Férfi kézi BL: a meccs után sem volt béke Pastor és Skube között – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.05. 23:47
Mint beszámoltunk róla, balhés véget ért a Mol-Pick Szeged és a Vardar Szkopje negyeddöntős visszavágója a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A meccset követő sajtótájékoztató végén is szóba került a két edző, Juan Carlos Pastor és Roberto Parrondo nézeteltérése.

A lefújás után Parrondo először nem fogadta el Pastor kézfogását, ennek okáról érdeklődtek a két edzőnél. A Szeged szakvezetője csak korábbi szavait ismételte („Elegánsnak kell lenni, amikor győzöl és amikor veszítesz.”), majd távozott, miközben korábbi játékosa, az extra motivációval pályára lépő Stas Skube csak azt hajtogatta neki, hogy „újra megmutatta, milyen ember valójában”.„Elegánsnak kell lenni, amikor győzöl és amikor veszítesz.”), majd távozott, miközben korábbi játékosa, az extra motivációval pályára lépő Stas Skube csak azt hajtogatta neki, hogy „újra megmutatta, milyen ember valójában”.

Miután a szegediek elhagyták a termet, Parrondo hozzátette, kollégája, és korábbi edzője valami csúnyát mondott neki spanyolul (amit nem szeretne szó szerint idézni), ezért nem fogott vele először kezet, de később odament hozzá.

A sajtótájékoztató végi eset



FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MOL-PICK SZEGED–VARDAR SZKOPJE (északmacedón) 29–25 (17–9)
Szeged,
3500 néző. V: López, Ramírez (spanyolok)
SZEGED: Alilovic – Sostaric, Maqueda 4, BOMBAC 6, BÁNHIDI 7, ZSITNYIKOV 5, Källman 2. Csere: Sego (kapus), J. Canellas, Balogh Zs. 1, Sigurmannsson 3 (2), Gaber 1, Bodó, Rodríguez. Edző: Carlos Pastor
VARDAR: MILOSZAVLJEV – Skube 3, Siskarjov, KRISTOPANS 5, Kalaras, Moraes, GYIBIROV 4. Csere: Gedban (kapus), KARACIC 8 (1), Sztoilov 3, Cupic 2 (1), Gorbok. Edző: Roberto Parrondo
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–0. 7. p.: 1–2. 11. p.: 3–4. 14. p.: 7–4. 19. p.: 11–6. 23. p.: 13–7. 28. p.: 16–7. 38. p.: 22–13. 42. p.: 24–17. 46. p.: 25–20. 51. p.: 25–23. 54. p.: 28–24
Kiállítások: 16, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2
Továbbjutott: a Vardar, 56–52-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

Amennyiben továbbjut az ETO FC, a Riga FC-vel találkozik a harmadik körben

Konferencialiga
2026.07.28. 22:40

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18