Félresiklott évad – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 23:50

Amit csak sejteni lehetett idény közben, az szombat kora este hivatalossá vált: valami nagyon félresiklott ebben az évadban a Győri Audi ETO KC-nál.

Persze az átkozott Covid emberek, klubok életét befolyásolta, borította fel, de a probléma mindenhol jelentkezett, a vírus hatása ebben a tekintetben annyi, hogy talán elmosta a csapatok játékerejében megmutatkozó különbség egy részét.

A Győr nyilvánvalóan a mesterhármas elérésének céljával kezdte el a különböző sorozatokat az ősszel, azonban immár tény, hogy éppen a két fontosabb trófea csúszott ki a kezéből; a bajnokságban a Ferencváros előzte meg, a Bajnokok Ligájában pedig legalább ketten előtte végeznek.

Ha jobban belegondolunk, az események folyását ismerve ez nem is annyira meglepő. Az ETO már a BL-csoportkörben is többször pengeélen táncolt, nemegyszer a szerencsének is köszönhette, hogy mostanáig építhette 2018. január végén induló 55 mérkőzéses veretlenségi sorozatát a BL-ben.

Aztán a január már az edzőváltás hírét hozta, s bár kézilabdasportban ez a trend, talán túl gyorsan kiderült, hogy bármi is történik, Danyi Gábor a nyáron biztosan távozik a Rába partjáról, és a Balaton mellé, Siófokra költözik. Aztán összeállt a jövő évad játékoskerete, amelyből hiányzott például a 12 éve Győrben játszó Eduarda Amorim. A brazil átlövő előbb a visszavonulását jelentette be, majd valamiért meggondolta magát, és a nyártól az orosz Rosztov-Don játékosa lesz. Az egyetlen balkezes lövő, a norvég Amanda Kurtovic – ahogy ez később, a szakember azonnali menesztése után egy gusztustalan közösségi médiás bejegyzéséből kiderült – sem a legnagyobb békében köszönt el menet közben a klubtól és Danyi Gábortól, így néhány variációs lehetőség egyszerűen eltűnt az ETO játékából – bár Kurtovic egyáltalán nem alkotott maradandót.

A tetőfok Danyi Gábor menesztése volt három héttel a Bajnokok Ligája négyes döntője előtt. Valóban, a szakember három szolgálati év alatt elvesztette második tétmeccsét, amely a bajnoki címbe került, de a friss történések ismeretében talán kaphatott volna egy esélyt, hogy a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában javítson.

Aztán az is lehet, hogy a viszony annyira megromlott a vezető, edző, játékos háromszögben, hogy másképp nem lehetett kezelni a helyzetet, ennek azonban az lett a következménye, hogy bár a kupát megnyerte az ETO, a Bajnokok Ligájában a legrosszabb eredményét érte el, amióta final fourt rendeznek, és be is jutott a budapesti végjátékba.

Az újrainduláshoz, a trón visszafoglalásához érdemes lesz Győrben tiszta vizet önteni a pohárba, kibeszélni a problémákat, és talán a közvélemény is jobban beleláthat majd, mi is történt ebben a félresiklott évadban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik