Női kézi: a mieink hibátlanul csoportelsők az U18-as vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 15:50
A magyar U18-as válogatott 28–21-re legyőzte Brazíliát a pozsonyi ifjúsági leány világbajnokság hétfői játéknapján, és százszázalékos teljesítménnyel a B-csoport első helyén végzett.

Hajdu János csapata az A-csoport negyedik helyezettjével, Angolával találkozik a nyolcaddöntőben.

A szoros első félidő végén Márton Gréta értékesített két ziccert, majd Lakatos Rita betalált hetesből, így 16–13-as vezetéssel vonultak pihenőre a felek. A második felvonás kezdetén gyors egymásutánban négyszer köszönt be a magyar csapat, és ez az előny kitartott a befejezésig.

„Ez volt a leggyengébb mérkőzésünk a tornán – idézi a keziszovetseg.hu Hajdu János szövetségi edzőt. – Talán kissé a tegnapi fáradtság hagyott nyomot a kezdőcsapat tagjain, mindenesetre nem volt teljes a koncentráció, sok ziccer maradt ki. Ennek ellenére lelkesedéssel, küzdeni tudással hoztuk a meccset. Készülünk a nyolcaddöntőre, továbbra is azt mondom, lépésről lépésre kell haladnunk.”

LEÁNY U18-AS KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (július 19-31, Pozsony)
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 28–21 (16–13)
V:
Pavicsevics, Raznatovics (montenegróiak)
MAGYARORSZÁG: Dányi, Hlogyik, Suba (kapusok), Fodor, Háfra 5, Hornyák 4 (1), Hudák, Klujber 4, Kuti, Lakatos 4 (2), Márton 4, Pál, Pankotai, Pásztor 3, Szabó 4, Tóvizi. Szövetségi edző: Hajdu János
BRAZÍLIA: Arruda, Souza (kapusok), Albaquerque, Baptista, Correira 1, Curi, Faure, Felix, Lemos 1, Mendes 1, Nogueira 2, Oliveira 4 (1), A. Santos 3, G. P. Santos 3, M. E. Santos 4 (1), Silva 2. Szövetségi edző: Cristiano Silva
Kiállítások: 8, ill. 18 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
Forrás: keziszovetseg.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik