„Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet” – Kuczora Csenge az Európa-liga megnyeréséről

M. B.M. B.
2025.05.05. 08:16
Fotó: Getty Images
Története legnagyobb sikerét érte el a német Thüringer HC női kézilabdacsapat, amely megnyerte a második számú európai kupasorozatot, az Európa-ligát. Az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge öt, Szabó Anna pedig egy góllal járult hozzá a 34–32-es győzelemhez a dán Ikast HB ellen a grazi négyes döntő zárómérkőzésén. A Nemzeti Sportrádió Szabó Annát érte utol először, a fiatal balszélső segítségével pedig a magyar válogatott átlövőt, Kuczora Csengét is sikerült megszólaltatni.

„Amikor elkezdtük ezt az egészet, nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, és most itt vagyunk és ünneplünk – kezdte mondandóját a meccsen öt gólt szerző Kuczora Csenge, hozzátéve, hogy a négyes döntőbe jutás volt a legvadabb álma, amikor a Thüringerhez szerződött. – Ez jelent most mindent, és nagyon örülök, hogy sikerült megcsinálnunk. Az elején örömjáték volt itt a döntőben, de nagyon büszke vagyok erre a csapatra, mert nem gondoltuk volna, hogy sikerülhet. (...) Hál'istennek nem vagyok ez az izgulós fajta, de Herbert (Herbert Müller, a Thüringer vezetőedzője – a szerk.) is mondta, hogy »az sem baj, hogyha öttel mennek a félidőben«.”

„A meccs kezdete óta úgy voltunk vele, hogy próbáljuk tartani az Ikasttal a lépést, nem szabad elengedni őket? Herbert az öltözőben azt mondta nekünk, hogy ha az 53. percig tudjuk tartani velük a lépést, akkor ők is emberek és el fognak bizonytalanodni. Szerintem nagyon fontos volt a csapat lélektanát tekintve, hogy az első félidő végén visszajöttünk. Nekem is óriási élmény volt, hogy az Ikast ellen én is tudtam lerohanásgólt lőni” – így a fináléban egyszer betaláló Szabó Anna. A 20 éves játékos szerint a 13 gólig jutó Johanna Reichert játéka mellett a védekezés és a 29 százalékos hatékonysággal védő Dinah Eckerle teljesítménye volt a siker kulcsa. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, NÉGYES DÖNTŐ, GRAZ
DÖNTŐ
Thüringer HC (német)–Ikast 34–32 (15–16)
Legjobb dobók: Reichert 13, Kuczora, Aizava 5-5, Szabó Anna 1, ill. Bakkerud 8, Lindqvist 7

A 3. HELYÉRT
Dijon (francia)–Blomberg-Lippe (német) 32–27 (16–10)
Ld: Vautier 8, ill. Vegue I Pena 7

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Bukarestben

Kézilabda
2026.10.29. 21:15

Megszűnik a Nemzeti Sportrádió

Egyéb egyéni
2026.10.29. 18:20

„Szerencsésnek érzem magam” – magyar kézilabdaedző a kínai női válogatott élén

Kézilabda
2026.10.20. 10:08

Gruber Zsombor: Hiányoltam már magamtól a gólt

Légiósok
2026.10.19. 16:46

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
2026.10.17. 23:26

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
2026.10.15. 21:21

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
2026.10.14. 11:33

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
2026.10.13. 13:07