Férfi kézi: Celjében térhet vissza a pályára Nagy László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 18:38
Ötvennapos kényszerszünet után november 15-én térhet vissza a pályára Nagy László, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának átlövője.

Dr. Mahunka Zsolt, a veszprémi klub csapatorvosa a Telekom Sporthír Szolgálatnak elmondta: két hét múlva a szlovéniai Celjében rendezendő Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatérhet a pályára Nagy László csapatkapitány, aki szeptember 26-án a Flensburg-Handewitt elleni találkozón szenvedett kézközépcsonttörést.

„A teljes gyógyulás addig tartott, amire közvetlenül a sérülés után, illetve az azonnali vizsgálatokat követően számítani lehetett – mondta dr. Mahunka Zsolt. – Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy Nagy László keze teljesen meggyógyult, így a múlt héten már labdás edzéseken is részt vehetett. Az óvatosságról és a fokozatosságról néhány napig még nem szabad megfeledkeznie. Egyelőre csak lövésekre és labdaátvételekre vállalkozhat, a védekező munkában, tehát a test-test elleni küzdelmekben még nem vehet részt. A legutóbbi röntgenvizsgálat azt mutatta, hogy a sérült részek újra megfelelően funkcionálnak és szövődmény sem alakult ki. Most már szinte biztosra vehető, hogy Laci ott lehet a november 15-i celjei Bajnokok Ligája-mérkőzésünkön.”

„A gyorsnak nevezhető gyógyulás Laci példás együttműködésének is köszönhető – folytatta az orvos. – Speciális mágneses terápiával és lézeresen is kezelték, többféle gyógytorna-foglalkozáson vett részt és viselt tapaszcsíkot is. Itt, Veszprémben és Budapesten is több orvos és fizioterapeuta foglalkozott vele, ez egy igazi csapatmunka volt.”

Nagy László a gyógyulás hetei alatt is igyekezett hasznossá tenni magát. Szinte minden hazai és idegenbeli mérkőzésen ott volt a játékostársai mellett, és már-már másodedzői szintre lépett Javier Sabaté oldalán.

Legfrissebb hírek

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Nagyot harcolt a tartalékos Szeged a Barca otthonában, de kikapott

Kézilabda
2025.10.09. 22:17

Szoros lett a vége, de a Veszprém megverte az Industria Kielcét

Kézilabda
2025.10.09. 20:17

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

A Szeged jó játékkal, nagyot küzdve győzte le a PSG-t

Kézilabda
2025.09.25. 20:22

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Rodrigo Corrales: Ezekért a pillanatokért kézilabdázunk!

Kézilabda
2025.09.19. 08:57
Ezek is érdekelhetik