek dönthetnek ezeken a meccseken.

– Az igazolásokat látva mennyire alakulhat át a BL-mezőny és az erőviszonyok az elmúlt évekhez képest?
Martín:
A legfontosabb befolyásoló tényező, hogy az orosz csapatok kizárása miatt több kulcsjátékos is csapatot váltott, így kevesebb csapatban sokkal nagyobb játékerő koncentrálódott. Szintén változás, hogy a legjobb orosz játékosok más európai csapatokban játszanak a BL-ben, például Darja Dmitrijeva a Krim Ljubljanában vagy Anna Vjahireva a Vipersben.
Elek: Habár az orosz csapatok kiestek a versenyfutásból, a legjobb orosz játékosok nagyrészt szétszéledtek, és itt maradtak a Bajnokok Ligájában. Nem hiszem, hogy jelentősen átalakulnának az erőviszonyok, azonban véleményem szerint erősödik a mezőny. Egyre több a BL-szintű csapat, ami a mi helyzetünket persze megnehezíti, de jót tesz a női kézilabda színvonalának.

– Hogyan látja saját csapata esélyeit? Milyen céllal vághatnak neki az új BL-idénynek?
Martín:
A célunk, hogy az első pillanattól kezdve jól érezzük magunkat. Bár nem vagyunk a topon, a jó felkészülést követően fontos volt, hogy sikerélménnyel kezdjük a bajnokságot, a következő lépés pedig, hogy ezt a Bajnokok Ligájában is megtegyük. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem csak a négy közé jutás a célunk, hiszen mindenki ezt szeretné, ez azonban egyelőre nagyon távoli. Ennél sokkal rövidebb távlatokban kell gondolkodnunk a sorozat kezdetén.
Elek: Nagyon nehéz bármit is mondani erre szeptemberben. Vannak céljaink, vannak elvárások velünk szemben, ezeket mindenki tudja, de sok apróság dönti majd el ezt a kérdést. Mindig a legutóbbi évadra hivatkozok, amelyben egy gyenge ljubljanai félidővel az egész éves munkánkat elrontottuk, pedig előtte a legjobb csoportkörös szereplésünket produkáltuk.

„Szerencsére vannak még mellettem olyan tapasztalt játékosok – például Tomori Zsuzsanna vagy Dragana Cvijics –, akik játszottak a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, vagy meg is nyerték. Nehéz nyolc-kilenc hetes felkészülésen vagyunk túl, és már nagyon várjuk, hogy elkezdjük a sorozatot, főleg, hogy hazai közönség előtt fantasztikus hangulatban tehetjük mindezt. Meccsről meccsre kell haladnunk, mert a cél még távoli, és kemény munka vár ránk addig. A játékunk és a siker alapjának a jó védekezésnek kell lennie, emellett modern, jó kézilabdát szeretnénk játszani” – vélekedett Andrea Lekics, a Ferencváros irányítója.

– Mit vár a nyitó mérkőzéstől, mire kell figyelniük a sikeres rajt érdekében?
Martín:
Legutóbbi elődöntős ellenfelünk Nora Mörkkel és a dán nemzeti csapat beállójával, Kathrine Heindahllal erősített, vagyis sokkal erősebb lett. Ha jól tudom, Henny Reistad megsérült, így nem játszhat ellenünk, de idegenben kezdünk, így feltehetően telt ház fogad majd minket. Az Esbjerg nagy különbséggel nyerte meg nemrég a dán Szuperkupát az Odense ellen, kemény meccs vár ránk, de szeretnénk jól játszani. Nemcsak az ellenfélre kell összpontosítanunk a jelenlegi helyzetünkben, hanem arra is, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk és jó eredménnyel térjünk haza.
Elek: A mostani összecsapáson a visszarendeződésünk lesz az egyik kulcs, valamint hogy támadásban mennyire tudjuk minimalizálni a hibáink számát. Rendkívül hajtós csapat az ellenfél, elég tapasztalatom van ahhoz, hogy tudjam, az eladott labdákat kíméletlenül megbosszulja lerohanásgólokkal. Bizonyos elemeket minimálisra kell redukálnunk az Odense játékában, ezen múlhat minden.

Danyi Gábor
Danyi Gábor

A magyar csapatok mérkőzései
1. forduló
szeptember 10.:
16.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Odense Handbold (dán) (tv: Sport1)
Szeptember 11.:
16.00:
Team Esbjerg (dán)–Győri Audi ETO KC (tv: Sport1)
2. forduló
Szeptember 18.:
14.00:
SG BBM Bietigheim (német)–Ferencváros
16.00: Győri ETO–Kastamonu Belediyesi (török)
3. forduló
Szeptember 24.:
16.00:
Ferencváros–Brest Bretagne Handball (francia)
18.00: Győri ETO–Metz Handball (francia)
4. forduló
Október 9.:

14.00: Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Ferencváros
16.00: Győri ETO–Lokomotiva Zagreb (horvát)
5. forduló
Október 15.:

Ferencváros–Vipers Kristiansand (norvég)
Október 16.:
16.00:
Storhamar Handball Elite (norvég)–Győri ETO
 6. forduló
Október 22.:

16.00: DHK Baník Most (cseh)–Ferencváros
18.00: Győri ETO–WHC Buducsnoszt Bemax (montenegrói)
 7. forduló
December 3.:
18.00:
Győri ETO–Rapid Bucuresti (román)
December 4.:
16.00:  
CSM Bucuresti (román)–Ferencváros
8. forduló
December 10.:
16.00:
Ferencváros–CSM Bucuresti
December 11.:
13.00:
Rapid Bucuresti–Győri ETO
9. forduló
December 17.:
16.00:
Ferencváros–Baník Most
18.00: Buducsnoszt–Győri ETO
10. forduló
2023. január 7–8.: Győri ETO–Storhamar, Vipers–Ferencváros
11. forduló, január 14–15.: Lokomotiva Zagreb–Győri ETO, Ferencváros–Krim Ljubljana
12. forduló, január 21–22.: Győri ETO–Metz, Brest–Ferencváros
13. forduló, február 4–5.: Kastamonu–Győri ETO, Ferencváros–Bietigheim
14. forduló, február 11–12.: Győri ETO–Esbjerg, Odense–Ferencváros

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik