Női kézi: 2020-ig hosszabbított névadó szponzorával a Fradi

MTI MTIMTI MTI
2017.09.16. 13:39
Újabb három évig, vagyis 2020 végéig névadó főszponzorként támogatja a Ferencváros női kézilabda csapatát a Rail Cargo Hungária Zrt.

A folytatásról szóló megállapodást szombaton, az FTC Népligeti sporttelepén megtartott családi sportnap keretében írta alá Kovács Imre, a vasúti árufuvarozási cég igazgatóságának elnöke, valamint Kubatov Gábor, a Ferencváros első embere.

„A Rail Cargo Hungária hat éve támogatja női kézilabda csapatunkat. Az együtt töltött időben elért hazai és nemzetközi sikerekre, a KEK-győzelemre, a két évvel ezelőtt bajnoki címre és a Magyar Kupa idei elhódítására minden ferencvárosi szurkoló büszke lehet. A folyamatos kimagasló teljesítményhez stabil szakmai és anyagi háttér szükséges, ezért remélem, a meghosszabbított szerződés hasonló eredmények alapjául szolgál a jövőre nézve" – jelentette ki a szerződés aláírásakor Kubatov Gábor.

„Öröm támogatni ezt a csapatot, és nemcsak a meccsek hangulata miatt" – fogalmazott Kovács Imre, aki elmondta, hogy a cég dolgozói mindig nagy érdeklődést mutatnak az FTC női kéziseinek mérkőzéseire szóló jegyek iránt.

Elek Gábor vezetőedző szerint a magyar sportban is unikumnak számít, hogy egy csapat és egy támogató között ilyen hosszú kapcsolat legyen, amely nem csupán üzleti, hanem inkább baráti jellegű. A szakember az idei célokról szólva megjegyezte, a legfontosabb most az, hogy a magyar bajnokságban Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen, vagyis az első kettőben végezzenek. Úgy érzi, hogy Zácsik Szandra távozása ellenére a játékoskeret nem gyengült, sőt a balkezes oldalon még erősödött is.

Bognár László, az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére a támogatás konkrét összegét nem árulta el, csak annyit mondott, hogy az nagyjából a szakosztály éves költségvetésének 15 százalékát adja.

Legfrissebb hírek

„A mi szerelmünk a Ferencvárossal egy életre szól” – Kubatov Gábor reagált az összeférhetetlenségi szabályra

Egyéb egyéni
2026.09.18. 12:51

„Ha lakásvásárlásra veszel fel kölcsönt, azt nem költheted luxusautó vagy ékszerek és ruhák vásárlására” – Kálnoki-Kiss Attila a Fradiváros-ügyről

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:30

„A lelkiismeretünk tiszta” – Kubatov Gábor reagált a Fradiváros-ügyben tett feljelentésre

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 12:44

Elek Gábor szerint három győzelemmel kellene rajtolnia az Esztergomnak

Kézilabda
2026.08.22. 09:15

Kubatov a Fradivárosra kapott közpénzek elköltéséről: „Nyugodjanak meg, minden rendben van”

Labdarúgó NB I
2026.08.17. 20:01

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2026.08.15. 13:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

„Olyan nyugodt vagyok, mint egy teve” – Kubatov Gábor a Fradiváros körüli vizsgálatról

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 22:01