Férfi kézi vb: elkerülhet a válogatott csoportja Madridból

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 14:11
Továbbra sem nyitotta meg kapuit a Madrid Arena, amely a januári férfi kézilabda-világbajnokság egyik csoporthelyszíne lesz. Többek között ott lép pályára a magyar válogatott is. A nemzetközi szövetség (IHF) az idő rövidsége miatt a szervezőbiztosságot gyors döntésekre ösztönözte.

A szervezőbizottságnál továbbra is a tízezer néző befogadására alkalmas Madrid Arena élvez prioritást, azonban a hatóságok a november eleji tragédia óta – az öt súlyosan megsérült fiatal lány közül három halt meg egy halloween alkalmából rendezett partin, amelyen pánik tört ki – még nem adták vissza a működési engedélyt.

Ha ez a közeljövőben sem változik, akkor a szervezőknek más megoldás után kell nézniük. Adja magát a város másik nagyobb sportcsarnoka, a sportági mérkőzésekre 14 ezer nézőt befogadni képes Sportpalota, annak azonban még a tulajdonosával is meg kellene egyezni, miként az IHF-nek is áldását kellene adnia rá a terepbejárást követően. A harmadik lehetőség egy Madridon kívül helyszín megkeresése.

Utóbbi azonban nagy kockázatot foglal magában, hiszen a csapatok és a szurkolók már intézték a szállásukat, utazásukat, eladásra került a jegyek többsége – ne feledjük, a házigazdák csoportjáról van szó –, és az egyéb logisztika mellett a televíziós közvetítések szempontjából sem mindegy a dolog.

A csoportmeccsekre a fővároson kívül Granollersben, Sevillában, Zaragozában és Barcelonában kerül sor. Az egyenes kieséses rendszertől már csak utóbbi két város lesz házigazda, míg az alsóházi rájátszásnak Guadalajara a vendéglátója.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese a házigazdákkal, a horvátokkal, Algériával, Egyiptommal és Ausztráliával szerepel együtt a D-csoportban. Az első meccset január 11-én játsszák Madridban, a spanyolok ellenfele Algéria lesz, a mieink másnap Egyiptommal kezdenek.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Férfi kosárlabda Eb: észt, görög, spanyol és szlovén közös rendezés 2029-ben

Kosárlabda
2025.05.22. 18:37
Ezek is érdekelhetik