Férfi kézi BL: Akik engem Szegeden a lelátóra küldtek… – Skube

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.06. 08:08
A Mol-Pick Szeged hiába nyerte meg a visszavágót, nem tudta ledolgozni nyolcgólos hátrányát a Vardar Szkopjével szemben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében. Így a macedón csapat utazik a kölni finar fourra, soraiban Stas Skubéval, aki láthatóan dacolva lépett pályára volt klubja otthonában, és az öröme mellett sérelmeit is megosztotta az NSO Tv-vel a mérkőzés után. 



„Nagyon nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, különösen a mai volt az, hiszen nagyon rosszul kezdtünk. De ha a két meccset nézzük, akkor a jobb csapat jutott el Kölnig – mondta a szlovén irányító, aki a nyáron távozott a Szegedtől, de nem önszántából. Hogy maradt benne tüske, az a pályán tett gesztusaiból is jól látszódott.


„Nagyon nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, különösen a mai volt az, hiszen nagyon rosszul kezdtünk. De ha a két meccset nézzük, akkor a jobb csapat jutott el Kölnig – mondta a szlovén irányító, aki a nyáron távozott a Szegedtől, de nem önszántából. Hogy maradt benne tüske, az a pályán tett gesztusaiból is jól látszódott.

„Természetesen nem jó érzés, hogy június közepén érkezik egy ötperces Skype-hívás, amelyben közlik veled, hogy nem kellesz. Elmész vagy ülhetsz a lelátón. És most igen, boldog vagyok, hogy azok, akik nekem azt mondták, üljek a lelátóra, Kölnben azok ülnek ott, én pedig a pályán leszek.”

Videónkban kitért arra is, hogy csakúgy, mint a Szeged ellen, a final fourban is magukért játszanak. Tisztában vannak azzal, hogy az anyagi gondokkal küzdő Vardar a következő szezontól már nem létezik.

Továbbá kitért arra is, mi történt a meccs utáni sajtótájékoztatón.Mint beszámoltunk róla,a lefújás után a Vardar vezetőedzője, Roberto Parrondo először nem fogadta el Juan Carlos Pastor kézfogását, ennek okáról érdeklődtek a két edzőnél a sajtó munkatársai. A Szeged szakvezetője csak korábbi szavait ismételte („Elegánsnak kell lenni, amikor győzöl és amikor veszítesz.”), majd távozott, miközben korábbi játékosa, az extra motivációval pályára lépő Stas Skube csak azt hajtogatta neki, hogy„újra megmutatta, milyen ember valójában”.



FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MOL-PICK SZEGED–VARDAR SZKOPJE (északmacedón) 29–25 (17–9)
Szeged,
3500néző.Vezette:López, Ramírez (spanyolok)
SZEGED:Alilovic – Sostaric, Maqueda 4, BOMBAC 6, BÁNHIDI 7, ZSITNYIKOV 5, Källman 2.Csere:Sego (kapus), J. Canellas, Balogh Zs. 1, Sigurmannsson 3 (2), Gaber 1, Bodó, Rodríguez.Edző: Juan Carlos Pastor
VARDAR:MILOSZAVLJEV – Skube 3, Siskarjov, KRISTOPANS 5, Kalaras, Moraes, GYIBIROV 4.Csere:Gedban (kapus), KARACIC 8 (1), Sztoilov 3, Cupic 2 (1), Gorbok.Edző: Roberto Parrondo
Az eredmény alakulása.6. perc: 1–0. 7. p.: 1–2. 11. p.: 3–4. 14. p.: 7–4. 19. p.: 11–6. 23. p.: 13–7. 28. p.: 16–7. 38. p.: 22–13. 42. p.: 24–17. 46. p.: 25–20. 51. p.: 25–23. 54. p.: 28–24
Kiállítások:16, ill. 8 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 2/2
Továbbjutott:aVardar, 56–52-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergőék izgalmas meccsen verték meg a Vardart a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

A Veszprém most tíz góllal verte meg a Partizan Beogradot

Kézilabda
10 órája

Ha van még kötelező győzelem, ez most az – hazai BL-meccs vár a Veszprémre

Kézilabda
19 órája

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
21 órája

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
2026.10.12. 10:38

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Gyász: elhunyt a Kielce fiatal stábtagja

Kézilabda
2026.10.09. 15:32

Rosta Miklós: Egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust

Kézilabda
2026.10.09. 08:04