Kézilabda: Magyar bajnokként akarok távozni Veszprémből – Ilic Zoran

Vágólapra másolva!
2023.06.05. 20:57
null
(Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló)
Mint ismert, a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését a Veszprém megnyerte a Szeged ellen, jöhet a mindent eldöntő harmadik találkozó. A lefújás után a két csapat vezetőedzője, Momir Ilics és Juan Carlos Pastor, valamint Ilic Zoran értékelt az M4 Sport kamerái előtt.

„Új taktikát próbáltunk, szerintem bejött. Magyar bajnokként akarok távozni Veszprémből, örülök, hogy nyertünk. Pénteken szeretnénk megismételni a mai teljesítményünket” – mondta Ilic Zoran.

A Veszprém játékosa elmondta, a kapusteljesítmény és a sok futás volt a legfontosabb a győzelem megszerzéséhez.

„Mi ma nagyon akartuk a sikert, köszönjük a szurkolóknak is, hogy hatvan percig biztattak minket. Nagyon jó meccs lesz a döntő harmadik összecsapása, remélem, bajnokként köszönök el” – tette hozzá Ilic Zoran.

„Nem volt sok idő a két mérkőzés között, két napot készültünk. Gratulálok Remili jó játékához, Ilic is fantasztikus volt. Sok jó egyéni teljesítményünk volt, s csapatként is összeállt a játékunk. Megyünk Szegedre, és nyerni akarunk!” – mondta a Veszprém vezetőedzője, Momir Ilics.

„Gratulálok a Veszprémnek, ma jobb volt nálunk. Sokat hibáztunk, az első félidőben vezethettünk volna, de a fordulás után nem játszottunk jól. A védekezésünk és a támadásaink is gyengék voltak. Meg kell próbálni hozni a múltkori szinten, s megnyerni az utolsó meccset” – fogalmazott a Szeged vezetőedzője, Juan Carlos Pastor.

ILIC ZORAN: ÉLETEM MECCSE VOLT VESZPRÉMBEN, REMÉLEM, VALAMIKOR HAZAJÖVÖK

ROSTA MIKLÓS NEM FOGLALKOZOTT A GÓLKIRÁLYI CÍMMEL

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Telekom Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged 34–27 (18–17)

Legfrissebb hírek

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
2025.05.07. 09:25

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond négy gólja a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.05.04. 22:07

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
2025.05.04. 18:32

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Alapszakaszgyőztes a Veszprém, a Tatabánya Győrben tett nagy lépést a negyedik hely felé

Kézilabda
2025.05.03. 19:46

Sose jártunk ilyen közel – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.05.02. 23:07

Férfi kézi NB I: nem tudta legyőzni otthon a PLER a Komlót

Kézilabda
2025.05.02. 19:36

Csak egy kis szerencse hiányzott a nagy szegedi csodához

Kézilabda
2025.05.02. 15:48
Ezek is érdekelhetik