Párizs 2024: Nagy elismerés a strandkézilabdának – Horváth Gabriella

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 17:41
Horváth Gabriella (Fotó: EHF/kolektiffimages)
Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára szerint nagy elismerés a strandkézilabdának, hogy bemutató tornával jelen lehet a párizsi nyári olimpián, és nagyon örül annak, hogy ennek több magyar is részese lehet.

 

Horváth, aki egyben az Európai Kézilabda-szövetség strandkézilabda bizottságának elnöke is, a magyar szövetség (MKSZ) honlapján kiemelte: ez elismerés az egész magyar strandkézilabdás közösségnek, az esemény pedig nagyszerű lehetőség a szakág népszerűsítésére.

A strandkézilabda a párizsi olimpia betétprogramjában szerepel, a háromnapos All Star-gálán hat magyar – öt játékos és egy edző – lesz jelen. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szerdán jelentette be, hogy Neukum Tamás edző mellett Csiki Renáta, Tóth Emese, Hajdú Péter, Nahaj László és Kun Attila is felléphet a július 27–29. közötti eseményen.

A gálán a nőknél és a férfiaknál is három-három All Star-csapat, valamint a házigazda francia együttes vesz részt, a mérkőzéseket az Olimpiai Stadiontól húsz kilométerre fekvő créteil-i kézilabdabázison tartják. A 32–32 játékos 18 országból érkezik.

„Először 2006-ban hangzott el hivatalosan a strandkézilabdázás egyik képviselőjétől, hogy a cél az olimpia. Akkor vettünk egy nagy levegőt és elkezdtünk álmodozni. Ugyan az olimpiára még nem került be a strandkézilabda, de jól mutatja a törekvéseket, hogy a helyszínen jön létre ez az esemény, ami minden bizonnyal újabb lökést adhat” – mondta Neukum Tamás, a hazai strandkézilabda szakágvezetője, aki egyben az MKSZ strandkézilabda-albizottságának elnöke is. 

„Örömmel tölt el, és óriási elismerése a magyar strandkézilabdázásnak, hogy hatan képviselhetjük hazánkat ezen az eseményen. Remélem, nem érdemtelenül kaptuk ezt a csodás ajándékot az élettől, ami minden embernek elismerés, aki az elmúlt években a hazai strandkézilabdázásért dolgozott és jelenleg is dolgozik.”

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
6 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Ismét Michael Wiederert választották meg az EHF elnökének – hivatalos

Kézilabda
2025.09.19. 12:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00
Ezek is érdekelhetik