Aranyfedezet – Simon József jegyzete

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 23:40

Pénteken munkával, edzéssel, az újságírók faggatását állva ünnepelte 50. születésnapját – vagyis nagyon sok hölgy véleménye szerint elérte a legszebb férfikort – Carlos Pastor, a frissiben bajnoki címet szerző szegedi férfi kézilabdacsapat spanyol trénere. Azt gondolnánk, a „Miszter” – a sportágban az egész világon csak így szólítják – legszebb, bár kissé megkésett ajándéka a vasárnap megszerzett aranyérem volt, amelyért 2013 óta, vagyis öt idényen át küzdött. Négyszer lemaradt – a Veszprém többnyire hajszállal jobb volt. Az ötödik nekifutás viszont összesítésben egygólos sikert, egyben aranyérmet ért.

Mégis inkább azt emelte ki fátyolos szemmel a szegedi örömünnep, a pezsgőfürdőzés kellős közepén, hogy erre a minden tekintetben emlékezetes, neki jubileumi és bearanyozott hétvégére megérkezett Spanyolországból a felesége, két lányuk édesanyja. A diadalt is nekik, pontosabban az egész családjának ajánlotta, kiemelve édesapját, aki tavaly hunyt el.

Hogy ezt miért tette?

A magyarázatot maga adta meg, amikor röviden hozzáfűzte: családja és persze ő maga is ötödik éve viseli a nagy távolság, a külön töltött hónapok okozta szenvedést. Ehhez erős lélek, nagy szeretet és állhatatos hűség kell, illetve a tréner részéről hivatása, játékosai, klubja iránti mély elkötelezettség. Ennek egy szelete terveinek és ígéreteinek megtartása, miközben próbálja megőrizni a mediterrán emberre nem jellemző, angolos higgadtságát.

Két évvel ezelőtt, vagyis első hároméves ciklusa leteltekor, amikor fenekestül felforgatta a temérdek újonccal a szegedi keretet, azt mondta, illetve ígérte a nyilvánosság előtt a vele és csapatával szemben is áldottan türelmes klubtulajdonosnak, hogy három éven belül bejuttatja a Picket a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, és/vagy bajnoki aranyat és/vagy Magyar Kupát nyer.

Gondoljunk bele, a sportágban melyik magyar élcsapat edzője merne ilyen vállalással előállni? Igaz, a teljesítéshez szükséges és kért feltételekről – elegendő pénz, kiváló segítők, javuló infrastruktúra, profi menedzselés – gondoskodott a Pastor iránt töretlen bizalmú másik oldal.

Ígéretét 2018-ban, egy évvel az önmagának adott határidő lejárta előtt teljesítette. A „Miszternek” a 2005-ös vb-diadal mellett újabb aranyfedezete van a további sikeres munkához.

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik