Férfi kézi: kétszeres világbajnok franciát igazolt a Veszprém!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 14:23
null
Kentin Mahé 2018 nyarától a Telekom Veszprémet erősíti (Fotó: AFP)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az irányítóként és balszélsőként is bevethető Kentin Mahét. A kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia játékos 2018 nyarán csatlakozik a magyar klubhoz, amelyhez három évre írt alá.

 

Mahé lehetséges érkezéséről már többször is hírt adtunk, a Veszprém most jelentette be hivatalosan a megszerzését.

Mahé gyerekként az AS Monaco és az ASPTT Nice csapataiban szerepelt, majd 2000-ben a TSV Bayer Dormagenhez szerződött, amelynél édesapja, az 1992-ben olimpiai bronzérmes és 1995-ben világbajnok, 297-szeres válogatott Pascal Mahé lett az edzője – írja a Veszprém hivatalos honlapja.

A Bundesligába 2008-ban került, első német élvonalbeli csapata a DHC Rheinland volt. 2011-ben a Gummersbachhoz igazolt, amellyel első évében KEK-döntőbe jutott. 2013 és 2015 között a Hamburgot erősítette, jelenleg pedig a Flensburg gárdájában játszik, és a csapat legeredményesebb játékosa a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában.

A most 25 éves Mahé a francia juniorválogatott tagjaként a 2010-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának választották, emellett Gasper Marguccsal holtversenyben a gólkirályi címet is elhódította. A felnőttek között 2014-ben Európa-bajnok, 2015-ben és 2017-ben világbajnok, míg tavaly olimpiai ezüstérmes lett.

Mahé jövő nyáron csatlakozik a Veszprémhez, amelyhez 2021 júniusáig írt alá.

A további igazolásokat illetően a bakonyi klub sajtótájékoztató keretében értesíti a közvéleményt a jövő hét folyamán. Eddig a francia balátlövő William Accambray (PSG) és a norvég jobbátlövő Kent Robin Tönnesen (Füchse Berlin) érkezéséről lehetett hallani.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
19 órája

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Ludmán Marcell a spanyol férfi kézilabdaligába igazolt

Kézilabda
2025.06.10. 13:56

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06
Ezek is érdekelhetik