Javítani mindig lehet – Vincze Szabolcs jegyzete

Jellegzetes szurkolói tulajdonság Magyarországon, kézilabdában legalábbis biztosan, hogy egy sikertelen világverseny után hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha az előző kettő meg sem történt volna, még akkor sem, ha azok történetesen eredményesek voltak. A szurkolói fórumokat olvasgatva kicsit úgy érzem, most is igaz ez férfiválogatottunkra, amely csütörtökön Dél-Korea ellen kezdi el a világbajnokságot.

Ezt csak azért említem, mert ha valami jobban idegesít a kincstári optimizmusnál, az a kincstári pesszimizmus.

Tény, hogy csalódást keltően szerepeltünk a tavalyi hazai Európa-bajnokságon, de ez mintha feledtetné a tényt, hogy ugyanez a gárda egy évvel előtte vb-5., azelőtt pedig Eb-9. helyen végzett úgy, hogy akkor igencsak megfiatalítva is reális esélye volt az olimpiai kvalifikáció kiharcolására, amiben óriási szerepe volt annak, hogy a srácok itthonról mennyi buzdítást kaptak. Márpedig azóta a csapat magja nem sokat változott, Bánhidi Bence egy év után visszatért, csak a sérült Máthé Dominik a nagy hiányzó, azaz ennél jobb együttest Chema Rodríguez jelenleg nem tudna összeállítani.

Azt persze már nem lehet megtenni, mint három éve, amikor semmilyen elvárás sem volt az együttessel szemben, ami felszabadult játékot eredményezett, mostanra ugyanis el kellett jutni arra a szintre, hogy az elvárással járó teher se bénítsa meg a játékosokat. Egyiptomban nem is volt ezzel gond, egy évre rá itthon viszont igen, sok fiatal nem tudta, miként kezelje azt, hogy húszezer hazai szurkoló buzdítja a helyszínen, és ne fogjunk rá semmit, de emellett még szerencsénk sem volt.

Érdemesebb abból a szempontból megközelíteni a mostani világversenyt, hogy a magyar válogatott ritka lehetőség előtt áll, ha feledtetni nem is, de egy valamivel biztosan jóvá tudná tenni az egy évvel ezelőtti hazai Eb-kudarcot: ha kiharcolja Svédországban az olimpiai kvalifikációs részvételt. Az esély megvan rá, és az már olyan súlyú eredmény lenne, amivel talán a magyar szurkolók is elégedettek lennének, nemzeti csapatunk pedig részben helyreállíthatná Budapesten megcsorbult renoméját.

Sportnyelven szólva: fordítani ugyan még nem, de egyenlíteni azért lehetne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!