Képes Sport
NEDELYKOV TAMÁS
NEDELYKOV TAMÁS
2022.06.13 10:58 Frissítve: 2022.06.13 13:22

„Elég, ha jó emberként emlékeznek rám” – Leynaud mindenki anyukája volt Győrben

Mindent megnyert, amire kézilabdázó csak vágyhat, az elért eredményeknél azonban mindig is többre tartotta az emberi erényeket. Amandine Leynaud-nak ugyan a Győri Audi ETO KC-val nem lett meg a második BL-győzelme, mégis a csúcson fejezhette be kivételes pályafutását, a jövőben pedig a fiatal kapusoknak szeretné átadni a tudását.

 

Amandine Leynaud ha kellett, vállalta a vezérszerepet (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

 

– Az elmúlt években már szó volt róla, hogy az aktuális idény lesz az utolsó, aztán mégis folytatta. A mostani döntése végleges?
– Korábban sohasem mondtam ki, hogy abbahagyom. Pusztán azért írtam alá mindig egy évre, hogy akkor fejezhessem be, amikor én akarom – most jött el ez a pillanat. Ezzel kapcsolatban végig őszinte voltam a Győrrel. Természetesen hosszasan gondolkodtam, hiszen több mint húsz éven keresztül a kézilabdázás körül forgott az életem, és még mindig élveztem a játékot.

– Mi változott meg akkor mégis, amiért nem csinálja tovább?
– Nehéz pontosan elmagyarázni, egyszerűen úgy éreztem, így a legjobb nekem és a családomnak; a klubnak nélkülem is remek kapusai lesznek a következő idényben. Játékosként és emberileg is mindenemet „odaadtam”, miközben fontosnak tartottam, hogy a lehető legmagasabb szinten játszva hagyjam abba. Ezzel nem a közvéleménynek akartam megfelelni, hanem így tartottam a karrieremhez méltónak, mindahhoz, amit elértem a sportágban. Egy BL-döntőnél jobb befejezést nem is kívánhattam volna.

Valósággal megbabonázta a lövő játékosokat, mintha olvasott volna a gondolataikban – aprólékos felkészülés állt mögötte (Fotó: Török Attila)

HA KELLETT, VÁLLALTA A VEZÉRSZEREPET

NÉVJEGY: AMANDINE LEYNAUD
Született: 1986. május 2., Aubenas (Franciaország)
Sportága: kézilabda
Posztja: kapus
Magassága/testsúlya: 178 cm/64 kg
Klubjai: Aubenas (francia, –2003), Bourg-de-Péage (francia, 2003–2004), Metz Handball (francia, 2004–2012), Oltchim Valcea (román, 2012–2013), ZSRK Vardar (északmacedón, 2013–2018), Győri Audi ETO KC (2018–2022)
Válogatottsága/góljai: 254/3
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (2021), olimpiai 2. (2016), világbajnok (2017), 2x vb-2. (2009, 2011), Európa-bajnok (2018), Eb-2. (2020), Eb-3. (2016), Bajnokok Ligája-győztes (2019), 3x BL-2. (2017, 2018, 2022), 4x BL-3. (2014, 2015, 2016, 2021), 2x magyar bajnok (2019, 2022), 2x Magyar Kupa-győztes (2019, 2021), 6x francia bajnok (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011), Francia Kupa-győztes (2010), 7x francia Ligakupa-győztes (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011), román bajnok (2013), 5x macedón bajnok (2014, 2015, 2016, 2017, 2018), 5x Macedón Kupa-győztes (2014, 2015, 2016, 2017, 2018), az Eb legjobb kapusa (2018), 2x a BL-idény legjobb kapusa (2020, 2021), a BL-final four legértékesebb játékosa (2018), 2x a francia bajnokság legjobb francia játékosa (2009, 2010), 4x a francia bajnokság legjobb kapusa (2008, 2009, 2010, 2011)
Elismerései, díjai: a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje (2016), a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja (2021)

– Egy korábbi beszélgetésünkben Eduarda Amorim csendes vezérként jellemezte önt. Egyetért a megállapítással?
– Igaz, hogy nem szeretem a rivaldafényt. Nem olvasok el minden rólam szóló cikket, és próbálok nem sok időt tölteni közösségi médiával. Én a munkában hiszek. Sok játékostársam tisztelt emiatt, és felnézett rám, ezért is tarthattak vezéregyéniségnek. Azonban sohasem gondoltam így magamra, nekem csak az volt a fontos, hogy a csapatom nyerjen. Ha ehhez arra volt szükség, hogy kiálljak a többiek elé, és elmondjam a véleményem, segítsek a felkészülésben, megtettem. Ezt is a feladatomnak tartottam, a sok év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, természetesen jött, hogy átadom a társaimnak. Szeretek támogatni másokat, önbizalmat önteni beléjük, ilyen a személyiségem. Magam is különböző típusú emberekkel találkoztam, akiktől mind tanulhattam valamit, ezáltal váltam jobb sportolóvá és emberré.

– Mit szeretett a kapusposztban?
– Az egyik gyerekkori edzőm mondta nekem: kapusként én vagyok az utolsó, aki megállíthatja az ellenfelet, és az első, aki elindítja a támadást. A mai felgyorsult kézilabdázásban rengeteg az indítás és a lerohanás, egy pontos passz a kapustól felér egy fél góllal, ráadásul az ilyen sikeres akciók rengeteg energiát adnak a csapatnak. Emellett abban szinte mindenki egyetért, hogy a jó védekezés és kapusteljesítmény mindennek az alapja, ezzel lehet trófeákat nyerni. Így tekintettem mindig is a szerepemre.

– Mentális szempontból hogyan kezelte a posztjával járó kihívásokat?
– Egyrészt nagyban függünk az előttünk védekező játékosoktól, hogy milyen közöttünk az összhang. Másrészt a kapusoknak külön feladatot jelent az ellenfél keretének mind a tizenhat tagjából felkészülni. A meccs során folyamatosan más játékosoktól és posztról érkeznek a lövések, nagyon ott kell lennünk fejben, és megpróbálnunk túljárni az ellenfél eszén – ezt mindig érdekesnek találtam. Sokat tanulhatsz magadról is: hogyan koncentrálj, maradj türelmes, hogyan lépj túl gyorsan a kapott gólon és összpontosíts a következő akcióra, vagy kezeld a mérkőzéseken belüli hullámzó időszakokat.

(Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

– Sokat változott a játék, amióta kézilabdázónak állt. A norvég női válogatott kapusedzője, Mats Olsson például ki nem állhatja a hét mezőnyjátékos támadására építő taktikát. Ön hogyan látja a fejlődési irányt?
– Egyértelmű, hogy az idő múlásával a különböző sportágaknak is fejlődniük kell, ez pedig magával hozza a szabályok módosítását és a nagyobb fizikai igénybevételt – még a kapusok esetében is. Ha meg akarsz felelni az új kihívásoknak, alkalmazkodnod kell hozzájuk. Ami a hét a hat elleni játékot illeti, elfogadtam és nem gondoltam túl. Ha megvolt a lehetőségem rá, elvállaltam a lövést üres kapura, bár az edzők nem mindig szerették. Nagyon tetszett a korábbi kézilabdázás is, de nincs problémám a mostani játékkal sem. Gyorsabb lett, nagyobb a show körülötte, és így a szurkolóknak is érdekesebb. Az általam nagyon kedvelt NBA-t tudnám példaként említeni, amely egy óriási szórakoztatóipari gépezetté vált az évek során. Régóta küzdünk azért, hogy a női kézilabdázás is megkapja az őt megillető figyelmet, szerintem csodálatos sportág, tele értékkel. Minden olyan lépés, amely látványosabbá teszi a játékot, segíti ezt a folyamatot, és ezért támogatom.

SZKOPJÉBÓL AUTÓZOTT EL ÉRTE A VARDAR TULAJDONOSA

– Mi vonzotta anno a kézilabdapályára?
– Nagyon aktív kisgyerek voltam, csomó mindent kipróbáltam: az egyik nap fociztam, a másikon teniszeztem vagy éppen színészkedtem. A kézilabdázással 12 éves koromban ismerkedtem meg az iskolában, utána minden olyan természetesen történt. Bár az igaz, döntőnek bizonyult, hogy korábban édesanyám is ezt a sportágat űzte. Egy sulitornán figyeltek fel rám, így kerültem a helyi klubhoz. Először akkor álltam be a kapuba, amikor nem voltunk meg azon a poszton, de nem azért ragadtam ott, mert erre kényszerítettek volna, hanem megtetszett, és úgy tűnt, van érzékem hozzá. Az előnyömre vált, hogy előtte a mezőnyben már tapasztaltam, mire van szükség a góllövéshez.

A Vardar kapusaként Görbiczék ellen – a 2017-es BL-döntőt végül a Győr nyerte meg (Fotó: Nemzeti Sport)

– Hogyan vette az első jelentős akadályt, amikor alig 18 évesen a Metzhez került?
– Peches voltam, mert közvetlenül az odaigazolásom előtt elszakadt a keresztszalagom, így majdnem egy évet ki kellett hagynom. Egyébként is megkaptam, hogy még nem állok készen egy ekkora lépésre, de én mindenképpen ki akartam magam próbálni egy nagy csapatnál. Bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, a csapat tele volt francia válogatott játékossal, gyorsan befogadtak, és sokat tanultam tőlük. Mivel akkoriban a Metz általában húsz góllal nyerte meg az összes bajnoki mérkőzését, fiatal korom ellenére is sokat védhettem, ez volt a legfontosabb. Egy év után már gyakorlatilag hatvanperces kapussá váltam, és a felnőttválogatottba is meghívtak. Nem tettem magamra túlzott nyomást azzal, hogy én szeretnék lenni a legjobb, egyszerűen csak csináltam a dolgomat, és élveztem a játékot.

NYUGALMAT SUGÁRZOTT A KAPUBÓL

KISS ÉVA a volt csapattársról: „Már a Győrbe igazolása előtt is szimpatikus volt, később jó embert és kapust ismertem meg a személyében. Nyugalmat sugárzott a kapuból, a hozzáállásából és gondolkodásmódjából sokat tanulhatnak a fiatalok. Azért tudott impulzív is lenni, amikor kirobbant a kapuból vagy éppen örült egy védésének. Szívesen segített a társainak, nem véletlen, hogy a klub is próbálta marasztalni.”

– Mennyire volt fontos, hogy minden klubjánál első számú kapus legyen, és minél több időt töltsön a pályán?
– Ha az számított volna, hogy csak én védjek, azt egy másik sportágnak hívták volna. A kézilabdázás nem egyéni játék, a csapat teljesítményét mindig is a sajátom elé helyeztem. Hogyan is kívánhatná bárki, hogy végigjátsszon egy hatvan-hetven meccsből álló idényt?! Az számított, hogy a legjobbamat nyújtsam a nekem jutó percekben, ha pedig nekem nem ment, jöjjön a másik, akinek talán jobb napja van. Azért akartam jól védeni, hogy ezzel segítsem a csapatomat, nem pedig, hogy kitúrjam a poszttársamat. A válogatottban például nagyszerűen tudtuk ezt a helyzetet kezelni Laura Glauserrel és Cléopatre Darleux-vel, azonban el kell ismerni, nehéz megtalálni az egyensúlyt. Az évek múltán senki sem az egyéni teljesítményekre fog emlékezni, hanem hogy melyik csapat nyerte meg a trófeát.

– A sikeres metzi éveket követően miért igazolt Romániába?
– Huszonhat évesen ki akartam próbálni valami mást. Franciaországban már ismertem mindenkit, sorozatban négyszer is megválasztottak a bajnokság legjobb kapusának, mindig ugyanazt a rutint követtük a meccseknél. A további fejlődésem érdekében új ingerekre és más környezetre volt szükségem. Aztán a londoni olimpiát követően mindössze egy hetet tudtam a Valceával edzeni, mert térdsérülést szenvedtem.

(Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
 MINDENKI ANYUKÁJA VOLT GYŐRBEN

SILJE SOLBERG a visszavonuló Leynaud-ról: „Mindig különleges, ha lehetőséged nyílik egy nagy trófeával lezárni a karrieredet, így természetesen én is szomorú voltam amiatt, hogy nem adatott meg neki. Doudou mindeni anyukája volt a csapatban, ő ilyen gondoskodó típus, aki mindenkire odafigyel. A társait maga elé helyezte, a legjobbat akarta nekik, néha lehetett volna talán kicsit önzőbb is.

Emellett egy fantasztikus kapus, rengeteg nagy csatával a háta mögött. Példa értékű a helyezkedése, ahogy olvassa a játékot vagy amilyen alapossággal kielemzi az ellenfél játékosait. Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, milyen sokat segített nekem és Laurának, amikor mi álltunk a kapuban a meccseken. Őszintén tudott örülni, ha jól ment nekünk a védés. Folyamatosan azt sulykolta belénk, higgyünk magunkban, a nyugodtsága ránk is átragadt. Mindenki ilyen kapust szeretne a csapatába, nagyon fog hiányozni nekünk. Remélem, nem szakad el a sportágtól, mert sokat lehet tőle tanulni edzőként is.”

 

– És közben befutott az akkor még csak nagy terveket szövögető Vardar ajánlata...
– A szeptemberi műtétem napján keresett meg a Vardar, hogy mindenképpen szeretné, ha odaigazolnék. Egyből rávágtam, hogy érvényes szerződésem van, és egyébként is csak a felépülésemre szerettem volna koncentrálni, hogy az idény sorsdöntő szakaszára visszatérhessek. Azonban jöttek a fizetési gondok a román klubnál – először természetesen mindig a sérült játékosnak nem utalnak. Közben a Vardar nem tett le a megszerzésemről, és újra jelentkezett. Akkoriban még nem volt külföldi topjátékosa a macedónoknak, én lettem volna az első. Mint a hasonló projekteket, először mindenki hitetlenkedve fogadta, az ismert játékosok a másikra vártak az aláírással. Eszembe jutott a korábbi, Macedóniában rendezett Eb is, amely pályafutásom legrosszabb élményét jelentette. Februárban az orosz tulajdonos, Szergej Szamszonyenko autóval jött el hozzám Szkopjéból Párizsba, pedig a magángépével is repülhetett volna. Öt órát beszélgettünk, őszintén felvázolta a terveit, és a végén igent mondtam.

– Ezek után milyen benyomások érték a Balkánon?
– Ami azt illeti, a repülőgépen még ostoroztam magamat, hogy mit csinálok. Éjszaka érkeztem meg, a taxis pedig éppen egy francia üzletláncot mutatott nekem, ahol majd élelmiszert vásárolhatok. Nagyon megörültem az ismerős boltnak. A mediterrán éghajlat mellett hamar megszerettem Szkopjét is, a mérete ellenére élhető város, később lehetőségem nyílt felfedezni az ország többi részét. Mindenhol nyitott emberekkel találkoztam, akik imádják a sportot. A csapattársaimmal is egymásra találtunk, gyakran jártunk el együtt kávézni. Talán karrierem legszebb időszakát töltöttem ott.

– Még úgy is, hogy a vágyott BL-győzelem nem jött össze?
– Kétszer is csak hosszabbításban maradtunk alul a Győrrel szemben, az én szememben mi is győztesek voltunk. Az ilyen döntőket egyébként többre értékelem, mint a nagy különbségű sikereket. A négy évvel ezelőtti final four végén nem is az elveszített BL-döntő miatt sírtunk, hanem mert tudtuk, a közös történetünk véget ért. A barátaimmal szerepelhettem együtt, a klubot és a drukkereket is rendkívül sajnáltam a történtek miatt. Ha nem esett volna szét a csapat a klub anyagi gondjai miatt, sohasem igazoltam volna el, de örültem annak is, hogy lehetőséget kaptam Győrben.

Franciaország 23–21-re megverte Norvégiát a 2017-es németországi vb döntőjében (Fotó: AFP)

A KAPUSEDZŐSÉG TERMÉSZETES FOLYAMAT VÉGE

– A francia válogatottal viszont nem maradtak el a zajos sikerek. Miben látja az utóbbi évek eredményességének kulcsát?
– Több összetevője van, de ami biztos számított, hogy sokunknak volt már kellő tapasztalata a legmagasabb szinten, és mellettünk ott voltak a fiatal, feltörekvő játékosok, akik nyomás nélkül játszva egyből felvették a ritmust. A 2017-es vb-győzelmet követően aztán a fiatalabbak is egyre jobb klubokba kerültek. Sokkal kiegyensúlyozottabbak lettünk, emellett mindenki érezte, fontos része a csapatnak. Könnyebb olyan ellenfél ellen, amelynél egy kiemelkedő játékos van, nálunk viszont jól eloszlott a felelősség. Olivier Krumbholznak is sokat köszönhetünk, kiváló stábot épített fel maga körül, amely mindent megadott nekünk, de elvárta cserébe a kemény munkát. Az ő személyisége is változott az évek során, természetesen tudott kemény is lenni, de közben rendre kikérte és meghallgatta a véleményünket.

– Egyértelmű volt, hogy a tokiói olimpia végéig tervez a nemzeti csapatban?
– Csak a családomnak beszéltem arról, hogy a hazai Eb után lemondom a válogatottságot. Úgy akartam lezárni ezt a fejezetet, hogy nyerünk valamit a csapattal. Olivier aztán meggyőzött, hogy folytassam, mert közel van a tokiói olimpia. A halasztáskor elbizonytalanodtam, de örülök, hogy ott lehettem az aranyérmesek között. Mindenki ilyen befejezésről álmodik.

Van ok a mókára, Estelle Nze Minko és Leynaud is olimpiai bajnok lett 2021-ben (Fotó: Getty Images)

– Mennyiben változott meg az élete azóta, hogy a párjával öt éve ikreket nevelnek?
– Az egész életem átalakult – jó irányba. Könnyebben túltettem magam egy-egy vereségen vagy rosszul sikerült edzésen, és helyette a napos oldalra koncentrálhattam. Az első időszak persze fárasztó volt, ráadásul két gyerekre kellett figyelni, de közben sok örömöt és energiát is kaptam tőlük. Aztán kialakult a rutin, hogyan legyek édesanya és kézilabdázó egyszerre. A gyerekek is jól érezték magukat Győrben, a kevés szabadidőmben gyakran jártunk le a folyóparthoz, ahol teljesen ki tudtam kapcsolódni. Franciaország déli részéről származom, rengeteg időt töltöttem a természetben, ez azóta is nagyon fontos nekem. Mint ahogy az is, hogy megóvjam a családomat a nyilvánosságtól. Azt akartam, hogy amiatt emlékezzenek rám, amit a pályán mutatok. Sohasem akartam kihasználni az ismertségemet, például voltak egyéni szponzoraim, de nem toltam őket az emberek arcába.

– Az utóbbi két évben már kapusedzőként is segítette az ETO-t, így ön döntött arról, hogy hármójuk közül ki védjen az adott meccsen?
– Nem, természetesen Ambros Martín mondta meg, ki álljon a kapuba, mindig az edző határozott. Sohasem fogadtam volna el játékosként hasonló szerepet. Siljével és Laurával külön kis csapatot alkottunk, mindenki játszani akart, de közben a klub érdekét tartottuk a szemünk előtt. A kapusedzőség egyébként természetes folyamat vége volt, mivel mindig szerettem átadni a tapasztalatomat. Azt láttam a karrierem során, hogy nincs sok jó kapusedző a világon, én sem voltam elégedett néhány esetben azzal, ahogyan velem foglalkoztak. Győrben segítséget jelentett, hogy Kiss Éva is ott volt velünk, nehéz volt párhuzamosan az edzést csinálni és a társaknak is magyarázni.

Leynaud, Kari Grimsbö, Kiss Éva, a BL-győztes Győr három zseniális kapusa (Fotó: Győri ETO)
(Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

– Újabb final fourral fejezhette be játékoskarrierjét. Maradt hiányérzet önben amiatt, hogy nem lett meg az aranyérem?
– A döntőben mindössze két góllal maradtunk alul, közel voltunk a Vipershez. Ki akartam élvezni a hétvégét, a pillanatnak éltem, és próbáltam a legjobbamat nyújtani. Úgy érzem, sikerült, szóval tükörbe tudok nézni. A lányok aranyosak voltak a lefújás után, amiatt szomorkodtak leginkább, hogy nem tudtak hozzásegíteni, hogy újabb BL-győzelemmel búcsúzzak. Ezzel együtt elképesztő volt a hangulat az arénában, igazán menő, hogy egy BL-döntővel zárhattam le a karrieremet.

– Hogyan tovább? A francia sajtóban arról írtak, hogy a Bourg-de-Péage-nál lehet kapusedző.
– Az biztos, hogy hazaköltözünk Franciaországba. Az idény végéig nem akartam sehová elköteleződni, de az igaz, hogy megkerestek korábbi csapatomtól. A nyáron csak pihenni szeretnék, időt adni magamnak, hogy kitaláljam, hogyan tovább. Szeretném átadni a tudásomat, segíteni a fiatal kapusokat, a szövetségben is számítanának rám, de fontos, hogy ez ne menjen a családom rovására.

– Miként szeretné, ha emlékeznének önre a visszavonulása után?
– Remélem, hogy volt edzőim és csapattársaim elsősorban jó emberként fognak rám visszagondolni, aki mindig őszinte és bátor volt. Az emberi tulajdonságok, erények nekem mindig többet jelentettek, mint hogy ki milyen kézilabdázó. Azért annak is örülni fogok, ha a játékomat elismerik. Sok szép emléket viszek magammal, minden állomáshelyemen megtaláltam az értékeket. A Vardarnál töltött éveket, a Győrrel elért BL-győzelmet éppúgy a szívemben őrzöm, mint a válogatott eredményeit. Sok kiváló játékos nem tudott ilyen sikereket elérni, pedig megérdemelte volna. Szerencsés vagyok, hogy mindezt átélhettem.

Érzelmes búcsú Stine Oftedaltól (balra), vidámabb Görbicz Anita klubelnöktől (Fotó: Dömötör Csaba és Győri ETO)
... még felszabadultabb a győri szurkolóktól és poszttársától, Laura Glausertől (Fotó: Török Attila)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. június 11-i lapszámában jelent meg.)

2022.07.03 22:51:00

Kézilabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A nagyok között is lesznek vezéregyéniségek közülük.

2022.07.03 16:45:23

Kézilabda R. Gy.

A norvégok szinte végig vezettek, de sikerült megfordítani az állást, a vége viszont megint a skandinávoké lett.

2022.06.23 22:41:54

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Itt igenis a cél a fontos, ezért nevezzük sportnak.

2022.06.19 21:06:54

Kézilabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Európa és így a világ negyedik legjobb klubcsapatának lenni igenis büszkeség.

2022.06.19 17:26:12

Kézilabda H. Á., N. T.

A katalánok elsőként védték meg Bajnokok Ligája-címüket a kölni final fourban.