Női kézi BL: megvan a budapesti négyes döntő névadó szponzora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.01. 15:08
Rendhagyó helyszínen, az Elek Gyula Aréna küzdőterén jelentették be, hogy a május 6-7-én a budapesti Papp László Sportarénában sorra kerülő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő névadó szponzora a Szerencsejáték Zrt. lesz, az esemény hivatalos neve pedig Tippmix EHF FINAL4 2017.

A helyszínválasztás abból a szempontból nem meglepő, hogy az esemény után két órával csap össze a Ferencváros és a Győr a magyar női bajnokság rangadóján, a BL-ben pedig már mindkét együttes kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy a sorozatban negyedik budapesti négyes döntőre új névadó szponzorral sikerült megállapodni, így a májusi női kézilabdás csúcseseménynek a Szerencsejáték Zrt. terméke, a Tippmix lesz a névadója.

David Szlezak, EHF Marketing ügyvezető igazgatója kiemelte, látja, hogy a magyar szövetség mindent megtesz azért, hogy évről évre színvonalasabb final fourt rendezzen.

Mint ismert, Budapest az idein kívül még legalább két évig megrendezheti a női BL négyes döntőjét.

Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke hozzátette, már több mint háromezer jegy gazdára talált, így érdemes sietnie annak, aki a legjobb helyekről szeretné követni a mérkőzéseket. A szervezők azon dolgoznak, hogy a találkozók mellett felejthetetlen show-t lássanak a kilátogatók. Erről Pálinger annyit árult el, hogy Pásztor Anna, Király Viktor és Radics Gigi is szórakoztatni fogja a nézőket.

A jegyek az esemény hivatalos honlapján, a www.ehfFINAL4.com oldalon vásárolhatók meg, és a négyes döntő mindkét versenynapjára érvényesek.

Legfrissebb hírek

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
8 órája

Reichert remeklése ellenére nyert a Győr a Gloria Bistrita ellen

Kézilabda
2026.10.03. 19:32

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
2026.09.06. 18:34

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35