Csak stílusosan! – Nagy Péter jegyzete

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.12.27. 22:38

Még mindig a fülemben cseng, amint Talant Dujsebajev, a Kielce vezetőedzője a 2016-os férfi kézilabda Bajnokok Ligája-döntő vége előtt 14 perccel, kilencgólos hátrányban jobb híján a következőket mondja a játékosainak: „Srácok, fejezzük be ezt a meccset stílusosan!”

Eközben az időkérést állva énekelte végig a már ünneplő veszprémi tábor, mivel a kölni Lanxess Arenában nem volt olyan, aki azt gondolta volna, hogy a lengyeleknek innen van visszaút – magam is így voltam vele. Ki is kapcsoltam a tévét, visszatértem a vendégeinkhez, akikkel együtt ünnepeltük nagyobbik fiam második születésnapját. Immár nemcsak az ő, hanem a Veszprém tiszteletére is legurítottunk egy kupicával, a bakonyi alakulat ugyanis először hódította volna el a trófeát a legrangosabb európai klubsorozatban.

Negyedórával később azonban futótűzként terjedt a hír a társaságban, hogy a Kielce egyenlített, s a csapatok már a hosszabbításban járnak. Nem értettem, nem értettük, mi történt.

Amikor aztán Julen Aguinagalde bevágta az utolsó hetest, amivel kikapott a Veszprém, csak szótlanul ültünk, és néztük egymást. A korábbi világklasszis jobbátlövő, a bakonyiak jelenlegi sportigazgatója, Nagy László később azt mondta, még a pszichológusok sem tudták megfejteni, mitől blokkoltak le egytől egyig. Talán a tehertől, a nyomástól vagy éppen a közegtől.

Utóbbira idén nem lehet hivatkozni, a 2019–2020-as BL-kiírás december 28–29-re halasztott négyes döntője ugyanis sok szempontból más lesz, mint a többi. Először is késő tavasz helyett karácsony után két nappal rendezik, másodszor: a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül. Virtuálisan, előre jól megkomponált mozdulatokkal ugyan mind a négy résztvevő együttes – a spanyol Barca, a német Kiel, a francia PSG és a Telekom Veszprém – szimpatizánsai jelen lehetnek, ám Köln utcáit ezúttal biztosan nem lepik el vörös mezesek.

A hatodik final fourra készülődő veszprémieket szállító busz akadály nélkül begördülhet a csarnok elé a Kiel elleni elődöntőt megelőzően, a magyar gárda játékosai sem szembesülnek közvetlenül azzal, mit jelentene a szurkolóknak a Bajnokok Ligája megnyerése. Pedig elhangozhatna ilyenkor egy-két jó tanács...

Hogy én mit üzennék David Davis alakulatának? Talán amit egykor Dujsebajev mester mondott, egy kis kiegészítéssel: „Srácok, fejezzük be ezt az évet stílusosan!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik