Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 12:22
null
A magyar válogatott Tóth Nikolett is a Vasast erősíti a következő idényben (Fotó: Vasas SC)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Vasas pénteken hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a játékoskeretét, amellyel nekivág a nyári felkészülésnek és a 2025–2026-os idénynek. Többek között az elmúlt évadban felnőtt Eb-, NB I- és Magyar Kupa-bronzérmet szerző játékosok is érkeztek az angyalföldi csapathoz.

A klub hivatalos honlapján olvasható összefoglaló szerint a Vasas hat játékost igazolt a nyári átigazolási szezonban: az irányító Tóth Nikolett a DVSC-től, Kekézovity Anna (jobbátlövő) az MTK-tól, Vártok Ramóna (kapus) a Budaörstől, Arany Rebeka (jobbszélső) a Dunaújvárostól, Csire Fanni (balszélső) a Kozármislenytől, a kapus Tóth Nikolett pedig az Esztergomtól érkezett az angyalföldi együtteshez.

A Vasas tájékoztatása szerint rajtuk kívül négy ifijátékosunk is felkerült az első csapatba: így Gáspár Dorka, Fekete Mirella, Nagy Lili és Timár Szonja is csatlakozik a névsorhoz, azaz velük együtt tizennyolc fős kerettel vág neki a csapat az új idénynek.

Említést tettek továbbá arról is, hogy a balszélső Fodor Neszta visszatérése bizonytalan a műtétjét követően, jelenleg a rehabilitációját végzi, az elmúlt hónapokban külön edzett a csapattól. A szakmai stáb egyben maradt, egyedül a masszőr személye változik: Almási-Szabó Marcella helyett Szitás Bence segíti majd a piros-kékeket.

A Vasas kerete a következő idényre (Forrás: Vasas SC)

„A kapusposzton vérfrissítést szerettünk volna, olyan pozícióról beszélünk, amelynek kiemelt jelentősége van a csapat eredményessége szempontjából, meccseket tudnak eldönteni – idézte a Vasas hivatalos honlapja a csapat vezetőedzőjét, Konkoly Csabát, aki az érkezőkről mondta el véleményét. – Tóth Niki nagy ígéret, bízom benne, hogy kihasználja az alkati sajátosságait, és hogy a bronzérmes Esztergomtól motiváltan érkezik hozzánk; taktikai fegyverként tekintek rá. Ahogyan Vártok Ramónára is, aki egyébként más stílust képvisel, de ez az előnyünkre válhat: remek évadot tudhat maga mögött, szerintem a volt együttesének több helyezést hozott a bajnokságban. A számításai pedig találkoztak az elképzeléseinkkel, így örömmel látjuk a klubunkban. Irányítóposzton Tóth Niki pályafutása nagyon szépen indult, folyamatos szereplője volt az utánpótlás-világversenyeknek, és már a felnőttek között is Eb-érmes, a klubjaiban viszont kisebb szerepet kapott, hozzánk viszont óriási bizonyítási vággyal érkezik, megújulhat, amiben maximálisan támogatjuk majd, fontos eleme lesz a csapatunknak. Kekézovity Anna megszerzése nagy öröm, rutinos, magasabb szintet megjárt játékos, ráadásul balkezes átlövő, ami a taktikai repertoárt szélesíti. Lelkes, pozitív személyiség, ráadásul elhivatottan dolgozó játékos, vele kiegészülve ígéretes belső hármasunk lesz. Arany Rebekát már jó ideje figyelem, a juniorválogatottban is feltűnt a szereplése, a debreceni évei kimondottan meggyőzőek voltak. Remélem, hogy visszatérőként a plusz érzelmi töltet a teljesítményén is látszik majd. Csire Fanni is fontos pozícióba jön, van rutinja a felnőttmezőnyben, Vácon is szerepelt korábban, a cél, hogy minél jobban kiegészítsék egymást Oláh Kyrával. Az ifistáink közül pedig többen is csatlakoznak a kerethez, az előző évadban már bizonyították, hogy tudnak segíteni az első csapatnak.”

A VASAS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
07.30. 16.30: Vasas–Budaörs
08.06. 18.30: Hypo NO–Vasas
08.08. 15.00: Vasas–Esztergom
08.15. 16.30: Dunaszerdahely–Vasas
08.20. 11.00: Vasas–NEKA
08.22. 17.00: Mosonmagyaróvár–Vasas
08.28. 16.00: Vasas–MTK      

 

Legfrissebb hírek

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 15:12

Mesterszakon végzett a győriek dán kézilabdázója, Kristina Jörgensen

Kézilabda
Tegnap, 11:47

Szilágyi Zoltán ambivalens érzésekkel gondol az idényre

Kézilabda
2025.06.18. 11:30

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 12:50

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
2025.06.16. 14:40

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

Józsa Krisztián: A fiatalokat mentálisan kellett megerősíteni az élvonalhoz

Kézilabda
2025.06.13. 08:28

Birkózás: Arsunkaev Musza felnőtt ob-arannyal hangolt az U20-as Eb-re

Utánpótlássport
2025.06.11. 17:57
Ezek is érdekelhetik