Női kézi: Konkoly Csaba két évre írt alá német csapatához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 11:08
null
Konkoly Csaba a nyártól németül magyarázhat (Fotó: NS-archív)
Konkoly Csaba a nyártól a német női kézilabda-bajnokság élvonalában szereplő TuS Metzingen vezetőedzője lesz.

 

 

MAGYAR CSAPAT
A Bundesliga 4. helyén álló Metzingenben három magyar is játszik: Temes Bernadett, Balogh Barbara és Lengyel Edit.

– Hogyhogy Németország?
– Ez a szakasz is eljött a pályafutásomban – mondta Konkoly Csaba, az IPress Center-Vác női kézilabdacsapatától szeptember végén menesztett szakember, aki a nyártól két évig a német Bundesligában szereplő TuS Metzingen vezetőedzője lesz. – Ősszel már keresték menedzseremet, Szörnyi Attilát a németek, és bár voltak érdeklődők itthonról is, végül úgy döntöttem, ideje kipróbálnom magam külföldön is.

– Nehéz döntés volt? Elvégre eddig csak Magyarországon dolgozott…
– Kíváncsi vagyok, hogyan állom meg a helyem egy másik kultúrában. Meg aztán dolgoztam már együtt légiósokkal a világ minden sarkából, meg is értettem magam velük, na meg németül is beszélek – illetve a szaknyelvet épp most tanulom. Nyárig van időm.

A TELJES CIKKET, AMELYBŐL AZ IS KIDERÜL, HOGY KONKOLY CSABÁNAK MIÉRT SZIMPATIKUS A TUS METZINGEN, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik