Férfi kézi BL: Henigman hozhatja az öltözőbe a sört – Bánhidi

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 08:54
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Pick Szeged a horvát PPD Zagreb csapatát fogadta hazai környezetben, és különösebb gond nélkül kilencgólos győzelmet aratott. A meccs utolsó szegedi gólja egyben a 6000. BL-találata volt a magyar csapatnak. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a vezetőedzők értékeltek, Bánhidi Bence csapatkapitány pedig elárulta, mi lesz a feladata a jubileumi gól szerzőjének, Nik Henigmannak.

Juan Carlos Pastor: – Nagy nyomás volt a csapatunkon, mert közönségünk előtt mindenképpen el kellett indulnunk a győzelem útján. Idegesen, szétszórtan kezdtük a mérkőzést, a tizedik percben még kettő-kettő állt az eredményjelzőn. Az első félidőben Mirko Alilovic tartott bennünket meccsben, a szünet után viszont gyorsan elhúztunk négy góllal, s utána elkaptuk a fonalat, végül magabiztos győzelmet arattunk.
Ivica Obrvan: – A Bajnokok Ligája első fordulójában, Zágrábban szenvedtünk tízgólos vereséget és Szegeden sem volt esélyünk a győzelemre. Ahhoz, hogy a következő játéknapon jó eredményt érjünk el az Elverum ellen, elsősorban a védekezésünkön kell javítanunk.

Miguel Martins, Imanol Garciandía és Leimeter Csaba

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
PICK SZEGED–PPD ZAGREB (horvát) 30–21 (10–7)
Szeged, 2500 néző. Vezette:
Schulze, Töniess (németek)
SZEGED: ALILOVIC – B. Radivojevics 1, Garciandía 2, Gaber 1, BÁNHIDI 3, Bodó 1, FRIMMEL 6 (4). Csere: Henigman 1, Bombac, Mackovsek, Tönnesen 3, MARTINS 4, SOSTARIC 7, ifj. Rosta M. 1, Rea. Edző: Juan Carlos Pastor
ZAGREB: Slavic – Cupic 1 (1), Leimeter 3, VISTOROP 4, Musa 2, Obranovic 2, Mandic. Csere: Ivic (kapus), Gojun, Grahovac 3, Klarica, Cavar 2 (1), KLIS 4, Sirotic, Matanovic. Edző: Ivica Obrvan
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 10. p.: 2–2. 13. p.: 2–3. 18. p.: 6–3. 22. p.: 7–6. 26. p.: 9–6. 33. p.: 13–9. 39. p.: 16–10. 43. p.: 19–12. 49. p.: 23–14. 53. p.: 24–18. 57. p.: 27–20.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik