Férfi kézi: a bundagyanú nem hagyta hidegen a Montpellier-t

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 13:44
A gyanús fogadási ügybe keveredő francia férfi kézilabdaklub, a Montpellier szerdán közleményben jelezte: kész polgári perben megvédeni a klub és gyanúba kevert játékosai, köztük Nikola Karabatic becsületét.

Rémy Lévy, a francia bajnok Montpellier klubelnöke a Midi Libre című francia regionális lapnak elismerte, hogy a májusban lejátszott bajnoki mérkőzésre történt gyanús fogadások ügyében – a gyanú szerint a bajnokcsapat „hagyta nyerni” ellenfelét – őt is és Patrice Canayer vezetőedzőt is meghallgatta annak idején a rendőrség.

Ugyanakkor a klub által kiadott közlemény határozottan cáfolja, hogy a klub alkalmazottjai érintettek lennének az eredmény esetleges befolyásolásában, illetve a gyanús fogadásokban. Lévy emlékeztetett: szerződésük értelmében a játékosok nem fogadhatnak olyan eseményekre, amelyeken érdekeltek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az említett májusi mérkőzésen a Montpellier – több neves játékosát sérülés miatt nélkülözve – kikapott a bennmaradásért harcoló, esélytelenebb Cesson-Sévignétől. A francia fogadásszervező cég, a Francaise des Jeux szokatlan téteket észlelve felfüggesztette a fogadást a mérkőzésre, és értesítette a hatóságokat.

A jogi végzettségű Lévy barátságtalan lépésnek minősítette a klub nevén foltot ejtő, „rendkívül súlyos vádakat” megfogalmazó információ mostani kiszivárogtatását, illetve azt, hogy a közlés előtt nem keresték meg őt – emiatt polgári jogi pert helyezett kilátásba. A Montpellier ugyanakkor áll az ügyészségi vizsgálat elébe, és kíváncsian várja annak eredményét.

A gyanús fogadásokat a mérkőzés délelőttjén három fogadóirodában – Párizs környékén, a meccs helyszínéül szolgáló Bretagne-ban, illetve Montpellier közelében – tették meg.

Philippe Barberet, az említett találkozót megnyerő breton csapat elnöke értetlenségének adott hangot, szerinte a meccs közben senki sem észlelt rendellenességet, és ha mégis bebizonyosodna, hogy az említett játékosok rossz útra tévedtek, „az igazi tragédia lenne”.

Legfrissebb hírek

Ez is sima volt, ismét 40 gól fölé jutott a Veszprém a Kolstad ellen

Kézilabda
2025.11.19. 20:17

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Montpellier-től igazolt magyar jobbszélsőt a Tatabánya, Éles Benedek marad

Kézilabda
2025.04.03. 16:18

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Negóék a Nice-től

Francia labdarúgás
2025.02.16. 22:50
Ezek is érdekelhetik