Férfi kézi: Nagy László hallani sem akar Kölnről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 22:22
Nagy László, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapitánya hallani sem akar már a május 29-én Kölnben történtekről, a Bajnokok Ligája döntőjében elszenvedett máig is érthetetlen vereségről, mert úgy gondolja, hogy ami megtörtént, azon aligha lehet már változtatni. Másfelől ezek a napok amúgy sem a fiaskót kiváltó tényezők elemzéséről szólnak, hanem egy újabb feladat teljesítéséről, amiben vele együtt további öt veszprémi kézilabdázó szeretne legjobb tudása szerint részt vállalni. A cél most a világbajnoki részvétel kiharcolása, a bizonyítás időpontja pedig szerda este.

„A csapattársak nevében ugyan nem nyilatkozhatok, de talán ők is úgy gondolják, hogy a kölni döntő rossz emlékét be kellene tenni egy ládába. aztán lelakatolni és csak akkor kinyitni, ha arra mindenképpen szükség lenne. Itt az újabb nagy feladat, a világbajnoki selejtező, amelynek az első találkozóját idegenben már megnyertük, és ugyanezt kell tennünk szerdán a veszprémi visszavágón. Foggal-körömmel fogok küzdeni a második győzelemért és a továbbjutásért, és semmi más nem lehet a célja a többieknek sem!" – jelentette ki a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Nagy László.a kölni döntő rossz emlékét be kellene tenni egy ládába. aztán lelakatolni és csak akkor kinyitni, ha arra mindenképpen szükség lenne. Itt az újabb nagy feladat, a világbajnoki selejtező, amelynek az első találkozóját idegenben már megnyertük, és ugyanezt kell tennünk szerdán a veszprémi visszavágón. Foggal-körömmel fogok küzdeni a második győzelemért és a továbbjutásért, és semmi más nem lehet a célja a többieknek sem!" – jelentette ki a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Nagy László.

Arra a kérdésre, hogy akad-e példa az európai kézilabda történetében ahhoz hasonló kínos fordulatra, amelyben a kilencgólos előnyét „elszóró" Veszprém részesült a BL döntőjében, Nagy László egymás után két évad emlékét idézte fel.

„Hat évvel ezelőtt, amikor még Barcelonában játszottam, nyolc góllal vezettünk a döntőben a német THW Kiel ellen, de a végén mégis veszítettünk két góllal. Két éve a Flensburg edzője a négyes döntő előtt azt hangoztatta, hogy az ő csapata számíthat a legkevesebbre, nekik van a legszerényebb büdzséjük, így csak a lelkesedésükre számíthatnak, aztán hátrányból fordítva a Kielt és a Barcelonát is sikerült két vállra fektetniük. Példa tehát van, magyarázat viszont annál kevésbé arra, ami két hete történt."

A négy nagy célja közül hármat sikerrel megvalósító veszprémi gárda „szívembere" a szerda esti Szerbia elleni visszavágó után – a már jóval korábban szabadságra indult társaihoz csatlakozva – maga is a vakáció örömeit élvezheti, amelynek „bevezetője" a hagyományossá vált és a nevével fémjelzett kézilabdatábor lesz,

„Ez már tényleg csak egy kis levezetés lesz a számomra. Mindig is kikapcsolódást és örömöt jelentett a számomra az a néhány nap, amit a kézilabdát szerető gyerekek között tölthettem. Élvezet tapasztalni a lelkesedésüket, felfedezni bennük a tehetség apróbb-nagyobb jeleit, és megtanítani őket néhány olyan dologra, amelynek később a hasznát vehetik" – mondta Nagy László.

Legfrissebb hírek

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Bartha Csaba: Eredményes volt a veszprémi kézilabdaklub idei szezonja

Kézilabda
2024.12.13. 13:15
Ezek is érdekelhetik