Férfi kézi BL: három veszprémit nem akartak beengedni Oroszországba

MTI MTIMTI MTI
2012.02.15. 22:06
Címkék
Hosszú órákon át várakoztatták szerdán a moszkvai repülőtéren az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatát, amely csütörtökön az orosz Csehovszki Medvegyi vendégeként játszik Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést.

Mocsai Lajos vezetőedző tájékoztatása szerint a leszállást követően a hatóságok vízum hiányában nem engedték be az országba az együttes három játékosát, a horvát Renato Sulicot, Mirko Alilovicot, valamint a bosnyák, de horvát útlevéllel is rendelkező Mirsad Terzicet.

A szakember hozzátette: mindhárom játékosa rendelkezett olyan papírokkal, amelyek ahhoz kellenek, hogy vízum nélkül léphessenek az országba. A csapat háromórás várakozás után – az érintettek nélkül – távozott a szállodába, Hajnal Csaba, a klub ügyvezető igazgatója pedig a moszkvai magyar és horvát nagykövetség, valamint az Európai Kézilabda-szövetség illetékeseinek közbenjárásával, további két és fél óra után „kiderítette", hogy mégsem szükséges vízum a játékosoknak.

„Nagy hátrány, hogy nem tudtunk a mérkőzés helyszínén edzeni, és mivel a csapat három légiósa éjfél után érkezett csak meg, így csütörtökön csak egy kis séta és videózás lesz az összecsapás előtt″ – nyilatkozta az MTI-nek Mocsai.

Amennyiben a Veszprém pontot szerez, vagy úgy kap ki Csehovban, hogy az egymás elleni eredmények alapján jobb, mint az orosz gárda – ez egygólos vereséget vagy minimum 23 lőtt találat mellett kétgólos vereséget jelent –, akkor biztosan továbbjut a csoportjából.

Legfrissebb hírek

Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
17 perce

MotoGP: furcsa befutó, Acosta nyerte a sprintfutamot Thaiföldön

Egyéb autó-motor
22 perce

Kopasz Bálint idén újra kipróbálná magát párosban

Kajak-kenu
47 perce

NHL: három góllal kikapott a Minnesota, fordított az Anaheim

Amerikai sportok
51 perce

Szivós Márton: Hiszek a játékosokban, ők meg egymásban

Vízilabda
54 perce

Szilágyi Áron: Óva intenénk minden szülőt attól, hogy a gyermeke saját mentál coacha legyen

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
1 órája

Csak a győzelem segíthet a diósgyőrieknek a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik