Női kézi BL: 10 fertőzött Podgoricában, szerelést húz a klubelnök

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 15:38
null
Radmila Petrovics is felajánlotta a segítségét Adzsicsnak (Fotó: zrkb.me)
A Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapatát alaposan megviselte a koronavírus-járvány, a legfrissebb hír szerint összesen 11 játékosát kénytelen nélkülözni Dragan Adzsics a horvát Podravka elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-nyitányon, így a már visszavonult klubelnök, Radmila Petrovics is szerelést húz, és szükség esetén játékra jelentkezik.

Mint júliusban beszámoltunk róla, mindössze hat napig tartott a Buducsnoszt magaslati edzőtábora Kolasinban, miután az egyik, meg nem nevezett játékos pozitív koronavírustesztet produkált. Utána az egész csapat visszatért Podgoricába, és karanténba vonult. Az előírt időszak letelte után folytatták az edzéseket, azonban a klub egy későbbi beszámolójában már utalt rá, hogy több kézilabdázó is elkapta a vírust.

Most pedig világossá tették, hogy összesen tíz érintett volt: a kapitány Milena Raicsevics mellett a korábbi győri Jovanka Radicsevics, aztán Tatjana Brnovics, Ema Ramuszovics, Katarina Dzsaferovics, Andrijana Popovics, Jovana Ilics, Milena Vujiszics, Itana Grbics és Nadja Kadovics. A hírből úgy tűnik, hogy ugyan már felgyógyultak, azonban Adzsics még nem számíthat rájuk. Rajtuk kívül az új igazolás, az orosz átlövő, Valerija Maszlova sem bevethető, ő a vállsérülése miatt.

A 11 hiányzó miatt a klubelnök, a 2016-ban visszavonult Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes jobbszélső, Radmila Petrovics is kijelentette, szükség esetén számíthatnak a játékára. Petrovics az utóbbi időben már az együttessel készült. Adzsics ezenkívül felhozott hat játékost a juniorcsapatból, ám így is nagy hátrányból indítják az idényt.

Különösen, ha hozzátesszük, hogy montenegrói forrásunk szerint akár egy hónapig is eltarthat, amíg a fertőzésből felgyógyultak visszanyerik a formájukat. A Buducsnoszt a Győri ETO-val szerepel azonos BL-csoportban, vasárnap a horvát Podravka otthonában kezdi a sorozatot, majd szeptember 19-én az orosz CSZKA-t fogadja.

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

Bajnokok Ligája
2025.07.14. 17:35

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

BL: a Noa egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
2025.07.08. 19:54

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46
Ezek is érdekelhetik