„Amíg én ötven kilókat emelek, ők tizenötöt: nincsenek álmaik?”

Sokszor éri az a vád a magyar kézilabdaklubokat, hogy indokolatlanul alkalmaznak nagy számban külföldi játékosokat. Nos, ez Daniela Piedade esetében biztosan nem állja meg helyét, hiszen a beálló még 38 évesen is példamutató módon készül, hozzáállásával követendő mintával szolgál a társai számára. Ez adta az ötletet, hogy bemutassuk, milyen kemény edzéseket szokott végezni, és mint a fenti videóból kiderül, az NSO Tv riporterének nem volt könnyű dolga, amikor együtt tréningezett a játékossal. De Piedade eddigi karrierje is jócskán tartogat érdekes részleteket, az alábbiakban ezekből elevenítünk fel néhányat a főszereplő elbeszélésében.

———————————————————— × ————————————————————

MINDEN HÉTVÉGÉT INTERLAGOSBAN TÖLTÖTT

Daniela Piedade 1979. március 2-án született Brazília legnépesebb városában, Sao Paulóban. Két bátyja van, Marcelo 45, Alexandre 44 éves.

„Sohasem voltunk szegények, de az igazán tehetősek közé sem tartoztunk – kezdte Piedade a Nemzeti Sport Online-nak. – A nagypapámnak hatalmas kávéültetvénye volt, amit aztán a politika miatt elveszített. Az apám így Sao Paulóba jött dolgozni. Először sofőrködött, majd utcai árus lett, nem volt olyan, amit ne tudott volna megszerezni. Később nyitott egy autóalkatrész-boltot Interlagosban az F1-es pálya mellett, amely majdnem harminc éve üzemel. Amikor Formula–1-es futam van, rendszeresen tőle bérelnek a csapatok speciális tisztítóberendezéseket.”

A Piedade család kapcsolatban áll(t) több híres autóversenyzővel, Ayrton Sennától kezdve Rubens Barrichellón át Felipe Massáig.

„Enrique Bernoldi például gyerekkori barátom volt, míg az az épület, ahol a boltunk van, a Barrichello családé. Szinte minden hétvégén ott voltam a versenypályán, amelyet úgy ismerek, mint a tenyeremet. A két bátyám közül Marcelo kiskorában röplabdázott, Alexandre focizott, de az autók már akkor is sokkal jobban lekötötték őket. Én talán háromszor vezettem gokartot, de nem igazán szerettem, mert túl veszélyesnek tartottam. Az egyetemen három egymást követő évben is részt vettem egy versenyen, amelyen saját készítésű járművekkel száguldottunk le egy lejtős úton. Három lány is volt a mezőnyben, de csak én jutottam el az elődöntőig. Ott azonban kilöktek, és akkor azt mondtam, ebből elég volt ennyi.”

———————————————————— × ————————————————————

ATLÉTIKA, ÉPÍTÉSZET, HYPO

Piedadét természetesen nem csak az autósport vonzotta, és azt, hogy ma is ilyen kiváló edzettségi állapotban van, jórészt az atlétikának köszönheti.

Hogy abban sem volt ügyetlen, az is bizonyítja, azon kevesek közé tartozott a magániskolában (Escola Pinheiro, majd Colégio Albert Einstein), akiknek elengedték a tandíj jelentős részét (a jobb oldali képen első iskolai edzőjével látható). Egyik barátja segítségével találta meg az első klubját, a Hebraicát, melyben egy évet töltött el, majd tizennyolc éves korában átment a Jundiaíhoz, amely már korábban is meg akarta szerezni.

Piedade szerint a brazil bajnokság akkoriban sokkal jobb volt, több csapattal, csak Sao Paulóban tizenkét együttes volt. 2000-től már a felnőttválogatottban számítottak rá, de az igazán nagy fordulat a következő évben jött el, ekkor figyelt fel rá az osztrák Hypo Niederösterreich. A kapus Chana Masson ekkor már a spanyol Mislatában játszott, ő volt az első ismertebb brazil játékos, aki Európába jött.

„Nagy szerencsém volt, 2001 szeptemberében a Hypo egyik gazdag szponzora, aki nagyon szerette Brazíliát, kifizetett a csapatnak egy kéthetes edzőtábort. Velünk ugyan nem játszottak, de a menedzser kinn maradt három nappal tovább, hogy megnézzen játékosokat. Ekkor fedeztek fel engem és egy irányítót, pedig éppen borzalmasan játszottam. Végül 2002. január másodikán utaztam el a Hypóhoz.”

Építésznek tanult az egyetemen, de a hirtelen jött lehetőség miatt két és fél év után abbahagyta, pedig nagyon szerette. A szülei rá bízták a döntést, s ő belevágott. Fél évig az osztrákok második csapatában játszott, de sokat edzett az első kerettel is. „Persze hiányoztak az otthoniak. Akkoriban még nem volt Skype, legfeljebb e-mailt írhattam vagy telefonálhattam. Emlékszem, az első időszakban majdnem az egész fizetésemet elvitték a Brazíliába indított hívások, így később próbáltam heti egyre szorítkozni.”

———————————————————— × ————————————————————

„LÁTTAM A SZEMÉN, HOGY MEG TUDNA ÖLNI” – PROKOP MAJDNEM KIRÚGTA A HYPÓBÓL

Miután a Hypo a nyáron elveszítette az egyik beállóját, Piedade az első csapatban találta magát. Tisztában volt azzal, hogy még nincs azon a szinten, mint a társai, de keményen edzett, előfordult, hogy napi négy tréninget is végigcsinált.

„Hiába éreztem úgy, hogy napról napra jobb vagyok, nem kaptam meg a lehetőséget a meccseken. Visszahallottam, hogy Prokop nem igazán kedvel, azt mondta rólam a hátam mögött, hogy csak futni és ugrani tudok.”

Valahogy így kezdődött a kapcsolata a Hypo alapítójával és korábbi elnökével, Gunnar Prokoppal. Az volt a megszokott forgatókönyv a csapatnál, hogy a hétközi gyakorlásokat az edző tartotta, de Prokop meccselt. Volt olyan hétvége, amikor szombaton és vasárnap is pályára léptek, a sportvezető mégsem volt hajlandó betenni a brazil beállót.

„Hiába győzködte az edző, hogy küldjön be a hajrában, amikor már eldőlt a mérkőzés, Prokop megmakacsolta magát, amitől teljesen kiborultam. Másnap sem kaptam egy percet sem. Ekkor már nem tudtak visszatartani, odamentem hozzá, és kijelentettem, legközelebb nem jövök. Láttam a szemén, hogy meg tudna ölni, mert még senki nem kérte így számon. A társam elrángatott, de még sokáig zokogtam.”

„Utána hétfőn és kedden is odamentem hozzá, hogy beszéljünk, de mindkétszer lerázott azzal, hogy nem ér rá. Szerdán leültem az irodája előtt, és közöltem vele, hogy bármeddig is tartson, én megvárom. Érdekes módon negyedórával később már fogadni tudott. Több mint egy órát voltam benn nála, elmondtam, hogy nekem nagy álmaim vannak és szeretnék segíteni a csapatnak. Nem tudom, mennyit értett a németemből, mert csak mosolygott. Végül úgy váltunk el, hogy megadja a lehetőséget, mert látja a szememen, hogy igazán akarom, míg másokat nem érdekel, játszanak-e, csak felveszik a pénzüket, és azzal elvannak.”

„Itt azonban még nem volt vége. Közvetlenül utána ültem az edzés előtt az öltözőben, amikor Kovács Ferenc, a másodedző odajött hozzám egy papírral Prokop aláírásával, hogy ki vagyok rúgva. Nem értettem semmit, hiszen tíz perccel korábban beszéltem vele. Kiderült, még akkor írták, amikor a meccs után kiabáltam vele. Ha nem vagyok erőszakos és nem megyek be hozzá, biztosan távoznom kellett volna…”

———————————————————— × ————————————————————

TÚL SOK LETT A BRAZIL A CSAPATBAN

Első teljes szezonja után kölcsön akarta adni a klub, de nem akadt jelentkező. Aztán Simona Spiridon megsérült, és egyből szükség lett rá. Közben viszont a balszélső is kidőlt, aminek az lett a vége, hogy Piedade két évig szélsőt játszott.

„Mindig jól védekeztem és lerohanásban is erős voltam, támadásban azonban érezhetően gyengébb. Akkoriban még többet használták felállt fal ellen is a szélsőket.”

Ezzel együtt egyre több feladatot bíztak rá, majd beállóba visszakerülve mindinkább kulcsemberré vált, amit az is jól mutat, hogy 2007-től öt éven keresztül viselte a csapatkapitányi karszalagot. 2008-ban közel járt a Hypo a Bajnokok Ligája újbóli megnyeréséhez, de alulmaradt a Zvezda Zvenyigoroddal szemben a döntőben.

2010-ben a brazil szövetség megegyezett a Hypóval, s ezután még több brazil játékos érkezett a csapathoz. Azt hihetnénk, hogy Piedade örült a változásnak, de közvetve ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2012-ben elhagyta a klubot, és a szlovén Krim Ljubljanához szerződött.

„Azt éreztem, hogy túl fárasztó mindennap a brazilokkal edzenem. Tudni kell, hogy nagyon nehéz együtt dolgozni velük. Sokan olyan kluboktól jöttek, amelyeknél nem profik a körülmények. Állandóan dumáltak, soha nem voltak elégedettek, mindig panaszkodtak, hogy fáradtak. Kapitányként ez nagyon bosszantott engem. Ráadásul sokat beszéltek az ember háta mögött, ezt ki nem állhattam. Én mindig megmondom mindenkinek a szemébe, amit gondolok, van, aki emiatt kegyetlennek tart. Amikor távoztam, persze nagyon szomorúak voltak. Plusz a Krim két évet ajánlott, míg a Hypo csak egyet. Szerintem nem hitték el, hogy váltani fogok, de én mondtam, hogy majd meglátjátok…”

———————————————————— × ————————————————————

ELŐSZÖR A PORTUGÁL NYELVET FELEJTETTE EL

A szlovénoknál egy csapatban szerepelhetett példaképével, Ljudmila Bodnyevával, aki már túl volt karrierje csúcsán, de így is nagy hatással volt Piedadéra. Az első időszak azonban mégsem erről, hanem a Podravka elleni felkészülési mérkőzés előtt történt ijesztő esetről marad emlékezetes.

„A bemelegítés alatt furcsa érzés fogott el, mint amikor túl gyorsan állsz fel a székről. A következő pillanatban nem éreztem a jobb kezemet. Leültem a kispadra, ám akkor már az egész jobb oldalam érzéketlen volt. Elkezdtem sírni, de nem tudtam elmagyarázni, mi történt velem. Szerencsém volt, mert az orvos is velünk volt, aki egyből látta az arcomon, hogy stroke-ot kaptam. A folyosón elájultam, ám nem tudom, meddig tartott, mert már a mentőben ébredtem fel.”

„Három napot voltam az intenzíven, majd a következő egy hónap alatt sok vizsgálatot elvégeztek, de nem találták meg az okot. Először a portugál nyelvet veszítettem el, négy hónap után tudtam csak újra tökéletesen beszélni. Előfordult, hogy a csapattársamat, Carmen Martínt sem ismertem fel. Borzasztó érzés volt, nem értettem, miért történik mindez velem.”

„A szívemet is megvizsgálták, és azt állapították meg, hogy van rajta egy kis lyuk, amely a többséggel ellentétben nekem nem záródott be a születésem után. Meg akarták műteni, de felhívtam a brazil válogatott orvosát, aki azt mondta, azonnal repüljek haza, és ők is megnézik. A legjobb ellátást kaptam, és megnyugtattak, hogy nem szükséges a műtét, olyan kicsi a lyuk.”

2013 januárjában tért vissza a Krimhez, és miután a kontrollon mindent rendben találtak, folytathatta a karrierjét. Azóta sem derült ki, mi okozhatta a stroke-ot.

———————————————————— × ————————————————————

A VB-ARANY MEGVÁLTOZTATTA TÖBB BRAZIL JÁTÉKOS HOZZÁÁLLÁSÁT

A válogatott mindig is kiemelt helyet foglalt el a szívében. Nagy vágya volt egy olimpiai érem, amely ugyan nem jött össze neki, de a 2013-as világbajnoki aranyra így is büszke lehet (a következő képen a trófeával látható).

Ezután valami megtört a brazil válogatottnál, a következő nagy tornákon nem tudta megismételni ezt a teljesítményt. Különösen a riói olimpia volt fájó pont Piedade számára, mert ez lett volna az utolsó lehetősége egy ötkarikás éremre.

„Már nem ugyanaz a csapat voltunk, mint 2013-ban. Szerbiában nagyon egységesek voltunk, ugyanazokkal az álmokkal és tervekkel. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, ez azonban elmúlt, Rióban már sok volt a belső feszültség. A vébéarany után megváltozott sokak hozzáállása, elhitték, hogy akármit megtehetnek, így pedig nem lehetett újra nyerni. A kapitány adott egy tervet a felkészülési szünetre, de tíz százalék nem teljesítette, és fontos játékosok voltak közöttük. Le kellett írni, mit végeztek el az előírt tíz edzésből, és többen üres papírral jöttek vissza! Sok volt az éjszakázás, egyszerűen nem profi módon álltak hozzá a tornához.”

„Ez nem volt fair az olyanokkal szemben, akik mindent becsületesen megcsináltak, és akiknek ez volt az utolsó esélyük egy olimpiai éremre. Látni kell, hogy egyre nehezebb a kijutás, az argentinok egyre jobbak, és csak egy csapat kvalifikál a kontinensről.”

Az olimpia után Piedadén kívül Deonise Fachinello és Fabiana Diniz is lemondta a válogatottságot, és valószínűleg így tesz a jelenleg Vácon szereplő Alexandra Nascimento is.

„London után közel jártam a visszavonuláshoz, de Riót nem hagyhattam ki. A felkészülési időszak viszont már nagyon hosszú és nyögvenyelős volt számomra az olimpia előtt. Az ötödik helyet akkora csalódásként éltem meg, hogy a záróünnepségre sem mentem el.”

———————————————————— × ————————————————————

„MIT SZERETNÉNEK ELÉRNI A KÉZILABDÁBAN? NINCSENEK ÁLMAIK?”

Piedade már csaknem három éve Magyarországon játszik, először két szezont húzott le Siófokon, majd a légiósszabály miatt nem kezdhette meg a harmadikat a Balaton partján, így került tavaly nyáron az Alba Fehérvárhoz.

„Tíz évet éltem Ausztriában, az osztrák emberek többsége zárkózott, a magyarokat valamivel nyitottabbnak látom, de nincsenek nagy különbségek. Persze a brazilok teljesen mások, mindig megölelnek, mosolyognak, én is szeretek viccelődni, pozitív személyiségnek tartom magamat. Régebben sokkal lobbanékonyabb, szenvedélyesebb voltam, azt mondták rám, olyan vagyok, mint a tasman ördög a rajzfilmből, de a hosszú európai lét alatt lenyugodtam. A barátom szerint néha nem is hasonlítok a brazilokra.”

„Most már látom, milyen nehéz az élet Brazíliában. Gyakoriak a bűncselekmények, sokat kell fizetni a különböző szolgáltatásokért, miközben nem olyan magasak a fizetések. A családomnak is vannak gondjai, de együtt vannak és boldogok, ezt szeretem a brazilokban. Nem ismernek, de segíteni szeretnének neked, nem akarom, hogy ez megváltozzon.”

A beállót megkérdeztük arról is, hogyan látja a magyar játékosokat és általában az új generációt.

„Sok a tehetség, a probléma, hogy nem hisznek eléggé magukban. Van egy mondásunk odahaza, amelynek az a lényege, hogy meg kell szenvedni a sikerért. Azt látom, hogy a magyarok nem küzdenek eléggé. Nézem a meccseket, sokáig nagyszerűen játszanak, aztán a végjátékot elbukják, mert feladják. Siófokon és Fehérváron is volt ebből gondunk. Rendben, nem nyerhetünk meg minden meccset, de küzdeni kell a végsőkig. Ha egymásért is harcolnak a játékosok, az az egész csapatra pozitív hatással van.”

„A másik gond szerintem, hogy sokan nem szeretnek keményen dolgozni. Nem akarnak olyan erősek lenni, mint én, merthogy az már nem nőies. Mindig megkérdezem ilyenkor: mit csinálsz, kézilabdázó vagy balett táncos vagy? Persze nekem a genetika miatt is szerencsém volt, de sok különmunkát is végeztem. A Hypónál úgy éreztem, mintha katonai kiképzésen vennék részt. A mai fiatal generáció már nem is tudná megcsinálni azokat a kemény edzéseket, amiket mi anno elvégeztünk. Sajnos úgy látom, a nagy részük már teljesen más hozzáállással rendelkezik. Az edzők szintén sokat változtak, régebben sokkal szigorúbbak voltak, többet követeltek meg a játékosoktól. Ma már nem fogadnák el tőlük a hasonló módszereket.”

„Mindig azzal jönnek a fiatalok, hogy fáradtak, de ennek a mérkőzéseken is meglátszik az eredménye. Aki elvégzi a megfelelő mennyiségű és minőségű munkát, jobban bírja a meccseket. Magamon is látom a változást, korábban egy-egy mérkőzés nem jelentett akkora megterhelést, az edzések sokkal durvábbak voltak. Míg most, hogy már nem edzünk annyit, a mérkőzések is nagyobb kihívást jelentenek. Én imádom a konditermi edzéseket, de sokakon azt látom, hogy nem igazán szeretik. Amíg én mondjuk ötven kilókat emelek, addig ők tizenötöt. Mindig felteszem ilyenkor magamban a kérdést, vajon mit szeretnének elérni a kézilabdában? Nincsenek álmaik?”

„Egy kézilabdázó esetében különösen fontos, hogy megerősítse a lábát, itt ezt többször hiányoltam, pedig ezáltal elkerülhetőek lennének a súlyos térdsérülések. Nekem soha nem volt hasonló problémám, a legkomolyabb sérülés egész karrierem során egy ujjtörés volt. Hétfőn megműtöttek, de szerdán már ott voltam az edzésen.”

———————————————————— × ————————————————————

NEM HITTE VOLNA, HOGY 38 ÉVESEN MÉG JÁTSZIK

Nehezen szánta rá magát, de végül eldöntötte, hogy a mostani az utolsó szezonja profi szinten.

Piedade spanyol barátja, Miguel Ferrero(a képen) Madridban él, két éve alkotnak egy párt.

„Amikor Siófokon játszottam, azon gondolkodtam, hogyan tudnék itt ismerkedni. Nem vagyok nagy bulizós típus, úgyhogy végül az internet segített. Öt hétig csak beszéltünk, majd a válogatott éppen Fuerteventurán edzőtáborozott. Az összetartás után volt néhány szabad napom, így akkor tudtunk találkozni. Azóta egyszer ő jön hozzám, míg legközelebb én utazom.”

Azt tervezi, a szezon befejeztével csatlakozik hozzá Spanyolországban.

„Teljes mértékben nem tudnám abbahagyni, amatőr szinten valószínűleg folytatom a játékot. Madridban nem találtunk megfelelő klubot, mert az ottani csapatoknak nincs szüksége beállóra. De aztán rábukkantunk egy másodosztályú együttesre Ibizán, ahol a barátomnak háza is van. Legfeljebb három-négy edzés lenne hetente. Az sem zárható ki, hogy visszaülök az iskolapadba, és újra elkezdem az építészetet. Olyan sok ötlet van a fejemben, meglátjuk, mit hoz az élet.”