Apák és fiúk – Fazekaséknál és Éleséknél sem esett messze az alma a fájától

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.12.22. 14:49
null
Fazekas Nándor Gergő, Éles József Benedek fiának tud hasznos tanácsokkal szolgálni (Fotó: Árvai Károly)
Fazekas Nándor neve jól cseng a sportágban, a világklasszis kapus idén vonult vissza, és másodedzőként dolgozik a Veszprémi KKFT csapatánál, amelynek 17 éves fia, Gergő az egyik irányítója. De Éles Józsefet sem kell hosszan bemutatni: nemzetközi szintre emelte, a Bajnokok Ligájáig vezette a veszprémi Építőket. S több mint két évtizeddel később most egy másik Éles játszik a városban – fia, Benedek, az NB I-es újonc Veszprémi KKFT-ben bizonyíthat. Bemutatjuk a kézilabdázó apákat és fiaikat.

FAZEKAS NÁNDOR ÉS FAZEKAS GERGŐ

Fazekas Nándor neve jól cseng a sportágban, a világklasszis kapus idén vonult vissza, és másodedzőként dolgozik a Veszprémi KKFT csapatánál, amelynek 17 éves fia, Gergő az egyik irányítója, és jó az esélye arra, hogy továbbvigye a család hírnevét a kézilabdázásban.

Az elmúlt két évtizedben a Veszprém rekordbajnok férfi kézilabdacsapatának és a magyar válogatottnak rengetegszer kezdődött a kezdőcsapata Fazekas Nándor nevével. Az egykori világklasszis kapus idén áprilisban döntött úgy, hogy befejezi a pályafutását, és kapusedzőként dolgozik tovább az NB I-be nyáron feljutó másik városi együttesnél, a Veszprémi KKFT-nél. Azonban jó eséllyel ezután is lesz, aki továbbviszi a Fazekas nevet a sportágban, ugyanis a csapatban játszik Nándi 17 éves fia, Gergő is.

„Geri az elsőszülött fiunk, és nála nagyon könnyű volt a sportágválasztás – mesélte a 44 éves sportoló balatonalmádi otthonában. – Tíz hónapos volt, amikor 2004-ben Németországba költöztünk, és hétéves koráig kint is maradtunk. Megfogták a csarnok fényei, hangulata, hogy rendszeresen tízezer szurkoló előtt játszottunk nagynevű játékosokkal a Bundesligában. Ezért választotta a kézilabdát, nem kényszerítette rá senki, ő döntött így. Mondjuk, látok némi tendenciát abban, hogy amit az apa csinál, később a fiú is kipróbálja.”

Fazekas Nándor 2004 és 2006 között a TuS Nettelstedt-Lübbecke, 2006 és 2009 között a VfL Gummersbach játékosa volt. Bár három fia közül a legnagyobb, Gergő Németországban még nem tudott elkezdeni kézilabdázni, édesapja szerint már hároméves korában lehetett látni, hogy a sportágat választja, mert nem érdekelte a pisztoly, a kard, csak a labda. Kisgyerekként is fanatikus volt, ami gurult, annak utánaszaladt, és azt figyelte, hogyan tekeri kapura a labdát Momir Ilics, hogy aztán otthon gyakorolja újra és újra. Amikor az édesapja a nemzeti csapattal Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon járt, ő idehaza újranézte az összecsapásokat egészen a döntőig. Nem csoda, hogy amikor a család hazatért Magyarországra, Fazekas Nándor pedig Veszprémbe, Gergőt is vitte magával a felnőttcsapat edzéseire, aki el is kezdett szivacskézilabdázni.

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)

„Tizenhárom-tizennégy éves korában már jelét adta, hogy nem ügyetlen, két-három korosztállyal feljebb játszott  – folytatta az édesapa. – Szerintem tizennyolc évesen lehet látni valakin, hogy jó játékos válhat-e belőle, de Gergő kicsit mindig előrébb járt. Tizenhét évesen már bontogatja a szárnyait, NB I-es szerződése van és a juniorválogatottba is meghívták. Büszke vagyok rá, és ha ezeket az éveket végigcsinálja, elkerülik a sérülések, lehet belőle valaki. Sőt, engem is túlszárnyalhat!”

Fazekas Nándor kettős szerepet tölt be fia pályafutásában, szülő és edző is egyszerre – illetve a meccseken és az edzéseken edző, ugyanolyan kemény a fiával, mint a többi játékossal, otthon viszont érző szívű szülő, aki szívesen beszél vele arról, amit látott és gondol. A Szeged elleni bajnoki mérkőzésen fájt is neki, amikor a fia hatalmas pofont kapott Borut Mackovsektől, de trénerként azzal foglalkozott, hogy Gergő minél gyorsabban visszamehessen a pályára játszani. Az oldalvonal mellől kíséri fia karrierjét, éveken át minden meccsén ott volt, amit némileg megkönnyített, hogy Éles József kézilabda-iskolájában sokáig a gyerekek mellett dolgozott kapusedzőként.

„Mindig szurkoltam neki, de nincs bennem olyan hév, mint sok szülőben, sohasem kiabáltam be a meccsei közben” – tette hozzá Fazekas Nándor, aki most már a felnőttcsapatnál másodedző Tombor Csaba mellett. Mint mondta, nem volt nehéz hozzászoknia az új szerepéhez, ugyanis a térdsérülése és a koronavírus-járvány miatti hosszú kihagyás után egyértelművé vált, hogy idén kell abbahagynia a versenyszerű sportolást.

„Eldöntöttem, hogy befejezem, el tudtam engedni, és érdekes módon nem is hiányzik a védés – mondta döntése hátteréről.  – Az edzéseken be szoktam állni a kapusok mögé, és szinte nekem fáj, amikor eltalálják őket. Negyvennégy évesen még biztosan tudnék segíteni valamelyik kisebb csapatnak, de nem szeretném, ha a közönség így emlékezne rám. Inkább az maradjon meg bennük rólam, amikor a londoni olimpia negyeddöntőjében, Izland ellen kivédtem a hetest, vagy amikor 2003-ban, a portugáliai világbajnokságon megvertük a jugoszlávokat. Tudni kell, mikor kell abbahagyni.”

Kapus- és másodedzőként új kihívásokkal barátkozik, a fiataloknak igyekszik átadni a tudását, tapasztalatait. Úgy tűnik, eredményesen, ugyanis a fiatalokból álló Veszprémi KKFT remekül kezdte története első élvonalbeli idényét, és papíron erősebb együttesek ellen is bravúros győzelmet aratott, sőt a nagycsapatokkal, a Telekom Veszprémmel és a Mol-Pick Szegeddel szemben sem vallott szégyent. Az újoncgárda célja a bennmaradás mellett a fiatal kézilabdázók megtartása, hogy együtt erősödjenek, és később nagycsapatokba tudjanak szerződni, amelyekben már vezető szerepet játszhatnak.

FAZEKAS GERGŐ(a Veszprémi KKFT irányítója)
– Hátrány vagy előny, hogy ennyire ismert az édesapja?
– Mindkettő. Előny, hogy gyerekként rengeteg meccsén kint lehettem és tapasztalatokat gyűjthettem, hátrány a kihívás, hogy még jobb legyek, mint ő volt, mert nem szeretném, ha tíz év múlva is csak apu miatt ismernének. De nagyon büszkék vagyunk rá, a nulláról építette fel magát, s ez rengeteg motivációt ad nekem és a két öcsémnek, hogy ha küzdünk, és nem adjuk fel a céljainkat, igenis meg lehet őket valósítani.

– Sohasem akart az édesapjához hasonlóan kapus lenni?
– Még csak nem is gondoltam rá! Egyrészt kiskorom óta jobban szeretem a labdát inkább bedobni a kapuba, cselezni és passzolni, másrészt bevallom, kissé félek az erősen meglőtt labda útjába állni, s ez a „hajlam” a kapusposzton nem túl szerencsés. Gondolkodás nélkül a külső posztot választottam.



– Milyen elvárásai vannak önmagával szemben?

– Ebben az évben csak a jelenlegi klubommal szeretnék foglalkozni, hogy fejlődjek, beleerősödjek az NB I mezőnyébe. Később pedig, hogy eljussak a felnőttválogatottig. A legnagyobb álmom pedig az, hogy egyszer a kölni Lanxess Arenában játszhassak. De nem lehet az első lépcsőfokról a tizedikre ugrani, most a harmadikon-negyediken állok.

– Ilyen fiatalon nem tartott az NB I mezőnyétől?
– Apu és az edző, Tombor Csabi jól adagolta a terhelést. Az élvonalba jutás volt a célunk, és tudtuk, hogy nagyobb lesz a nyomás rajtunk, így könnyebb volt felvenni a versenyt az erősebb és dinamikusabb ligában. Edzeni is másképpen edzünk, mint tavaly az NB I/B-ben. Különleges kihívás a világsztárok ellen játszani, mert látjuk, milyen szintre kell eljutnunk, de meg is akarjuk mutatni, hogy fiatalon is képesek vagyunk felvenni velük a versenyt – még ha nem is hatvan percen keresztül.

– Az édesapja szokott otthon tanácsokat adni?
– Öt-hat évvel ezelőtt, amikor még serdülő- és ifikorosztályban játszottam, rengeteg konfliktusunk volt, mert rendre mondta a magáét, főleg a kritikát. Kiskoromban nem esett jól, de később rájöttem, nem akart rosszat soha, és most kezdtem el érezni, milyen hasznos információkat mondott. Azt hittem, rosszabb lesz, hogy apu az edzőm, aki viszont az edzéseken és a meccseken ugyanolyan kemény velem, mint bárkivel, itthon pedig sokat beszélgetünk a kézilabdáról, mint apa és fiú. De ezt a kettősséget már nemcsak ő, hanem én is tudom kezelni.

KARÁCSONY BALATONALMÁDIBAN

Amikor Fazekas Nándor 1994-ben Veszprémbe került, új csapattársai közül Éles József és Csoknyai István is a közeli Balatonalmádiban lakott már. Közös programként sokat jártak a Budatava-strandra, ahol edzések között, akármilyen fáradtak voltak, végkimerülésig lábteniszeztek.

„Nagyon megtetszett a város, így 2009-ben, amikor hazajöttünk Németországból, elkezdtünk itt építkezni, és most már nem is akarunk innen elköltözni – mondta Fazekas, akinek három fia közül Gergő 17, Máté 14, Áron 10 éves. – A karácsonyt együtt töltjük, hol a sógoromékhoz utazunk Ausztriába, hol Kecskemétre az anyukámhoz és a testvéremhez, de ha edzések vannak a két ünnep között, itthon maradunk. A járvány miatt most nehezebb elutazni egymáshoz, így valószínűleg Almádiban maradunk, legfeljebb csak meg-meglátogatunk valakit.”

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)


ÉLES JÓZSEF ÉS ÉLES BENEDEK

A kilencvenes években és az ezredforduló után már kézilabdázott egy Éles Veszprémben, s rengeteget tett azért, hogy a gárda a nagycsapatok közé kerüljön: Éles József nemzetközi szintre emelte, a Bajnokok Ligájáig vezette az Építőket. Több mint két évtizeddel később egy másik Éles játszik a városban, igaz, másik klubban: fia, Benedek az NB I-es újonc Veszprémi KKFT-vel bizonyíthat.

A játékosként világklasszis Éles József Svájcban fejezte be ragyogó karrierjét, neve összefonódott a kézilabdázással és a Veszprémmel. Idén újra reflektorfénybe került, mert az iskolájából „kinövő” Veszprémi KKFT a nyáron feljutott az élvonalba. A „kis” Veszprém klubigazgatójaként minden mérkőzésen a lelátón ül, már csak azért is, mert a csapat egyik oszlopa a 21 éves Éles Benedek, három fia közül a legidősebb.

„Beni gyerekkora kissé »mostohán« alakult, Görögországban járt óvodába, Svájcban kezdte el az iskolát, mindig új közegbe csöppent, neki ilyen téren nehezebb volt a gyerekkora. Nem erőltettük, hogy kézilabdázzon, Svájcban sokáig focizott, majd teniszezett, de egyik nap az edzés felénél kijött a sátorból, letette a teniszütőt, és annyit mondott az anyjának és nekem: köszöni, ennyi elég volt, nincs kedve tovább teniszezni”  – mesélte Éles József, aki annak idején teniszezőnek indult, de az edzője egyszer csak csapot-papot otthagyva külföldre ment, ő pedig elkezdett helyette kézilabdázni.

Fia, Benedek már Magyarországon, harmadik osztályos korában kezdett ismerkedni a sportággal. Vékony srác volt, az apja testalkatát örökölte – a posztját Pásztor István, a Veszprém akkori utánpótlásedzője találta meg: a 17 éves fiút a bal szélről középre rakta, s a váltás bejött, így lett Benedek mindhárom középső poszton bevethető játékos.

„Akkor már lehetett látni rajta, hogy meg tud ragadni a sportágban, mert gyorsak a lábai, s ez ma nagyobb előnyt jelent, mint korábban bármikor – folytatta az 51 éves Éles, aki szurkolóként fia szinte mindegyik meccsén kint volt. – Néha elvesztettem a lelátón kontrollt, de a korom előrehaladtával egyre kevesebbszer fordult elő. Megesett, hogy egy bírói ítélet után felugrottam, mire a Nyugalom Kft. embere – így hívom a biztonsági őröket – leült mellém, és azt mondta: »Józsi, ha még egyszer felugrasz, ki kell vezesselek.« Hasonló ma már nem fordulhat elő.”

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)


Azt pedig egyenesen várja, hogy a fia kapjon egy-két nyaklevest a pályán, mert inkább feltüzeli, mint elbizonytalanítja. Úgy gondolja, az NB I azért is jó, mert a fiatalok megkapják ezeket a pofonokat, s bár a fia néha elveszíti ilyenkor a fejét, meg kell tanulnia nyugodtan kezelni a szituációt. Szerinte Benedek – aki idén egy időre kiesett a vírusfertőzés és sérülés miatt – sokra viheti, de el is tűnhet.

„Velem csak visszafogottan szócsatázik, nem szól vissza, de nem is feltétlenül fogadja meg a tanácsaimat   – mondta Éles József. – Én szeretek kézilabdáról beszélni itthon, ő kevésbé – de előbb-utóbb úgyis rájön mindenre magától. Ha ráérez, és a mentalitása is jobb lesz, sokra viheti. Megvan az istenáldotta tehetsége, a keze, az esze, remekül cselez, elfogultság nélkül állítom, mindent megkapott ehhez a sportághoz. De a maximumot csak ő tudja magából kihozni.”

Szerinte 21 évesen egyébként is ritka a kész játékos, aki fizikai és mentális téren is képes tartósan magas szinten teljesíteni, inkább 23 és 25 éves koruk között tudnak a fiatalok berobbanni. Úgy látja, a Veszprémi KKFT sincs még készen, a csapat kialakítása ugyan nagyon jó, de a srácok még nem komplett felnőttjátékosok.

„Az idény rajtja előtt attól féltem, hogy testtömegben gyengén állunk majd, nem tudtam, mire lesz elég nyolcvan-kilencven kiló az NB I-ben   – tette hozzá. – Ezért én is megdöbbentem, hogy ilyen eredményesek tudtunk lenni, hiszen három lövőnk kiesett, most három irányítóval játszunk, és így is pariban vagyunk szinte mindenkivel. A Szeged ellen a hajrában már azon gondolkoztam, mit fogok nyilatkozni, ha esetleg győzünk. De a sérülések miatt pengeélen táncolunk, mindenképpen szükségünk lesz B-tervre is.”

Bár egyelőre az A-terv is egészen jól működik.

ÉLES BENEDEK (a Veszprémi KKFT balátlövője)
– Nagy teher Éles névvel kézilabdázni?
– Eleinte könnyűnek tűnt, de most már nehezebb. Ahogy nőttem és fejlődtem, egyre inkább apuhoz mértek, hogy ő milyen volt és mit ért el. Ha volt egy rossz félévem, rögtön azt mondták: ez a gyerek biztos nem lesz olyan jó, mint az apja volt. Hozzászoktam, bár nem ez ösztönöz, szeretném, ha úgy ítélnének majd meg, mint Éles Benedeket és nem úgy, mint Éles József fiát.

– Magával szemben szigorú?
– Teljesítményben maximalista vagyok, utálok veszíteni, de annyira, hogy hetekig magamba tudok fordulni egy-egy gyenge meccs után. És fordítva: ha jól megy a játék és nyerünk, másnap teljesen másképpen kelek fel, egész nap jó a kedvem. És a földön tart, hogy ha nem megy, kapom az ívet anyától és apától.

– Az édesapja szerint nem mindig megfelelő a hozzáállása.
– Beismerem, van alapja a kritikának, mert régebben hajlamos voltam ellógni a munkát, de úgy gondolom, kinőttem, és csinálom, amit kell. Ha már így alakult az életem, hogy eljutottam a magyar első osztályig, szeretnék bizonyítani. Szerintem huszonegy évesen ez nem rossz.

– Megfogadja az atyai tanácsokat?
– Nem szeretek túlzottan a kézilabdázásról beszélgetni, főleg nem a szüleimmel. Ez nem könnyű, mert apu legszívesebben egész nap mondaná a magáét, ha rajta múlna, talán nem is aludnánk. Én csöndben meghallgatom, valamit megfogadok, valamit nem, mert azért én is elég makacs vagyok.

– Megnézte az édesapja korábbi meccseit?
– Akkoriban nem néztem, mert kicsit voltam, és nem is csak a kézilabda létezett nekem. Egyébként most sem szoktam rákeresni, de a kilencvenes évekből kevés videó is van fent a neten.
– Csapatának, a Veszprémi KKFT-nek jól indult az első élvonalbeli idénye. Hogyan készültek rá?
– Volt bennünk félsz, és sokat beszéltünk róla a feljutás után. Aztán a félelem el is tűnt az első mérkőzés tizedik perce után. Nagyon kellett a dabasi győzelem, ha ott kikapunk, másképpen alakulhatott volna az idény. Furcsa volt, hogy később azokkal a sztárokkal játszottunk, akiket addig a tévében néztünk, de igyekeztünk felvenni velük a versenyt. Reméljük, jövőre is előrelépünk, mert ne feledjük, idén közbeszólt a karantén, a néző jelenléte pedig sokat számít. Remélem, együtt tudunk maradni ezekkel a srácokkal, mert nagyon szeretek velük játszani.

MIÉRT ÉPPEN FELSŐÖRS?

Amikor Éles József 1991-ben a Veszprém – akkor Bramac SE – játékosa lett, a klubnál megkérdezték: Veszprémben vagy Balatonalmádiban szeretne-e lakni. Ő pedig pesti srácként azonnal a Balatont választotta. Az egyesület bérelt neki lakást, mert ugyan tehetséges fiatal volt, még nem lehetett tudni, mi lesz belőle. Később megvették a lakást, majd egy kisebb házat, aztán egy nagyobbat, végül elkezdtek építkezni egy panorámás telken, amit a 2000-es autóbalesete után eladtak.

„Egy kisebbet építettünk, ahonnan már nem akartunk elköltözni. Fazekas Nándiék a felettünk lévő telken laktak, azóta összejárunk, a gyerekek együtt nőttek fel, állandóan a kertben kézilabdáztak – emlékezett vissza Éles József. – Felsőörs nem volt tervben, de Almádiban már nem volt megfelelő telek, így költöztünk ide. Nem hiányzik a balatoni panoráma, sőt, ez a vidék ideális a kutyánk, a Mása nevű border collie miatt, a házunktól ötven méterre kezdődik az erdő, sokat kirándulunk, bringázunk az erdei utakon, nyáron naponta tíz-tizenöt kilométert is.”

Karácsonykor a koronavírus-járvány felülír mindent, így Éles még nem tudja, hogyan jöhet össze a nagycsalád: édesapja Veszprémben, édesanyja a fővárosban, a keresztszülei Almádiban laknak. De az biztos, hogy a karácsonyt, mint mindig, most is együtt tölti a feleségével, Barbarával és három fiukkal, Benedekkel, Zsomborral és Konráddal.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 19-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik