BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2021.01.17 01:40 Frissítve: 2021.01.17 02:09

Antitestek vb-je – Ballai Attila publicisztikája


Már néhány nap után is nyilvánvaló, amit egyébként mindenki pontosan tudott jó előre: nem igazán megnyugtató és helyén való, hogy Egyiptom rendezi a férfi kézilabda-világbajnokságot. Bár annak sem örülnék szívből, ha Magyarország lenne a házigazda. Pedig ennek is fennállt a „veszélye”.

 
Férfi kézi-vb: újabb pozitív esetek a Zöld-foki-szigeteknél, azonnali tájékoztatást kértünk

Leforrázva, csalódottan és felindultan vánszorogtunk ki a nemzetközi sportági szövetség, az IHF tanácsának meghallgatásáról 2015 novemberében, Szocsiban. Mi, a 2021-es férfi vb magyar pályázati bizottságának tagjai ugyanis úgy éreztük, prezentációnkra nemigen kíváncsi a tekintélyes testület, majd kérdések helyett inkább vallatásnak vetettek alá minket. Így aztán cseppet sem lepődtünk meg azon, hogy az eredményhirdetéskor az IHF egyáltalán nem mellékesen egyiptomi elnöke, Hasszan Musztafa üdvözült mosollyal húzta ki a borítékból a győztes nevét: Egypt.

Egyrészt bejött a papírforma. Musztafa sporttárs 2000 óta elnökösködik, ötször választották meg, a legutóbbi két alkalommal már ellenjelölt nélkül. Mosolygós, szelíden, diplomatikusan erőszakos és rámenős stílusával e két évtized során maga alá gyűrte, a saját képére formálta a szervezetet. Az IHF több mint kétszáz tagországa közül nagyjából ötvenben létezik jelentős kézilabda-kultúra, a további százötvenben hálásak érte, ha néha rájuk is süt a nap, ha a vezér ellátogat hozzájuk, ha a tanácskozásokon, küldöttgyűléseken, világversenyeken egy-egy jó szavával, látszólagos figyelmével tünteti ki és persze fényűző ellátásban részesíti őket. A kicsik a morzsáknak is örülnek. Például a már említett, 2015-ös kongresszuson, Szocsiban japán fejlesztők bemutattak egy új labdát, amelyet nem kell vakszolni, és szemléltetésképpen ötöt kiosztottak a küldöttek között, hogy tapogassák meg őket; amikor begyűjtötték a labdákat, hármat kaptak vissza. Kettő szőrén-szálán eltűnt, ott, a teremben. Túl nagy erőket nem kellett volna mozgósítani a megtalálásukért. De sebaj, veszett több is, és nem csak Mohácsnál! Lényeg, hogy a szavazógép működik. Ennek ékes bizonyítéka volt a 2005-ös férfi vb rendezői pályázatainak elbírálása. A németek minden idők legszínvonalasabb kandidálásával rukkoltak elő, épp csak azt nem prezentálták, miként terjesztenék el a kézilabdát a Marson, a tunéziaiak homályos filmfelvételeken, lelakott csarnokokban futkározó gyerkőcöket mutattak be. És „természetesen” nyertek. Európa ismét kisebbségbe szorult. Mint a pályán kívül szinte már mindig.

Másrészt joggal hittük, reméltük, hogy az első, 1999-es egyiptomi vb tragikomédiába süllyedése kizárja a duplázást. Mert ott és akkor egyöntetű volt a vélekedés: ezt még egyszer ne! Még Kairóban se, ráadásul a magyar érdekeltségű csoportot Iszmaíliába száműzték, további néhány évtizedet visszalépve a közbiztonság és a higiénia terén. A csapat buszát fegyveres őrök biztosították, a külföldiek a magas kőfallal körülvett szállodáikból ki sem léphettek, az újságírókat a szervezők egyetlen alkalommal vitték ki a városba. Akkor is géppuskával felszerelt páncélozott jármű kísért minket, mintegy kétszáz métert sétálhattunk előre és vissza, de a lelkünkre kötötték: mellékutcába betérni tilos! Arra is intettek, hogy fogat is kizárólag palackozott vízzel mossunk. Az egyik kolléga joggal jegyezte meg, hogy mivel előző este, a bárban különféle italait rendre telepakolták jégkockával, neki már úgyis mindegy.

Egyiptom csodálatos, egzotikus, vonzó ország, maga az élő ókori történelem, de még „békeidőben” sem kockázatmentes. Különösen nem az világjárvány tombolásakor. Ezt persze a rendezési jog odaítélésekor, 2015-ben senki sem sejthette. További tehertételként, éppen mostanra emelték fel harminckettesre a vb-mezőnyt, ami egyébként szakmailag teljességgel indokolatlan. A megalománia jele, plusz sanda számítás eredménye. A csak így részvételre esélyes kicsiknek nyújtott gesztus, olaj a szavazógépbe. Annál is inkább, mert a harminckét kvótából eredetileg csupán tizenhat illette Európát (Svájc beugrásával tizenhét), miközben a férfi vb-ken szerzett összes érmet, egyetlen kivételtől eltekintve – Katar 2015-ös ezüstje, házigazdaként, összevásárolt, honosított nemzetközi alakulatként – ez a kontinens zsebelte be.

Harminckét válogatott, de ennél is több nemzet – játékvezetők, hivatalos személyek, VIP-vendégek a szélrózsa minden irányából – küldötteinek fogadása, elszállásolása, mozgatása önmagában is fogós feladat. Hát még most, amikor a pandémia miatt egyúttal el is kellene zárni őket egymástól. Ehhez olyan szállodai, infrastrukturális és sportlétesítménybeli kapacitások szükségesek mennyiségben és minőségben is, amilyennek az országok, városok döntő többsége képtelen megfelelni. Valljuk be, Magyarország se. Ezért érezhetjük utólag, hogy 2015-ben Szocsiban mégis inkább nyertünk, mintsem veszítettünk.

A kézilabda viszont veszített, ez aligha kérdéses. A helyszíntől teljesen függetlenül már azzal is, ahogyan megkezdődött a vb. A koronavírus által ledöntött csehek és amerikaiak visszalépésével, rettegő klasszisok önkéntes, fertőzött játékosok kényszerű távolmaradásával, az állandósult és általános szorongással. Érdemes idézni Gulyás István szövetségi kapitányt, aki az egyébként mindössze tizenegy egészséges játékost felvonultató Zöld-foki-szigetek feletti, a vártnál nehézkesebb, péntek esti nyitó győzelem után többek között ezt mondta: „Akik nem kaptak lehetőséget, azokat féltettük egy kicsit, mert összesen tizenkét sportolónk szervezetében mutatták ki az antitestet.” Tavaly ilyenkor nem volt a földkerekségen sportszakember, aki egy mérkőzés kapcsán az antitest kifejezést használta volna; ha ismerte egyáltalán. Mára hétköznapi fogalommá vált. Miként a különféle, világjárvány-témakörben forgatott sci-fi filmeket is idiótán túlzónak, a valóságtól teljességgel elrugaszkodottnak találtuk. Aztán tessék, az élet még vadabb megpróbáltatásokat küldött ránk, még egy kézilabda-vb képében is.

Egyiptom, mint házigazda, mindezt ráadásul sajnos betetézte. A résztvevőkből érthetően ömlik a panasz. Nagy László úgy fogalmazott, a szervezés még nem omlott össze, de közel áll hozzá. Mindenki a buborék és az elkülönítés hiányáról, a szállodákban maszk nélkül flangáló ismeretlenekről, a közlekedés anomáliáiról beszél. Az IHF az első napokban már esetlegessé vált tesztelés megújítását ígérte, a norvégok eközben azt sérelmezik, hogy a hotelban az ő szintjükön alakították ki a tesztelő állomást, így mindenki rajtuk járkál keresztül. Az elvileg természetesen zárt kapus Egyiptom–Chile nyitó mérkőzésre a szemtanúk szerint mintegy ezer néző szivárgott be a lelátóra, a nyolc válogatott által közösen – persze nem egyszerre – használható konditerem mindössze tíz négyzetméteres.

Nincs mese, ezt a tornát már így kell átvészelni. Az alkalomra szült szabályzat szerint egy csapat akkor léphet pályára, ha legalább tíz játékost – köztük egy kapust –, egy edzőt és egy orvost vagy fizioterapeutát képes épen, egészségesen felvonultatni. Reméljük, ezeknek a feltételeknek mindenki képes lesz megfelelni, mert ennél lejjebb már nem lehet adni, és esetleges visszalépések, törlések káoszba fullasztanák a vb-t.

Az orrunknál és január végénél tovább nézve azonban nem árt leszögezni néhány alaptételt. Elsőként azt, hogy mivel a sportesemények a szurkolók számára is kapaszkodót jelentenek a régi, normális életünk felé, mégsem létfontosságúak, azok megrendezéséért mindent meg kell tenni, de hiba mindenáron ragaszkodni hozzájuk. Másodszor, a helyszínek kiválasztása és a mikrokörnyezet lehetőség szerinti tökéletes biztosítása felülmúl minden egyéb, vélt vagy valós sportdiplomáciai szempontot. Harmadszor, az arénába küldött sportolóknak, szakembereknek minél hamarabb meg kell kapniuk a védőoltást. Ha csak a majdani tokiói olimpikonokra gondolunk, ez kísérőkkel együtt is nagyjából húszezer embert jelentene, világszerte. A Föld hét és fél milliárdos népességébe ennyinek bele kell férnie.

Vagy ha mégsem, talán jobban tesszük, ha megőrizzük a sportot jobb időkre. Mert egy mérkőzésnek, versenynek normális esetben azzal a céllal vágunk neki, hogy megnyerjük, nem azzal, hogy megússzuk, túléljük valahogy.

2021.03.07 15:08:08

Kézilabda RUSZNÁK GYÖRGY

Kiegyenlített küzdelemben mindkét félidő vége a Buducsnoszté volt a BL-nyolcaddöntő első meccsén.

2021.03.07 11:05:19

Kézilabda T. D.

Erődemonstrációt tartott Németországban Danyi Gábor csapata, végül tizenhéttel nyert.

2021.03.02 17:19:31

Kézilabda JOCHA KÁROLY

„Ezért az egyedülálló sikerért tizenvalahány éve változatlanul havi húszezer forintot kapunk...”

2021.02.27 14:30:07

Kézilabda H. D.

A tartalékos Balaton-parti együttes hazai pályán 18 góllal kikapott Elek Gábor csapatától.

2021.02.25 18:41:01

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Magabiztosan, sokszor parádés játékkal nyert a magyar csapat Leimeter Csabáék ellen.